Minden nehézség egyben egy újabb lehetőség is, nemde?!

Az elmúlt hetekben megint csak intenzív időszakot éltem meg. Megkérték a kezemet a metrón, egyetem, TANULÁS, prezentációk, barátok, shoppingolás, istentisztelet, sport, nem adtuk el semminket sem és az élet...

Nehéz volt a hét, mert terhelt volt mind fizikailag (éjszakázások a tanulás miatt), mind pszichikailag (barátok feltűnnek és örökre kilépnek, civódnak, vívódnak, sebeznek és sebeződnek, hegednek és gyógyítanak). Nagyon felemelő és töltekeztető volt a vasárnap esti különleges istentisztelet, amely a Kenyon gasse-n volt egy nagy felekezeti központban. Évente egyszer rendez a bécsi magyar baptista gyülekezet ilyen hálaadó istentiszteletet, ahol az egész évi szeretetért és gondoskodásért mondhatunk köszönetet. Mosonmagyaróvárról is jöttek többen.

Ünnepélyes keretek: díszterem, zene, "hálaadó" asztal

Ünnepélyes volt, szép és megrázó is, főleg egy 81 éves bácsi története, aki 61 évig atomkomonista, istentagadó-, káromló, alkoholizáló, dohányzó, családját terrorizáló ember volt. Majd 20 éve a kereszténység szellemében és Krisztussal a szívében él. 

A bácsi pont féloldalt profilból itt a szélén

Mindenki elhűlt, h mennyi idős, holott olyan 70-nek tűnt. A történetét még az egyébként folyton nyüzsgő, rendezetlen hátterű és/vagy hajléktalan tagok is szájtátva koncentrálva figyelték. Hálás vagyok, amiért eljött Kriszti barátnőm is velem. Ő az a lány, aki akkor jött az életembe, amikor kértem, h adjon valakit Isten itt kint, akinek mély a hite és segíthet nekem megtartani az én hitemet. Németül beszéltünk az óra után, mert segítettem neki moodle probléma kapcsán, aztán elérhetőséget cseréltünk és kiderült a nevünkből, h folytathatjuk magyarul is :D. Ő itt élte élete nagyobb részét kiskorától, szóval nem ismertem volna fel másként, h magyar :).

Olyan jó volt utána közösen enni az ünnepélyes asztalok körül, beszélgetni, jobban megismerni a többieket, akik közé vasárnaponként járok és akikkel csak 15-20 perceket beszélgettem az alkalmak után.

A péntek-szombat-vasárnapi szeminárium kicsit megterhelő volt, főleg, h utána való programok miatt (könyvtárazás, istentisztelet, stb.) mindig csak 21 óra felé értem haza. Még lesz egy péntek-szombat és egy p-sz-vasárnap hosszú hétvége, mármint h reggeltől késődélutánig szeminárium, de egyébként megleszek. A sok feladatnak olvasnivalónak megvan a hatása, végre úgy érzem, h túllendültem azon a nyelvi szinten, ahol már régen toporogtam :). A másik hatás, h az olvasószemüveget már mindig hordanom kell... de ez van.

Nagyon örülök, h sikerült nyelvileg fejlődnöm, bár olykor pokoli nehéznek éltem, élem meg az egyetemet.  Több csoportmunka, megbeszélésekkel, 2-szer már tartottam előadásrészt is (egyik jól sikerült, a másik elment).

Csoportmunka megbeszélés
Pavla és én, a képet Gabi készítette

A gender órák jók, érthetőek és néhol több mindent tanultam már, mint az osztrák társaim. De máshol Nietzsche, Kant és egy csomó pedagógiai-pszichológiai-filozófiai elméletalkotótól olvasunk és mélységekig beszélgetünk és ez azért pokoli nehéz. A Bildung-Alterität-Kulturalität kurzusra pl. 5 szöveget kellett elolvasni, 20-30 oldalasokat, a másikra ugyanaznapra szintén és persze, h nem ment mindegyik... Azokat olvastam, amihez reflexiót is írtam (4-szer 1,5 oldal), meg belenéztem még a többiekből néhányba. De iszonyat aprólékosan beszéltünk róla! Nem hittem volna... szóval nem csak a nyelvi hátrányaim miatt égtem. Kaptunk feladatlapot, igen nehéz kérdésekkel a szöveghez és az elméletekhez kapcsolódva. Szerencsére bőven nem én voltam az egyetlen, akinek nehézséget okozott ez, ami kicsit megnyugtatott :). És olyan is régen volt, h 20:30-ig könyvtárban ültem szombaton is, ill. tanulóban 18:30-tól, mert a könyvtár is bezárt... A vasárnap már könnyebb volt annyiból, h akkor többet tudtam hozzászólni és kicsit többet is értettem mindenből - mert a szövegek egymásra épültek és az előző napi értelmezésekkel már tisztább volt a kép. Sőt, még új ismerettel is elláttam a csoportot a Goldman-féle jéghegymodellt és a Berry-féle modellt interpretálva. Kellett is már, mert a szombati napon a sírás kerülgetett, h nem igaz, h ennyire nyomorék vagyok. Nyugtatgattam magamat, h ez más, mint otthon, h otthon lehet, h a felső X%-ban teljesítő diákok közé tartozom, de itt ezt nem tudom és nem is cél nyújtani. Itt a túlélésre és a fejlődésre játszom. Meg kell tegyek minden tőlem telhetőt, de nem tudom ugyanazt produkálni, mint egy anyanyelvi kiváló teljesítményű diák. Az igényszint lejjebb szállítását is tanulni kell olykor. Introspekció, monitoring... és legalább ebből is tanulok szakmailag. Minden nehézség egyben egy újabb lehetőség is, nemde?!

Ma volt tankönyvvásár, meg olcsóbb könyvvásár, közben felfedeztem, h az egyetemen a főépületben van audio guide (fülhallgatós vezetés) 154 audioponttal, amire rá lehet irányítani a beszélőt. 3 euróért felfedezheti akárki ezt a nagyszerű, öreg és impozáns épületet. 

Vmelyik héten (összefolynak a napok, szóval nem tudom, h mikor) voltunk Barbival a 2 hete nyílt G3 bevásárlócentrumban, azon belül a Primarkban, ami egy HATALMAS ír ruhaüzlet és elég olcsó - nem a legjobb minőséggel, de azért ki lehet fogni. Szép, nagyon designes ez az új center, pusztán a világ végén van... xD.

Tegnap voltunk a Plazmazentrumban, gondoltuk, h adunk vérplazmát, 20 eurót adnak érte, az 5. alkalom után 30-at. Aztán az a szag, meg látvány... körbevezettettük magunkat - naná, h tele volt magyarokkal (a dolgozók is magyarok voltak többnyire). Mivel én gyűlölöm az érzést, h a tű benne van a vénámban, és ez vastagabb is, mint a normál véradós tű, így nem vállaltam be testem (részeinek) áruba bocsátását. Vera sem. Inkább maradok az ingyenes és valóban segítő szándékú véradásnál (11. alkalommal fogok adni majd). Ott legalább nem "hősnek" érzem magamat és nem szutyoknak, h pénzért segítek. Ők azt mondják, h az ember idejét fizetik meg, de szerintem nem (csak)... És a bejegyzés végére: végre voltam megnézni a Dunát :).

 Ja, ez asszem aznap volt, amikor megkérték a kezemet a metrón xD. Fiatalok szombat reggel már józanon, de a buli hevében csajokat néztek ki, beültek egymás ölébe, miután a néni mellettük nem hagyta, h az övébe tegyék ugyanezt (amúgy poénosak voltak inkább és nem bunkók) és elkezdte a szépfiú a hódolatait felém áramoltatni és megkérte a kezemet :). Mutattam a gyűrűt. "O, shade!" Kérdeztek még ezt-azt, aztán odébbálltak a kettesszámú jelöltre.

Ez kevésbé volt sokkoló, mint a tegnap előtti este, amikor konszolidált aranyos tinipárral eredtem beszélgetésbe. Magáztak, én tegeztem őket, de nem vették a lapot. Süti volt a kezükben, kérdeztem, h szülinapi party lesz? Válasz: "Á, tudja, mi egyetemisták vagyunk, nekünk nem kell külön alkalom a bulikhoz!" Nem akartam elrontani az illúziójukat, sem kellemetlen helyzetet, nem mondtam hát, h én is... Jó bulit kívántam, ők meg magázódva elköszöntek. Hány évnyi fáradtságot sugallhatnak a szemeim??? :D

Egyelőre még csak metróból, mert hulla voltam kiszállni
de ami késik, nem múlik :)