2011. január 22., szombat

Az iskola felszereltsége, tárgyi, személyi feltételei

Az iskola elég modern és igen jól felszerelt. Bár Herr Böttger elmesélése szerint itt a helyi 7 fejlesztő iskola (nálunk inkább a sajátos nevelési igényűek iskolája vagy a gyógypedagógiai fejlesztést igénylők iskolája szavak jobban lefedik azt, amire gondolt) közül a értelmi fogyatékos és a mozgáskorlátozott gyerekek, fiatalok iskolája sokkal felszereltebb és igazi luxusiskolák. Ha pedig magyar viszonylatban nézem - és miként is tudnám másként -, akkor a "Schule an der Rolandsmauer" egy jól felszerelt, tiszta, rendezett intézmény.

Nagyjából ugyanazon infrastruktúra található meg minden osztályteremben; mindegyikben találhatók szekrények, tárolók (tanárnak, diákoknak egyaránt), könyvek, szótárak, állítható tábla, rengeteg tanulást segítő tananyag és eszköz, pluszfeladat, játékok, stb. A német precizitást nem lehet letagadni (és minek is?), mindent felcímkéznek az iskolában. Ez a kategorizálás olyannyira belenevelődik a gyerekekbe, hogy itt a WG-ben is sok mindent hasonlóképpen megjelölve találhatunk.

Ha végeztél, akkor ebből vehetsz még feladatot magadnak.

A különböző órákhoz tartozó feliratok és tárolók

Újabb példa a címkézésre

A szekrény egyik fele a tanáré, másik a diákoké.

Példa egy osztályteremre.
A termekben mindenhol van beszerelt projektor, amelyhez a tanár csatlakoztathatja laptopját, amiből általában mindenkinek van sajátja. Ha arra vagy az iskolaira telepítenek valamilyen programot, ami a tanítással összefügg, vagy ahhoz kell, akkor megkérdezik a vezetőséget előtte.

A szakos termek:
- 2 PC-terem
Egy régi és egy új, mindkettőben teázó sarkot és középen tanuló asztalokat is kialakítottak Nem félnek, hogy a gyerek leönti a gépeket... vagyis biztos tartanak tőle, de a komfort és az életközeliség fontosabb. Nem kérdeztem meg, hogy hányszor volt ebből valamiféle probléma, de valószínűleg nem vagy nem sokszor.

- zene-terem
Sok-sok hangszer egy kisebb teremben; 2 dobfelszerelés, vagy 7 gitár, csörgődobok, kongák, triangulumok, didzseridu, stb. A sokféle hangszer illeszkedik az Orff-koncepcióhoz is, természetesen időnként ezt is alkalmazzák.

- tornaterem
Régi, de mégis nagyon korrekt, minden van benne, ami csak kellhet. A szomszéd iskola is ezt használja. A gyerekek zenére futnak körbe az óra elején, nincs annyi kötelező felmérés, több a játék. Amelyik órákat én látogattam, ott többször volt beszélgetőkör, ahol megbeszélték, hogy mit fognak csinálni, miért fontos egy új játék szabályrendszerének megismerése és az alapok elsajátítása. Fegyelmezetlenség esetén szintén megbeszélés követte a padra kiültetést. Az egyik fiú kissé bántóan megmondta a tanárnak, hogy igazságtalannak tartja, hogy kiültette, és haragszik rá. A tanárnő nyugodt maradt és rávezette a gyereket, hogy miért történhetett ez és elárulta, hogy neki sem öröm kiültetni őket - csak néha rákényszerítik és igyekszik következetes maradni. (Képek az egészségnappal kapcsolatos bejegyzésemben találhatók.)

- technika
Van egy műhely és egy textilterem is külön. Prímán felszerelt termek nagy asztalokkal, sok szerszámmal és szerszámgéppel. Egy másik épület pincerészében található a kerékpárszerelő műhely, ahol egészen jó állapotú kerékpárokkal foglalkoznak.

Textil terem
A műhely (éppen színjátszó szakkör kulisszamunkái készülnek)

- tankonyha
Meglepődtem, hogy milyen igazán profi konyhájuk van. Szakácskönyvek, receptek a szekrényekben, minden fázisnak hely, stb. Hátul egy kisebb teremben pedig a hűtők, mosó- és mosogatógépek találhatók, plusz egy vasaló is a konyharuhák, kötények rendbetételére. A szakmaválasztást segíti elő ez is, csakúgy mint a szerelőműhelyek, a technika- és textilterem. Az életre, a munkára nevelést igazán komolyan veszik; orientáció is működik, pályaválasztási tanácsadáshoz két külön szakembert is alkalmaznak (természetesen nekik egyéb teendőik is vannak és nem konkrétan az iskola a munkáltató).

A tankonyha (az "osztályommal")

- kémia-fizika-biológia labor
Ez a kedvencem! Van egy hatalmas interaktív táblájuk egy nagyon modern géppel hozzá - minden vezeték nélkül persze. A plafonon egy panelből csapok lógnak ki (nyilván nem egyszerű csapok), amelyekből különböző kémiai anyagokat, gázokat lehet csövekbe, pipettákba engedni gombnyomásra, beállított mennyiségben. Meg még sok egyéb különleges funkció is tartozik a panelhez, a teremhez. A raktár rész alatt sem egy zsúfolt tárolót kell értsünk, hanem egy komoly készletet, amely ismét csak a német precizitásnak megfelelően, szépen rendezve, polcokra téve tárul elénk. Na jó, az asztalon is volt széthagyva ez-az, egy nagyobb láda, de az szortírozás alatt volt... (KÉPEKET KÉSŐBB TUDOK BEILLESZTENI IDE.)

-  múzeum-terem
Ez hatalmas ötlet!!! Egy terem berendezve régi idők eszközeivel, kis padokkal, parafa táblákkal, ronggyal, egy 19. századi öltözködésnek megfelelő tanári bábuval (kb. mint Mis King a Váratlan utazásokból :D). Vitrinekben régi könyvek, pennák, stb. (KÉPEKET KÉSŐBB TUDOK BEILLESZTENI IDE.)
- tantermek

- "Soziales Trainingsraum"
Egy kb. 2 éve indult programról van szó, amely segíti a tanulókat abban, hogy metakogníciójuk fejlődjön, visszajelzések és önreflexión keresztül képesek legyenek belátni a helytelen magatartásformákat és esetleg változtatni is azokon. Ha kevésbé tudományosan, de még inkább konkrétan szeretném megfogalmazni, akkor ez az egész annyi, hogy a gyerek 3 alkalommal zavarhatja meg az órát (úgy komolyabban). Aztán a harmadik után a tanár fogja a trainingsraumos lapot és kitölti. Leírja, hogy mi volt az első, mi a második, mi a harmadik rendzavarás és mi a problémája az adott személlyel és annak viselkedésével. A gyerek lefárad a lappal Herr Potthoff-hoz és nála saját maga is kitölt egy hasonló lapot (miért kellett lemennie, mit vétett, stb.), majd közösen összevetik a kettőt és utána visszamehet az órára. Néha be is kell számolnia az osztály előtt arról, hogy miért került le, mit beszéltek meg és hogyan javítja ki ezt a történést (ez utóbbi beszámoltatást csak egyszer tapasztaltam). 5 alkalom után a szülő levelet kap, majd 10 után ismét és be kell fáradnia egy elbeszélgetésre. Ha pedig nagyon sokszor fordul elő ilyen viselkedési probléma, akkor az iskola igyekszik megtalálni a legjobb megoldást és viselkedésjavító tréningre "kötelezik" vagy valamilyen programban való részvételre.


- Lernbüro
Tanulószoba, amely egyértelműen a házi feladatok elkészítésére szolgál; a PC-termekben és szükség szerint a Schülertreffben tanulnak egy-egy tanárral.


- Schülertreff
Ha a diák elkészült a házi feladatával a tanulószobában, utána lemehet a közösségi tanulóba, amelyben sokféle játék, számítógépek és klassz pihenősarok fogadja. Itt töltheti el az időt, amíg érte nem jönnek vagy spontán maga haza nem mehet (15:30).

Gépek, babzsákok, ülőkék... igazi komfortfokozat.
Még egy kép a Schülertreffről - itt minden a gyerekekért van.

A szakos tantermeken kívül vannak ügye a normál osztálytermek, a szociális munkás irodája, ahová várja a gyerekeket szünetben, hogy a problémájukról beszélgessen velük akár széken, akár babzsákfotelben ülve. A tanáriról pedig már írtam.

Szelektív hulladékgyűjtés
A képen csak: vegyes, csomagolások, bio, papír
Ez egy külön bejegyzést fog kapni - ahogy az a zöld-identitásom diktálja :). De természetesen az iskolában is szortírozva gyűjtik a szemetet. Felteszem a kérdést: hogyan is várhatnánk, hogy a felnövekvő generáció szelektíven gyűjtse a hulladékot, ha az iskola nem nyújt példát és már kisgyerekkortól nem látja és tapasztalja ennek fontosságát és gyakorlatát?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése