Kalandos út hazafelé és a fogadtatás

A hazafelé út kalandos fordulatokkal tarkult. Nem volt kedvem csomagolni, megint a 32 + 10 kg-mal trükközni, logisztikázni, de ha muszáj, akkor muszáj. Feladtunk mindketten egy 10 kg-os csomagot is magunknak haza és a véghajrában még 5-5 kg-ot ott is hagytunk, amelyet utánunk küldtek. A lakótársaink annyira rendesek voltak, Johny levitte a dögnehéz bőröndjeinket, Lea pedig munkába menetele előtt kivitt minket a vasútra. (Tőlük igazán szerda este egy "ünnepi" vacsorával búcsúztunk, reggel már csak elköszönésre volt alkalom.) Még volt 37 percünk az indulásig. Addig kicsit igyekeztünk a sokkon úrrá lenni, hogy "na, most aztán tényleg menni kell". Persze, az embernek már kezdett honvágya lenni, meg ilyesmi, de akkor is nehéz volt... lelkileg és fizikailag, hiszen még el kellett jutnunk 4 átszállással Düsseldorf/Weeze reptérig a 42 kg-os pakkokkal.

Az állomáson - még Osnabrückben

Már az utolsó átszállások alatt

Az utazáshoz megfelelő időt fogtunk ki - nem volt sem túl hideg, sem túl meleg. Még a több réteg ruha éppen elfért rajtunk. A reptérre jó időben kiértünk, a csak 16:50-kor induló gépünkhöz már 13 órakor ott voltunk, ahol a mérlegeléshez mentünk először. Sajnos a WG-ben a Johny kollégájától kölcsönkért mérleg nem volt valami megbízható és pontos (hozzáadtunk kb. 1,5 kg-ot), ezért izgultunk, hogy fel kell-e még nyitni a gondosan elrendezett koffereket. Az én csomagom pontosan 32.0 kg-ot nyomott, a kézipoggyászom némi variálás után 10.0 kg-ot. Barbi bőröndjével kicsit trükközni kellett, de végül neki is sikerült a súlykorlátba szorítania a cuccait. Egy zacskóban voltak azok a ruhák, sálak, amelyeket még magunkra kellett venni (= hagymataktikát alkalmazni). :) Ettünk, ittunk, aztán 15 órakor elmentünk a mosdóba öltözködni.

A becsekkolás előtti utolsó kép a reptéren.

Nézd, 5 felső, 5 sál!

Az ellenőrzésnél ideges lettem, meg Barbi is, mert széttúrták alaposan a méretre csomagolt, "éppen, hogy belefér a kék rácsba" táskáinkat, amiket volt vagy egy óra ilyen jól elrendezni. Aztán elvárnák, hogy szedd össze a levetett sálakat, kabátot, elektronikai és egyéb cuccaidat néhány másodperc alatt és húzzál tovább. Felöleltük a dolgainkat és arrébb vonultunk rendezgetni. Nagy nehezen sikerült becsukni a táskáinkat, de sajnos nem lettek olyanok, mint voltak. Még valami, amin izgulhattunk... Aztán volt egy kavarodás, bemondták, hogy késik a gép, aztán meg mégsem, aztán de. Kiírták, elvették a feliratot, aztán már ki sem írták. Kb. 20 perc után biztossá vált, hogy nem a Kolozsvárra tartó Wizzair járat, hanem a Budapest felé tartó késik 1,5 órát - motorhiba, homokvihar miatt. Csomót üldögéltünk a földön a hátunkat a falnak vetve - még jó, hogy volt annyi plusz ruhánk, hogy volt mire ülnünk. Laptopoztunk, képeket cseréltünk és nézegettünk. Végül a 16:50 helyett 19:30-kor szálltunk fel! Előtte kaptunk étkezési kupont, de azt a sor végén állók éppen csak hogy be tudták váltani, mert indulni kellett. Hála az égnek a csomagokat senkinek nem kellett a méretezőbe belepróbálnia - a miénk nem hiszem, hogy belefért volna a fentebb említett okok miatt. Nem sokat teketóriázott a személyzet, hamar felszálltunk. A felhők felett az idő sajnos nem volt olyan szép, mint ideutazásunkkor, elég ködös, szürke volt minden. 

Viszlát te kedves német föld!

Velünk egy kedves idősebb hölgy ült egy sorban, de előttünk egy nagyon idegesítő férfi utazott. Nem csak számunkra volt nagyon idegesítő! A leszálláskor már majdnem sötét volt. A repülőtől a terminálig szállító buszon is várnunk kellett, mert az egyik utas kézipoggyásza eltűnt. Valaki az övét emelte el / ki. Kb. 10 perc ezzel is elment, de szerencsére meglett a kis, barna poggyász :).

Bent a futószalag mellett megfáradva vártuk a bőröndjeinket. Nem jöttek, nem jöttek, vártuk, hátha a végén, de semmi. Lecsukták a szalagnál az ablakot... Ajajj. Szomorúan konstatáltuk, hogy mindenkinek megvan a bőröndje, csak nekünk nem. Gyorsan megkérdeztük, hogy mi a teendő ilyenkor és már rohantunk is intézkedni. Tudtam, hogy az ajtó mögött anyu fényképezővel a kezében vár :). Egy gyors üdvözlés a családnak és Kati barátnőmnek (aki kijött elém), aztán a csomagokkal foglalkoztunk. Jegyzőkönyv, stb. Kiderült, hogy a Kolozsvárra tartó gépre címkézték őket és oda mentek. Nem tudott megnyugtató választ adni a hölgy, hogy meglesz-e, kb. mikorra, stb. Megvártuk Barbi családját, addig kicsit lehiggadtunk, mesélgettünk, fényképezkedtünk. Aztán elköszöntünk.

Anyu, Gáborom, én és Barbi - már itthon
(a Magyar Köztársaság helyett: Magyarországon)

Kati, köszönöm, hogy kijöttél!

A bátyám is kijött, ő vezetett, de nem sok kedve volt a fotózkodásra... sebaj.

Másnap reggel a kolozsvári reptérről hívott egy ott dolgozó férfi: "Itt tetszett felejteni a bőröndjét tegnap!" Nem tudtak arról, hogy nem ott felejtettem / felejtettük, hanem Pesten vártuk. Felháborító, hogy nem szóltak nekik a pestiek a kárfelvételt követően!!! Még jó, hogy rátettem egy névjegykártyát, és így fel tudtak hívni. 

Vasárnap délután családoltam. Maminál volt közös ebéd és élménybeszámoló.

A maminál

Gábor sütötte marcipános torta :)

A szülinapjára hazaértem: 85 éves lett.

Hétfőn tanultam a keddi diplomavédésre, amelyen még totál indiszponált voltam. De legalább letudtam ezt is. Egy hétre a hazaérkezéstől érkezett meg a bőröndünk, előtte megjárta Rómát és onnan utazott vissza Budapestre. A postai csomagom is megérkezett ugyanezen a napon.

Most feladatok hada vár. Igyekszem minden adminisztrációs feladatot letudni, a portfóliót elkészíteni időre, közben a Ma felvételire (május 26.) és az államvizsgára (június 20 - július 1. között) tanulni.

Mióta itthon vagyok, szokásosan lógatom a lábam és unatkozom :): voltam 2 konferencián (Mit ér az ember, ha tanár? - erről jó összefoglaló Lévai Dóra cikke: http://levaidora.wordpress.com/2011/04/19/mit-er-az-ember-ha-tanar/ és E-tananyag konferencia - ajánlom figyelmetekbe Ollé János blogját: http://blog.ollejanos.hu/2011/04/22/etananyag-elearning-es-online-oktatasi-kornyezetek-a-felsooktatasban/). Találkoztam sok baráttal, végiglátogattam a család nagy részét, elkezdtem újra edzeni, járok Gáborral péntekenként néptáncra, részt vettem egy földházakról, egy egészséges életmódról és egy családi nevelésről szóló előadáson, pótoltam az elmaradt blogbejegyzéseim és elkezdtem tanulni valamennyit. Tervezek még két bulit is májusban és legfőképp: megtalálni a helyemet újra itthon. Már eltelt 18 nap, de szellemben még mindig néha ott vagyok. Anyuéknál Ászár felé megnyugtatnak a szélmalmok, felkapom a fejem, ha idegen szót hallok. Hiányzik az a fajta nyugalom, amit ott megéltem, a kiszakadás a mókuskerék jármából. De majd visszaszokom :). Minden esetre igyekszem tartalmas és lehetőség szerint boldog életet élni.

Azt hiszem, hogy most egy ideig nem fog frissülni a blog. De azért majd néha-néha... ha nem bírja a grafomán jellemem tovább magában tartani például a vele történteket.