„Amikor elmúlik karácsony…”

Bizony megint meglehetősen sok dolog történt velem, amelyekről nem adtam hírt, mert se időm nem volt erre, sem igazából kedvem. Kicsit felülértékeltem, h miért is csinálom én ezt. Miért írok magamról ennyit a nagyvilágba? Nem akarok excibícionista lenni, sem önző, sem semmi ilyesmi. Nem szeretnék felesleges és hiábavaló dolgokra időt áldozni. Aztán rájöttem, h hinnem kell abban, hogy a blogom és a tartalma nem felesleges. Kaptam már jó pár üzenetet különféle, ismeretlen emberektől a bejegyzéseim miatt, hol segítséget kértek valamivel kapcsolatban, hol megköszöntek valamit. Ezen kívül nekem is egyfajta grafomán ingerenciám levezetésén alapuló ventilláció J.

Nos, a karácsony előtti időszak igen sűrű volt – szokás szerint. Az egyetemi elfoglaltságaimról egy következő, külön bejegyzésben írok, most inkább a magánélet örömeiről hagy számoljak be. Volt kint egyszer Kati barátnőm 2 napot, ami csodálatos élmény volt. Előtte rendeztünk megint Erasmus Bildungswissenschaft programot is.

A Charlie P'S-ben

Rathaus karácsonyi pompában

Egyetemi hangulat

A híres Stephansplatz

Ez egy aranyos kép lett :)

Mivel Kati iPhone-ját használtuk leginkább fényképezésre, így megtanulhattam, h milyen az orral fényképezni. Mivel a kesztyűt nem érzékelte... aztán már a lefagyott ujjaimat sem, így nem is maradt más megoldás... :D. 

Gábor 5 szép napot töltött velem mielőtt anyuék is csatlakoztak és együtt utaztunk haza december 20-án a karácsonyi szünetre. Na jó, az első pár napban az iskolai stressz és az újra egymáshoz szokás kicsit feszkósra sikeredett, de aztán fordult a dolog. Pl. jött velem az egyik projektmegbeszélésre, ahol addig könyvet olvasott, amíg mi egyeztettünk. Szombaton voltunk egy Gospel koncerten, ami hihetetlenül megérintő és nívós volt. Szerencsére Vera is csatlakozott hozzánk.

Hofburgnál

Gospel koncert

Donauinsel - egyre többen és többen érheztek

A háttérben: követelőző, lopódzó, félelmetes kacsák és hattyúk

A Duna-szigeten komolyan félni kezdtem a kacsáktól és hattyúktól. "Ne mozdulj!" "Van nálad valami étel?" "Csak lassú mozdulatokkal vedd elő!".
Vasárnap az istentiszteleten is bemutathattam a többieknek az én Gáboromat.

Anyuékkal komolyan sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Nem terveztem túl a programunkat, ők hajlandóak voltak bízni bennem és a városi idegenvezetésemben, megmutattam majdnem minden fontosat nekik és az időbeosztás is remekül összejött. Ellátogattunk a Stephansplatzra és környékére, a dómba, a Schönbrunni kastélyba és kertjébe, a Városházához, stb.

Tudtam, h anyámnak tetszeni fog a giccsparádé :)

Anya, ide járok épp!

Ekkora már kialakult az Uniwien-es identitásom, így
büszkén mutattam be ezt a patinás épületet 1365-ből

A kihagyhatatlan puncs

Idén a Prater-ben is volt Christkindlmarkt

A legfényesebb utcán

Schönnbrun

Csodálatos időt fogtunk ki

Érthetően az egyik kedvenc képem :)

Örülök, h végre megmutathattam Bécset azzal a szemmel, ahogyan én megismertem. Jó volt együtt hazatérni és hazautazni a karácsonyra, amely szintén egy áldott alkalom volt otthon.

Pörgő kinti élet, karácsonyi Bécsi hangulat, közelgő vizsgák és én

Már magamat sem tudom követni, nem hogy ezt más tegye, de ezt a félévet arra szántam, h kicsit nyissak a bezártabb világomból. Az utóbbi években az évi 2-3 buli, a sok feladat, a kevesebb új arc megismerése egyesek szerint kissé öregasszonyos életformához hasonlít. Nem tudom... csak azt tudom, h vannak sokkal-sokkal értelmesebb és maradandó dolgok az életben, mint a partyk és a pezsgő élet. A legfontosabb barátaimra mindig volt időm (ha túl bőven sajnos nem is), a családomra szintén, némi közösségi szolgálatra és olykor jótékonyságra is futotta a 24 órákból. Most Bécs viszont életem egy olyan szakasza ismét, mint kb. 14-16 "rossz-kislány-korszakomban" volt utoljára. Most pezsgek és behoztam az elmúlt évek buliátlagát is... ehh. Élvezem az új emberek megismerését, volt köztük jó pár, akikben sok értékre leltem és akikkel bizonyára sokáig fogjuk tartani a kapcsolatot. Megengedtem magamnak egy kicsit többet, h őszinte legyek, számos aspektust tekintve. Vásároltam magamnak néhány új pólót, nadrágot, kardigánt (amikre 3-4 éve mindig vágytam, csak spulltam magamtól), többször mentem csatangolni, könyvtáraztam, tanultam (akár éjjel is), kipróbáltam magam szituációkban, játszottam a női lét hatalmával (ó te csúnya lány xD), sőt, egyszer táncoltam is egy fiúval kint, de úgy igazán. Ha lett volna valami igazi latin zene vagy azoknál táncosabb, akkor tuti izomláz lett volna a vége. Még többet sportolok, fittnek érzem magamat és jól is. Ez egy kalandos félév, azt hiszem, h életem utolsó lehetősége ilyesmire... és úgy érzem, h elég is lesz ez utoljára. Minden egyes buli kettős érzéseket kelt bennem; már kinőttem belőle és bölcsebb felem tiltakozik az ilyen világi, értéktelen, felesleges-felszínes dolgok ellen, a másik meg menne. Mivel minden bulin megtalálom azokat az arcokat, akikkel érdemes beszélgetni, így agyam racionalizál, h jó ez így - és hála az énvédő mechanizmusoknak: valóban jó ez így :).

Na, akkor lássuk csak a skicceket, h mik is történtek mostanság. Eléggé összefolynak a napok a nov. utolsó és a dec. első hétvégéjén tartott hétvégi blokkszemináriumok óta, az a két hét halál volt. Minden nap reggel mentem, délutánig suli volt, utána munka, másik nap meg gyülekezet, éjjel meg még olvasás és reflexió írás a következő napi órára. Kát megfeszített munkatempójú hét után voltam egy "interkulturális Küche" eseményen Chiaránál, az olasz barátnőmnél. Ez nagyon kedves volt, jó hangulatban telt.

Nekem az ilyen együtt töltött beszélgetős programok jelentik a "bulit".

A legjobb fej olaszok: Luigi és Chiara

Másnap (nov. 23.) volt ismét Bildungswissenschaft Erasmus, ami igen kellemes programnak bizonyult. Az első kinti sütimet is elfogyasztottam, mi mást, mint Sacher tortát.

Következő hétfőn voltunk megint ott, ahol az első héten is koktéloztunk, na, hát itt táncoltam...  Meg megismertem egy jó fej szlovákiai magyar csajt, akivel közös szerelmünk a Linkin Park zenéje. Ezt az eventet az At4Hu szervezte, csakúgy mint a Nikolaustag-ot kint a Panoráma kollégiumban, egyenesen a város peremén :P. Életemben nem voltam még úgy el buliban ilyen későig... ill. koránig. Az eleje jónak ígérkezett, iszogattam, találkoztam már ismert arcokkal, aztán arra eszméltem, h állok a szexista plakát előtt és elemzem egy csapat embernek :D. Valakit annyira lekötött a téma, h utána még kimentünk a plakáthoz diskurálni. Ezt követően megkértek, h helyettesítsek kicsit a ruhatárban, ez a "kicsi" 3,5 órára sikeredett. Hmm, elvoltam végül. Az utolsó 30 percben az első metróig kibekkelve még német nyelvtudás fejlesztésbe kezdtem, beszélgettem egy osztrák csávóval. Ezekről az eseményekről nem is baj, h nincs képem :D.

Még 5-én voltunk egy egyetemi projekt miatt a Neustart Organisationnál, amely Bécs legnagyobb szociális területtel foglalkozó szervezete. Interjút készítettünk ott dolgozó szociális munkásokkal és mediációt végző hölggyel. Igen komoly menete volt az oda való bejutásnak, sok egyeztetés, mailek, majd papír aláírása a látogatás megkezdése előtt. Hasznos tapasztalat volt, majd írok még erről.

December 7-én újra Bildungswissenschaft Erasmus programot rendeztünk, onnan mentem az én drága Katim elé. A találkozót az Öreg AKH-nál szerveztük és késtem (mert lefeküdtem egy órát aludni délután), de nem tudtam senki számát. A karácsonyi vásár forgatagában nem sok esélyét láttam megtalálni pár embert, de bíztam a "deus ex machina" eposzi kelléktár gyöngyszemében és alleluja, 5 perc alatt meg is lettek. Ők is csodálkoztak, h hogyan :).

A punsch melegítőképessége is korlátozott, ezért bementünk az Irisch Pub-ba, elég frankó hely.

Bécs és a maga karácsonyi csodája

Bárhogy nem érzem magaménak ezt a várost, azért meg kell hagyni, h van egy atmoszférája és évek óta nem voltam még ennyire ünnepre hangolva, mint itt kint. Gyönyörűek a díszes utcák, a fények és a punschot iszogató embereket is jó látni.

Még nem volt lehetőségem nekem sem nagyon Christkindlmarktozni, de így legalább megoszthattunk az élményt egymással Katival.

Bár én az orrommal fényképeztem az iPhone-nal,
a képkészítő hölgynek nem fázott a keze :)

Rathaus Christkindlmarkt
ez csak a turistáknak... amúgy rossz a punsch és zsúfolt a hely

Stephansdom

Az Aida cukrászdában is megfordultunk, sokat beszélgettünk, tornáztunk és a Prater vásárába is kimentünk. Egy bögrét is kaptam! :)

Hétfőn interjúkat készítettünk a nyelvkurzusra a koszovói sráccal közösen. Én zaklattam az embereket, ő meg felvette :). Érdekes módon minden megszólított belement a kérdez-felelek típusú gyors videós interjúba. Na jó, gondosan kifigyeltük, h ki/kik potenciálisan megfelelők. A feladat kipipálása után könyvtáraztam, majd találkoztam egy bécsi magyar származású lánnyal, akivel megint együtt csodálhattuk a fényeket és a város egy részét. Szerdán még voltunk páran egy süti mellett kicsit csacsogni. Tartalmas hét volt és még nincs vége! Ha vége lesz, akkor már itt lesz Gábor!!! :) Várom már, ahogyan anyuékat is. Dúl bennem a közös figyelmi viselkedés (azaz, amikor az ember meg akar valamit mutatni, amire felfigyelt, ami tetszik neki, h a másik is lássa). 

Minden nehézség egyben egy újabb lehetőség is, nemde?!

Az elmúlt hetekben megint csak intenzív időszakot éltem meg. Megkérték a kezemet a metrón, egyetem, TANULÁS, prezentációk, barátok, shoppingolás, istentisztelet, sport, nem adtuk el semminket sem és az élet...

Nehéz volt a hét, mert terhelt volt mind fizikailag (éjszakázások a tanulás miatt), mind pszichikailag (barátok feltűnnek és örökre kilépnek, civódnak, vívódnak, sebeznek és sebeződnek, hegednek és gyógyítanak). Nagyon felemelő és töltekeztető volt a vasárnap esti különleges istentisztelet, amely a Kenyon gasse-n volt egy nagy felekezeti központban. Évente egyszer rendez a bécsi magyar baptista gyülekezet ilyen hálaadó istentiszteletet, ahol az egész évi szeretetért és gondoskodásért mondhatunk köszönetet. Mosonmagyaróvárról is jöttek többen.

Ünnepélyes keretek: díszterem, zene, "hálaadó" asztal

Ünnepélyes volt, szép és megrázó is, főleg egy 81 éves bácsi története, aki 61 évig atomkomonista, istentagadó-, káromló, alkoholizáló, dohányzó, családját terrorizáló ember volt. Majd 20 éve a kereszténység szellemében és Krisztussal a szívében él. 

A bácsi pont féloldalt profilból itt a szélén

Mindenki elhűlt, h mennyi idős, holott olyan 70-nek tűnt. A történetét még az egyébként folyton nyüzsgő, rendezetlen hátterű és/vagy hajléktalan tagok is szájtátva koncentrálva figyelték. Hálás vagyok, amiért eljött Kriszti barátnőm is velem. Ő az a lány, aki akkor jött az életembe, amikor kértem, h adjon valakit Isten itt kint, akinek mély a hite és segíthet nekem megtartani az én hitemet. Németül beszéltünk az óra után, mert segítettem neki moodle probléma kapcsán, aztán elérhetőséget cseréltünk és kiderült a nevünkből, h folytathatjuk magyarul is :D. Ő itt élte élete nagyobb részét kiskorától, szóval nem ismertem volna fel másként, h magyar :).

Olyan jó volt utána közösen enni az ünnepélyes asztalok körül, beszélgetni, jobban megismerni a többieket, akik közé vasárnaponként járok és akikkel csak 15-20 perceket beszélgettem az alkalmak után.

A péntek-szombat-vasárnapi szeminárium kicsit megterhelő volt, főleg, h utána való programok miatt (könyvtárazás, istentisztelet, stb.) mindig csak 21 óra felé értem haza. Még lesz egy péntek-szombat és egy p-sz-vasárnap hosszú hétvége, mármint h reggeltől késődélutánig szeminárium, de egyébként megleszek. A sok feladatnak olvasnivalónak megvan a hatása, végre úgy érzem, h túllendültem azon a nyelvi szinten, ahol már régen toporogtam :). A másik hatás, h az olvasószemüveget már mindig hordanom kell... de ez van.

Nagyon örülök, h sikerült nyelvileg fejlődnöm, bár olykor pokoli nehéznek éltem, élem meg az egyetemet.  Több csoportmunka, megbeszélésekkel, 2-szer már tartottam előadásrészt is (egyik jól sikerült, a másik elment).

Csoportmunka megbeszélés
Pavla és én, a képet Gabi készítette

A gender órák jók, érthetőek és néhol több mindent tanultam már, mint az osztrák társaim. De máshol Nietzsche, Kant és egy csomó pedagógiai-pszichológiai-filozófiai elméletalkotótól olvasunk és mélységekig beszélgetünk és ez azért pokoli nehéz. A Bildung-Alterität-Kulturalität kurzusra pl. 5 szöveget kellett elolvasni, 20-30 oldalasokat, a másikra ugyanaznapra szintén és persze, h nem ment mindegyik... Azokat olvastam, amihez reflexiót is írtam (4-szer 1,5 oldal), meg belenéztem még a többiekből néhányba. De iszonyat aprólékosan beszéltünk róla! Nem hittem volna... szóval nem csak a nyelvi hátrányaim miatt égtem. Kaptunk feladatlapot, igen nehéz kérdésekkel a szöveghez és az elméletekhez kapcsolódva. Szerencsére bőven nem én voltam az egyetlen, akinek nehézséget okozott ez, ami kicsit megnyugtatott :). És olyan is régen volt, h 20:30-ig könyvtárban ültem szombaton is, ill. tanulóban 18:30-tól, mert a könyvtár is bezárt... A vasárnap már könnyebb volt annyiból, h akkor többet tudtam hozzászólni és kicsit többet is értettem mindenből - mert a szövegek egymásra épültek és az előző napi értelmezésekkel már tisztább volt a kép. Sőt, még új ismerettel is elláttam a csoportot a Goldman-féle jéghegymodellt és a Berry-féle modellt interpretálva. Kellett is már, mert a szombati napon a sírás kerülgetett, h nem igaz, h ennyire nyomorék vagyok. Nyugtatgattam magamat, h ez más, mint otthon, h otthon lehet, h a felső X%-ban teljesítő diákok közé tartozom, de itt ezt nem tudom és nem is cél nyújtani. Itt a túlélésre és a fejlődésre játszom. Meg kell tegyek minden tőlem telhetőt, de nem tudom ugyanazt produkálni, mint egy anyanyelvi kiváló teljesítményű diák. Az igényszint lejjebb szállítását is tanulni kell olykor. Introspekció, monitoring... és legalább ebből is tanulok szakmailag. Minden nehézség egyben egy újabb lehetőség is, nemde?!

Ma volt tankönyvvásár, meg olcsóbb könyvvásár, közben felfedeztem, h az egyetemen a főépületben van audio guide (fülhallgatós vezetés) 154 audioponttal, amire rá lehet irányítani a beszélőt. 3 euróért felfedezheti akárki ezt a nagyszerű, öreg és impozáns épületet. 

Vmelyik héten (összefolynak a napok, szóval nem tudom, h mikor) voltunk Barbival a 2 hete nyílt G3 bevásárlócentrumban, azon belül a Primarkban, ami egy HATALMAS ír ruhaüzlet és elég olcsó - nem a legjobb minőséggel, de azért ki lehet fogni. Szép, nagyon designes ez az új center, pusztán a világ végén van... xD.

Tegnap voltunk a Plazmazentrumban, gondoltuk, h adunk vérplazmát, 20 eurót adnak érte, az 5. alkalom után 30-at. Aztán az a szag, meg látvány... körbevezettettük magunkat - naná, h tele volt magyarokkal (a dolgozók is magyarok voltak többnyire). Mivel én gyűlölöm az érzést, h a tű benne van a vénámban, és ez vastagabb is, mint a normál véradós tű, így nem vállaltam be testem (részeinek) áruba bocsátását. Vera sem. Inkább maradok az ingyenes és valóban segítő szándékú véradásnál (11. alkalommal fogok adni majd). Ott legalább nem "hősnek" érzem magamat és nem szutyoknak, h pénzért segítek. Ők azt mondják, h az ember idejét fizetik meg, de szerintem nem (csak)... És a bejegyzés végére: végre voltam megnézni a Dunát :).

 Ja, ez asszem aznap volt, amikor megkérték a kezemet a metrón xD. Fiatalok szombat reggel már józanon, de a buli hevében csajokat néztek ki, beültek egymás ölébe, miután a néni mellettük nem hagyta, h az övébe tegyék ugyanezt (amúgy poénosak voltak inkább és nem bunkók) és elkezdte a szépfiú a hódolatait felém áramoltatni és megkérte a kezemet :). Mutattam a gyűrűt. "O, shade!" Kérdeztek még ezt-azt, aztán odébbálltak a kettesszámú jelöltre.

Ez kevésbé volt sokkoló, mint a tegnap előtti este, amikor konszolidált aranyos tinipárral eredtem beszélgetésbe. Magáztak, én tegeztem őket, de nem vették a lapot. Süti volt a kezükben, kérdeztem, h szülinapi party lesz? Válasz: "Á, tudja, mi egyetemisták vagyunk, nekünk nem kell külön alkalom a bulikhoz!" Nem akartam elrontani az illúziójukat, sem kellemetlen helyzetet, nem mondtam hát, h én is... Jó bulit kívántam, ők meg magázódva elköszöntek. Hány évnyi fáradtságot sugallhatnak a szemeim??? :D

Egyelőre még csak metróból, mert hulla voltam kiszállni
de ami késik, nem múlik :)

A Prater, a nagy Ungarn Tour és ami még azután jött

Már régen nem írtam, nem igazán volt kedvem, meg hagytam, hogy inkább történjenek a dolgok, ne tudósítsak mindenről. De azért a legfontosabbakat összefoglalom.

Október 21-én voltunk a Praterben. Mivel 22-én hazajöttem 14 napra, és mivel a vidámpark 31-én bezárt a szezon végeztével, így ez volt az utolsó estém / lehetőségem erre. Edittel ketten mentünk, de ő már megjárta Disneylandet is, nem volt annyira extra neki, mint nekem. Nekem, aki 20 éve volt utoljára vidámparkban :). Akkor is Budapesten, most meg már itt sem lesz - mert ha minden igaz, elköszönhetünk a Fővárosi Vidámparktól örökre. A most vagy soha alkalom nagyon jól sikerült, jól éreztem magamat. Először körbesétáltuk a terepet, megnéztük, hogy mire szeretnénk felülni.

 A nagy tipikus bécsi óriáskereket kihagytuk a maga 9 vagy 12 (?) eurós áráért és legfőképpen azért, mert ez nekünk túúúl uncsi lett volna xD. Azért a shopping boltjába bementünk, az érdekes volt. Az óriáskerék helyett bemelegítettünk a Wiener Turmmal, majd mentünk egy kis szellemvasutazásra. Aztán ettünk egy wiener schnitzelt, beszélgettünk, pihentünk kicsit.

Óriás lánchinta

 

Képen nem tűnik veszélyesnek :)

 Nem túl normális módon csak ez után ültünk fel a legdurvább hullámvasútra, ami bizony igen vérfagyasztó-adrenalinlöketnek bizonyult. Érdekes volt mind Edit, mind a magam reakcióját figyelni a rövid, de intenzív esemény alatt. Ő sikított, én pedig lefagytam, mint egy szobor. Sajnos nem mert olyan kemény vagyok, hanem mert másképp bírjuk a stresszt :P.

Bár csak 3 dologra ültünk fel, mégis eltöltöttünk 2 és fél önfeledt órát a Praterben. És ez így összességében elég is volt.

Másnap óra után hazajöttem. Eurolines busszal (Volán járat), amin volt wifi is (bár mesebeli jellegű... hol volt, hol nem), meg olcsó volt eléggé. Mivel euró alapú bankkártyával fizettem, így 4000 alatt kijöttem oda-vissza útban. Pestig meg sem álltunk. 

24-én jöttek Herr Martinék hozzánk (Barbihoz és hozzám). Ezt már majd' egy éve megterveztük, megvolt a repjegyük is már egy jó ideje. 24-én késő este érkeztek hozzám Tatára, 

 másnap megnéztük az egész kisvárost, hogy aztán késődélután továbbhajthassunk Ászárra (www.ászár.hu), ahol borkostoló, magyaros vacsora, jó hangulat várta őket.

Zséfár úr kóstoltat az Aranyfürt vendéglő borpincéjében

Ászáron 3 igazán jó borospince van, a Matyi Pincészet, Gábor pincészete az egykori Eszterházy Sörházban és ez az Aranyfürt Vendéglőhöz tartozó pincészet (az ételük is finom). Mindhármat szívből tudom ajánlani.

Reggel még a kisbéri Mini Magyarország és az Ászári Mini Skanzen és Tájház várta őket.

Mini Magyarország - Kisbér

Mini Skanzen és Tájház - Ászár

Délben már Győr utcáit járták. Itt Barbi volt a Reiseführerin, hiszen ez az ő városa :). Itt is sok élménnyel gazdagodtunk mindnyájan. 

Egy igazi hajós - meg egy rosszul beállított fényképező

Szombat-vasárnapra maradt Budapest. Nagyon büszkék vagyunk középkorú barátainkra, mert sosem panaszkodtak, hogy sokat mentünk, mindent lelkesen szemléltek és mindennek tudtak örülni. Én azért a vásárcsarnokban a 80'-as évekbeli retro büfék tisztaságára igen haragudtam, de ez is sajnos a miénk... A parlamentben is voltunk (időben kell foglalni időpontot) egy vasárnapi német vezetésen.Igazából minden  fontosabb nevezetességet megnéztünk (Citadella, Szabadsághíd, Vásárcsarnok, Nemzeti Múzeum, Parlament, Andrássy utca, Oktogon, Liszt Ferenc tér, Kisföldalatti, Vajdahunyad Vár, Széchényi Fürdő, Hősök tere és a Várnegyed).

Úgy gondolom, hogy egy kicsit teljesebb képet kaphattak az országunkról (ahol először jártak), mert a legtöbb turista számára Mo.=Budapest (+ Plattensee), de ők most láttak kisvárost, nagyvárost, főváros és egy kis falusi magyarost is. Csoda, hogy mindenre volt időnk és nem egy nagy rohanásból állt az egész. 

Aztán pár napot otthon töltöttem a szeretteimmel, meglátogattam mamát, a pesti rokonokat

Legkisebb rokonom. Tündéri!

és két barátomra is jutott időm (a többieket majd decemberben kapom karközé). Apropó, filmek! Nagyon meghitt perceket jelentett számunkra a Kegyelem kártyája, a Békés harcos útja, a Találkozás és a Fireproof (Szerelempróba) című filmek megnézése. Ezeket az interneten el lehet érni, az első hármat itt (jobb oldalsáv), az utóbbit pedig itt, ajánlom sok szeretettel azoknak, akik szeretnének kicsit lelkiekben töltekezni!

Most pedig újra Bécsben, rögtön kicsit meg is fáztam, pedig már jó a fűtés... Életemben először hagytam el nehéz szívvel az országot. Hiába, Bécs nem az én városom... olyan nekem, mint Pest, jó ott tanulni, jó néha fent lenni, de túl nagy számomra. És persze nagyon vár valaki otthon :). Ettől a valakitől különleges útravalót kaptam, 30 db egyenként becsomagolt követ, amikre írt egy-egy szép idézetet, főként Bibliait, de a legjobbakat. Köszönöm, minden napom szépen indul legalább!