Sok mindent tanultam Osnabrückben a gyakorlat alatt

Elég sok mindent tudtam tanulni a gyakorlat során. Megtapasztalhattam egy másik iskolarendszer sajátosságait, előnyeit és hátrányait. Láttam sok tanárkolléga (Frau Weßelmann, Meinders, Feldkamp, Sipermann, Schenk, Schwerger, Schmidt, Fischer, Herr Martin, vor den Bäumen, Böttger) tanítási stílusát, gyerekekhez való hozzáállását, általában az iskolában dolgozó pedagógusok hozzáállását, viselkedését. Igyekeztem végig nyitott szemmel és befogadásra kész aggyal járni mindenfelé, amerre csak megfordultam. A legtöbbet talán arról tanultam, hogy mennyire fontos a dolgokat megbeszélni, mennyire nem számít az idő elvesztése sem, mennyire fontosabb, hogy adjunk és kapjunk visszacsatolást, hogy úgy mehessenek tovább a gyerekek is, hogy igenis emlékezzenek - ha másra nem is, de - arra, hogy az iskola elveket, példát adott és nem ment el semmilyen fontosabb történés mellett szó nélkül. Természetesen eddig is sokat adtam erre, de végre volt esélyem ezt jól működően napról napra tapasztalni, leírni, megfigyelni.

A másik legfontosabb a konzekvenciák megléte és megtartása. Nem mindig olyan egyszerű! A tanár is ember és neki sem öröm, hogyha egy gyereket meg kell fegyelmeznie, büntetnie. Sokszor megesik az ember szíve az adott tanulón, mert tudja, hogy milyen a szociális háttere, hogy mi van vele... de akkor sem nézhet el neki mindent vagy többet, mint másoknak "pusztán" ezért. Nem mellesleg ezzel csak ártana! Láttam már életemben következetes és kevésbé következetes és "laissez faire" típusú tanárt is, és tudom, hogy melyiket fogadják el és szeretik is jobban a gyerekek. Még ha nehéz is felvállalni a következetességgel járó konfliktusokat és alkalmi kellemetlenséget, akár utálatot, akkor is megéri. Hosszú távon a meglátásom szerint a következetes tanárokat szeretik a diákok jobban. Mindannyiunknak szüksége van korlátokra, ezek megakadályoznak minket ugyan néha a szabad mozgásban, de belekapaszkodhatunk, ha megbotlunk.

  Néhány pedagógiai nevelési metódusra példa, amit magammal vittem, viszek:

1. A diákot (kiváltképpen az értelmi fogyatékos diákot) nem elég megdorgálni egy tettéért, vagyis minősíteni a tettet magát (!), de biztosak kell legyünk a lehetséges mértékig, hogy tudja, hogy miért nem volt helyes, amit csinált és mi lett volna a helyes(ebb) út.

2. Visszaküldeni a gyereket valamit újracsinálni, még egyszer megcsináltatni vele valamit. Például a "Stuhlkreis" esetében. (Egy nagyon használható beszélőkör technika, amely alkalmas a szociális kapcsolatok feltérképezésére, fejlesztésére.) Ha nem veszi le a kabátját, amit köteles lenne, akkor a pedagógusnak kell, hogy legyen annyi türelme, hogy megvárja, míg kialakul a beszélőkör és akkor küldi vissza a nebulót, hogy megismételhesse a műveletet - immáron helyesen.

  A gyerekek mindig feszegetik a határokat, mindig próbálkoznak. Az új tanerőt ott próbálják meg kijátszani, ahol csak tudják. Néha sikerül nekik, néha nem "eszi meg" az ember, amit megpróbálnak elhitetni vele. Én sem tudtam mindig maradéktalanul következetes lenni, de többnyire azért sikerült. Néha alkuképes voltam, néha extrémen ragaszkodtam ahhoz, amit megmondtam. Érdekes tapasztalat, hogyha az ember enged, akkor a kisujja után a karját húzkodják. A határokat élesen kell meghúzni. A kompromisszum sem mehet túl egy bizonyos határon... Kevés a hely, hogy mindenről utolsó betűig beszámoljak és talán nem is akarna annyit elolvasni senki, de rengeteg mindet tanultam az elmúlt 2,5 hónapban itt. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy  Osnabrückben lehettem.