2011. október 1., szombat

Élet az Interkulturális pszichológia és pedagógiai szakon

Idén szeptemberben, némi intermezzo után, megkezdtem a mesterképzést az Interkulturális pszichológia és pedagógiai szakon az ELTE PPK-n. Augusztus 7-én nyújtottam be a fellebbezést, ami végül szeptember 30-án zárult le végérvényesen és sikerrel. Még a diákigazolványt kell megcsináltatni és végre teljes értékű és jogviszonyú hallgató leszek (TB-vel, juttatásokkal, stb.-vel). Az volt a gond, hogy sajnos nem a megjelölt 1. helyre vettek fel, holott a 74-es ponthatárt 10 ponttal felül is teljesítettem… A bürokrácia útja pedig lassú, de elégedett vagyok, mert rendesek voltak az ügyintézők. A HÖK és a DJB is meglepően jól kezelte az ügyet és segítettek.

Az órákra az oktatók engedélyével bejártam, így nem maradtam el és a közösségből sem rekesztődtem ki. A csapat nagyon jó! A negyedik hét kezdetén továbbra is így hiszem.

Az előző négyéves alapképzésem után most érzem magam igazán egyetemistának. Ugyanis van óránk az alapkaron a Kazynczi utcában, de a Lágymányoson a Campusban is (TTK/TáTK épületeiben). Fantasztikus végre ennyi más és vegyes nemű hallgatótárs között tanulni – számomra legalábbis! Vicces, hogy most először volt órám igazi nagyelőadóban (az ELTE-BGGYK-n a legnagyobb terembe is kb. 140-en fértünk be tömötten). Tetszik nagyon a suli, érdekesek a kurzusok, jó fejek a társak és az oktatók is emberiek (nem mintha eddig korábban nem ilyen típusú oktatóim lettek volna). A tanulnivaló viszont meglehetősen sok, óráról órára való készülést igényel ez a szak… emiatt egy kicsit a gimnáziumi éveimre emlékeztet. 26-an vagyunk, harmadszorra indul ez a szak az ELTE-n (ha jól tudom, akkor az országban is). Osztályfőnököt is kijelöltek minden évfolyamnak, hogy még induviduálisabb és hallgatóbarátabb lehessen az oktatásunk. Rendszeres találkozók és időnkénti közös projektek teszik összetartóbbá a csapatunkat. Mondhatni, hogy erős csoportidentitást alakítunk ki J.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése