A sikerélményekhez hozzátartoznak az olyan eventek, mint az, hogy egy gyerek megérti az adott feladatot és meg tudja oldani; a pillanat, amikor leesik a megoldási út és látod, hogy valóban érti. Az, hogy egyre inkább mindegy a tanulóknak, hogy én megyek-e oda, vagy Weßelmann tanárnő (bár nyilván a német nyelvtanhoz, meg a bonyolultabb feladatokhoz nem feltétlenül szerencsés nekem menni...). Apropó, Weßelmann tanárnő, azaz Susanne. Úgy vélem, hogy jó gyakorlatvezető, sokat tudok tanulni tőle. Ő is gyógypedagógus végzettségű (nem mindenki az, sőt!) és világot látott, vagány, belevaló nő, három gyermekes anya. A tanulókkal kedves, de ha szükséges, akkor nem ismer tréfát és igencsak helyrerakja a huligánokat. Meg is van a maga respektje! :) Amellett, hogy szeretik őt. Amit jónak tartok a módszereiben, ill. amiket megerősített bennem az eddigi tanítási metódusa:
- addig akkor se kezdjek bele egy feladat magyarázásába - hiába megy el az idő - amíg nem figyelnek csak rám a tanulók - otthon a tanítási gyakorlatokon muszáj volt hajtani, nem tehette meg az ember, hogy 10 percig csak ül és várja a csendet és 10-el tovább marasztalja a gyerekeket cserébe... had tanulják csak meg a tetteik következményeit. (Meg igazából szerencsére nekem eddig nem is kellett gyakorlatokon a rám figyelésért különösképpen bármit tennem, megadták a figyelmet, a tiszteletet. Itt egyelőre keményen küzdeni kell ezért. De felvettem a kesztyűt!)
- az elejétől a végéig ismertessem a feladatot és az egész óra menetét (vagy a nap elején a napét), de ne osszam ki a feladatlapokat és úgy ismertessem a feladatokat (hiszen ezeknél a gyerekeknél a tanulási nehézségek, zavarok, akadályozottság mellett nem igen várható el a jól működő megosztott figyelem)
- a rendszerre, rendre nevelés és a következetesség erőssége - pl.: a kártyák kihelyezése (órarendé, feladatoké), a tábla lemosatása nap végén, a kabátfelvétel rendje, a székek felpakolása, stb.
- a visszacsatolás szükségessége, még olyan feladatok esetén is, amelyekre nem gondolnánk, hogy feedbacket adjunk... - ennek egy jó gyakorlata a: STUHLKREIS. Ez egyszerre szolgálja azt, hogy feltérképezzük és javítsuk a szociális kapcsolatokat és megfelelő közeget teremtsen a visszajelzésre. Egyik gyereket szólítjuk (lehetőleg a periférikus helyzetűek közül), aki szólítja a következőt - fiúk lányt, lányok fiút, amíg a sorrend tartható. Aztán megbeszéljük, hogy milyennek érezte a munkáját, teljesítményét, ha páros munka volt, akkor abban hogyan tudtak együttműködni. A legjobb, hogy nem elégszik meg a válasszal, hanem majdnem mindig visszakérdez, hogy miért gondolja úgy, ahogy gondolja, mit kellett volna / lehetne másként csinálni, stb. Néhány esetben a táblán egy táblázatban vezette a párok ön-és csoportos értékelését (jelekkel).
- tetszik az a stílus, ahogy magyaráz
A nyelvi és a kulturális különbségek ellenére úgy vélem, hogy sok mindenben egyetértünk. A következetesség, a kedvesség, határozottság és a fegyelem szükségességéről például nagyon egy véleményen vagyunk. Jól lehet vele együtt dolgozni, mert szabadságot élvezek, ami ötletem csak volt, hagyta, hogy kipróbáljam, órarészeket tarthatok, nagyon támogatónak érzem. Amikor körbejárok, akkor sem "izél" rajta, sőt, amikor sok a jelentkező, akkor kifejezetten jó, hogy ketten vagyunk. Nagyon rendes tőle, hogy a gyerekekkel és velem is tudatta, hogy ugyanolyan jogokat élvezek, mint a többi tanár (Trainingsraumba küldési jog, tanítás és hogy figyeljenek, ha én beszélek).
Kedves tőle, hogy időnként 5-10 percekre egyedül hagy az osztállyal. Ezek jó minipróbák nekem, plusz a tisztelet kivívására is alkalmat szolgálnak. Nagyon nehezemre esik keménykedni, de nyilván meg kell lépni ezt, ha nem adnak a gyerekek más esélyt. Szankciókat és vészforgatókönyveket is ki kell gondoljak, továbbá pótfeladatokat is célszerű magamnál tartani. Ez utóbbi arra is jó, ha egy játékos feladatot nem hajlandók kellő kitartással és figyelemmel végezni, akkor legyen unalmas, ők választották, másrészt pedig ha be kellene ugrani egy-egy órára helyettesíteni valahova.
A negatívumokról:
A nyelvi nehézség az érződik, kétszeres hátrányból indulok, mint gyakornok és nem német, de loholok, hogy felzárkózzam. Sajnos a tisztelet kivívása igazán nehéz feladat, de menni fog, úgy gondolom, hogy ma nagy lépéseket tettem e felé. Bár a múlt héten meg kellett éljem az első negatív tanítási tapasztalatomat is. Jaj, annyira kellemetlen, eddig magaménak éreztem a pályát... :(. Jól van, ez is egyfajta tanulás - ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Nem volt annyira szörnyű, de azért egy maximalista igenis pocséknak véli azt a teljesítményt, amit ott nyújtott... :(. A 20 percemnek az utolsó 7-8 perce volt kissé kaotikusabb, kicsúszott a kezemből az irányítás egy nyamvadt szó miatt, ami vmi mást is jelent a tinédzsereknél... :). (A tanárnő sem ismerte / úgy tett, mintha nem ismerné.) És nem igazán tudtam, hogy meddig mehetek el a fegyelmezés terén. Utána tisztáztuk, hogy a Trainingraum nálam is él.
A nyelvi nehézség az érződik, kétszeres hátrányból indulok, mint gyakornok és nem német, de loholok, hogy felzárkózzam. Sajnos a tisztelet kivívása igazán nehéz feladat, de menni fog, úgy gondolom, hogy ma nagy lépéseket tettem e felé. Bár a múlt héten meg kellett éljem az első negatív tanítási tapasztalatomat is. Jaj, annyira kellemetlen, eddig magaménak éreztem a pályát... :(. Jól van, ez is egyfajta tanulás - ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Nem volt annyira szörnyű, de azért egy maximalista igenis pocséknak véli azt a teljesítményt, amit ott nyújtott... :(. A 20 percemnek az utolsó 7-8 perce volt kissé kaotikusabb, kicsúszott a kezemből az irányítás egy nyamvadt szó miatt, ami vmi mást is jelent a tinédzsereknél... :). (A tanárnő sem ismerte / úgy tett, mintha nem ismerné.) És nem igazán tudtam, hogy meddig mehetek el a fegyelmezés terén. Utána tisztáztuk, hogy a Trainingraum nálam is él.
Néha haszontalannak érzem magam, valaki, aki csak ott van. Bár mindig involválódom, meg a tanárok is kedvesek, de van azért olyan óra, amin sajnos nem igen tudok mit csinálni. Ilyen a technika, ahol gépekkel is dolgozunk - amelyeket sohasem próbáltam. Igaz, már rutinosan tudok decopyrfűrész-lapot, fúrófejet cserélni. De valamelyest tartok is a technika óráktól, mert a tanár úr nem elég kemény kezű (arany ember!, de nála fele olyan rend nincs, mint az osztályfőnök esetében) és a gyerekek veszélyes eszközök közt lökdösődnek, stb. Ott aztán valóban nehéz lenni, legszívesebben elmenekülnék :). És ilyen a történelem-politika-földrajz (így egyben). Nem ismerem rendesen a követelményrendszert, a tananyagot (csak a világtörténelmi részeket), a politikai viszonyokat Németországban. Ezen rendszerint valóban csak vagyok, néha-néha hozzászólok, amihez tudok, és Herr Martin nagyon aranyos, mert kérdez és bevon, amibe betud.
Nem tudom, hogy az itt töltött idő és ténylegesen megtartott órák, szakkörök mennyire számíthatók be gyakorlatnak és talán a zárótanítást sem leszek képes itt tartani. Vagyis itt is és otthon is meg kellene tartani. Bár ha alaposan felkészülök, nyilván képes leszek egy-két egész óra önálló megtartására is, de azt gondolom, hogy nem ugyanazt a teljesítmény nyújtom majd, amit az anyanyelvemen lennék képes.
Egyéb esemény máról:
Ma volt két vendéghallgatónk a 6-osoktól, mert hiányzott a tanáruk és szétosztották őket más osztályokba. Velük is foglalkozhattam, ma tudtam segíteni többet a tanulóknak. Ma is fénymásolhattam... Meg megtanultam kitölteni a kárbejelentő lapot. A fiúkat lekísértem kinyitni a mellékhelyiség ajtaját. 2 percet voltak bent, nem volt zaj, balhé. Kijöttek és gyorsan szóltak, hogy jöjjek és nézzem meg az összetört kéztörlőtartót. Akkor fiúk vissza a terembe, mentem a fényképezőért, aztán a kárbejelentő lapért a tanáriba. Hogy miért én intézkedtem? Nem is tudom, a tanár úr (Herr Martin) rám merte bízni. Legalább ezt is tudom már, hogy hogyan működik.
