2014. december 1., hétfő

Közkívánatra: újra az interkulturális pedagógia és pszichológia szakról

Kedves Érdeklődő, remélhetően leendő interkultis hallgató!

Mivel már vagy 15 ember keresett meg engem az IPPK-val kapcsolatos igen rövid és semmitmondó blogbejegyzésem kapcsán, hogy írjak milyen vagy milyen volt az interkulti, így jobbnak láttam, hogyha készítek egy új bejegyzést. De nem volna fair, ha nem szólnék szaktársaimnak is, hogy írjanak kommenteket, mert ettől lesz objektív a paletta. Szeretném, ha teljes képet kapna az érdeklődő és senki nem miattam érezné, hogy nem azt a szakot választotta, amit szeretett volna... ha ilyen történik, mosom kezeimet xD.
VOLT CSOPORTTÁRSAK és IPPK-sok!
Kérlek válaszoljátok meg, hogy:
1, Melyik szakról mentetek tovább?
2, Mi volt szerintetek a leghúzósabb tantárgy?
3, Mi volt a legkedvesebb / egyik legemlékezetesebben kedves pillanatotok (órai vagy egyéb)?
4, Most az IPPK-val kapcsolatos munkakörben dolgoztok-e?
5, Mit kaptatok az IPPK-tól?
6, Mit nem kaptatok meg az IPPK-tól, amit vártatok?
(lehet, hogy nem lehet mindet / mindet jól megválaszolni)

Egy újabb bejegyzésben itt vagy máshol adhatunk még teret az új kérdéseknek, új válaszoknak.

1, TOVÁBBLÉPÉS
Én gyógypedagógiáról mentem IPPK-ra tovább.
Nagyon szerettem, érdekesek, elgondolkoztatóak voltak az órák, a tanultakat a "szakma krémjétől" hallgathattuk. A 4 félév oktatói közül mindenkivel elégedett voltam, ami a szaktudását illeti, de az IPPK-s oktatók személyiségével is. A csoporttársak is igen jól jöttek össze, 30 alatti csoportlétszámmal voltunk, tehát igazi osztály feeling volt :). Minden évfolyam kap osztályfőnököt is - iskolásnak hangzik, de jól jött, mert volt, aki összefogta a tagokat a tanárok részéről. Évfolyamfelelős is van természetesen (ez nálunk pont én voltam). Vannak hagyománnyá vált jótékonysági programok, mint például a téli vásár, amelyért a 2. évfolyamosok a felelősek, de a többi évfolyam is besegít, sőt, az oktatók is szoktak jönni a vásárt megelőző 3-4 kézműves alkalmakra. Ennyit a szociális kapcsolatokról.

2,  LEGHÚZÓSABB TÁRGY
Ami a tananyagot illeti, nagyon modern, újszerű, sok pszichológiával (társadalmi előítéletek keletkezése, kezelési lehetőségei, gender, stb.), sok szociológiával és kulturális antropológiához tartozó tartalmakkal összeállítva. Számomra a leghúzósabb tárgy a 4 félév során Sík Endrénél a Migráció-globalizáció volt. Amúgy a prof. szenzációs előadó, csak megmondja, hogy 5-öst csak ő kap, mindenki más örüljön annak, amit elérhet.... :P Végül ő nem is IPPK-s tanár, hanem TáTK-os (a 2. félévben ott is sok óránk volt).

3, LEGEMLÉKEZETESEBB DOLGOK
A legemlékezetesebb számomra Győri tanár úr órái, a csoporttársakkal való eventek (Művészmozis filmek, órai poénok, Dorka, stb.), a szenzitivitás tréning és a témavezetőm fantasztikus, ösztönző emberi és szakmai segítő hozzáállása marad(t).
4, MUNKA AZ IPPK UTÁN
Nem annyira abban dolgozom és mégis. Ez nehéz, mert ehhez minden köthető. Ami gáz, hogy pl. a tanítás mezején nem ismerik el anyagilag, mert "szép, szép, hogy van, de nem kötelező". Jelenleg felnőtt, megváltozott munkaképességű embereknek segítek újraépíteni magukat, önbecsülésüket. A fő cél, hogy az ügyféllel közösen tegyünk meg mindent, hogy neki legyen munkája (újra, vagy életében először). Cégekhez járok tárgyalni és ügyfelezem (valakivel a nagyon alapokról indítva, valakivel pörgősebben haladva). A gyógypedagógia tudásbázisból technikailag és megfoghatóbban sokkal többször merítek, hiszen ez rehabilitáció, de az ő csoportjuk interkulti szempontból is érdekes, mert előítéletekkel terheltek, férfiak-nők alkotják, romák, nem romák, fogyatékosok, épek, depressziósok, betegek, akár szenvedély-vagy pszichés betegek és még ezer színű emberek tömege alkotja a halmazt. Tehát nem megfogható módon az interkulti ismereteket is aktivizálom a munkám során. Úgy érzem, hogy magam is kevesebb lennék az ott tanultak nélkül.
Az tagadhatatlan tény, hogy sokat tanultunk és valahová biztos be tudjuk / tudtuk illeszteni mindnyájan a karrierelképzeléseinkbe ezeket. Kb. iskolákba, multicégekhez, jogvédő szervezetekbe, tanodákba jó ez a tudás... meg még sok helyre, amiről még mi sem tudunk, mert számtalan a variáció. Jogi eseteknél felkérhetnek minket szakértőnek. Oktatási szakértői körök jöhetnek még szóba. Hmm, igazából nekem, mint gyógypedagógusnak ez jó kiegészítés, többfelé ad még utat, meg kell fontolni, hogy milyen alapképzés mellé hoz sok jót.
Azóta több idő telt el, nem tudom, hogy ki hogyan tudta érvényesíteni a szakmai karrierjében az interkultit. Akikkel beszéltünk erről, mind úgy nyilatkoztak, hogy konkrétan nem lehet kimondani, hogy ezzel a diplomával dolgoznának, de mind a személyiségfejlődésünkre, mind a szakmai életünkre abszolút pozitívan hatott. Remélem, hogy majd hozzászólnak.
5, MIT KAPTAM
Ennyi idő távlatából azt gondolom, hogy annak a leghasznosíthatóbb, aki pszichológus, aki kutatni akar vagy aki külföldön tervezi a jövőjét. Aki ezek közül egyik sem, annak pedig azért jó, mert univerzális tudás jellegű az, amit ott kap. Tehát kaptam egyetemesen használható tudást, Erasmus-ösztöndíj lehetőséget (Bécs, Uni Wien), csomó élményt és számtalan szinapszist (amelyekből hazugság volna azt állítani, hogy mind kiállta az agy "nem használt elemek kitakarítása / blokkolása" funkciót).
 6, MIT NEM KAPTAM
Nem kaptam egy konkrét módszert vagy olyasféle tudást, mint mondjuk egy masszőr, aki ha megtanulja a technikát, akkor kész, mehet és csinálhatja. Fogalmam sincs, hogy mennyire érthető ez így vagy hogy egyáltalában véve mennyire szerencsés hasonlat, de korlátozott a kifejezőképességem.

KÉPZÉSRŐL MÉG
  • Jó a nyelvtudás, ha van, főleg az angol, hiszen a az up to date szakirodalmak ezen a nyelven érhetők el. Akik nem tudtunk olyan jól angolul, azok is boldogulnak, de persze kicsit több munkával. Az éppen hogy csak középfokú szint elég... persze a magasabb csak jobb . A középfokú mint mondtam fentebb elég. A szakszöveg olvasás kurzuson megtanultuk, hogy hogyan lehet hatékonyan angol szakszövegeket olvasni. Tanultunk új szavakat és a módszert.
    Plusz szempont: ha külföld felé tekintgetsz, akkor mindenképpen jó neked az IPPK!
    A tárgyak közül sokból hetente volt valami feladat (általában 1-1,5 órányi), a többiből meg vizsga van/volt. A vizsgákra én min. 2 teljes napot tanultam (sajnos így jöttek ki egymás mellé), de ha volt időm, akkor kb. 4-5 napot adtam az alapos tanulásra. Mint említettem, szakirodalom sok van angol, jól kellene tudni, de megértőek, segítőkészek a "gyengébbekkel".
    Az első félévben heti 3, a 2. félévben heti 4 nap voltak óráink, a 3. félévben asszem 2 nap (én Erasmusszal voltam kint, ezért nem tudom pontosan). Volt olyan nap, amikor 8-18 óráig is bent kellett lenni, de ez végül másutt is így van.
    Összetartó csapat az egész szakirány, és az évfolyamok is. A hangulat szuper, a kurzusok többsége érdekes - ugyanakkor nem könnyű. Dolgozni lehet mellette, de teljes állást azt azért nem igen - bár van rá hullafáradt ellenpélda is. Nappali képzésben létezik csak, gondolom ez nem változott 2013 óta.

    És akkor légyszi-légyszi minél többen szóljatok hozzá, mert szeretném, ha nem egy vélemény lenne a mérvadó! Meg szerintem ennyivel tartozunk a szaknak ;).

2013. május 17., péntek

A legutóbbi bejegyzés óta bizony történt egysmás és igazából fenekestül felfordult az életem. 2013 az események és a költözések éve a családban. Anyós, sógornőm és mi is költözünk, ill. költöztünk (már múlt időben). És a baráti körben is vannak még páran hasonló cipőben. De vegyük sorra ;).

Hazajöttem Bécsből, lezárult az adminisztráció. Ezzel párhuzamosan intéztük az esküvővel kapcsolatos feladatokat és elkezdtünk házakat nézni. Sokszor tűnt úgy, hogy belelóg a bilibe a kezünk… csak álmodozunk. De végül sok Isteni közbenjárással, összejött egy ház. Ezen sorokat ennek falai közül írom. Előtte-közben terepgyakorlatra jártam, az Artemisszió Alapítványhoz.


Gyakornok lettem
Az Artemisszió Alapítvány egy (akkor még) fiatal antropológusok által megalapított közhasznú, nonprofit szervezet, amelynek célja az interkulturalitás kezelése, a hátrányos helyzetű csoportok segítése és még több nemes és humánus cél. Jó volt köztük lenni, két nemzetközi projektjükben tevékenykedtem, sokat tapasztaltam náluk és végre láttam az egyetemen tanult elmélet gyakorlatban való megvalósulását. A néhány heti irodai előkészületek után egy 4 napos tábor következett Kőhegyen, ahol 16 fiatal közül kiválasztottunk 12-őt, hogy külföldre mehessen szakmai gyakorlatra (6 fő Németországba, 6 fő Olaszországba). Természetesen ők már egy számos jelentkezős interjúzási kör kiválasztottjai. Ez a tábor már a sokadik tábora az Alapítványnak. A fiatalok mind hátrányos vagy halmozottan hátrányos háttérrel rendelkeznek és ez a külföldi 3 hónapos gyakorlat valóban egy nagy lehetőség számukra. Életem legjobb tábora volt!
Interaktív német óra után


15 km-es túra Szentendre-Kőhegy oda-vissza
Napi blogok csapatonként
Önkéntes némettanárként és fotósként „praktizáltam” a legtöbbet, de néhány szituációs gyakorlat és játék levezetése is hozzám tartozott. A fiatalok fantasztikusak voltak, jó volt velük együtt dolgozni. Megerősödtem, mint pedagógus és mellette nyaralás volt nekem is. Drágáim, ha olvasnátok a blogomat, akkor innen is: köszönöm. Én tuti követni foglak titeket kint a ri blogotokon ;). Csak hajrá odakint!


Romániában jártam – életemben először
Drága barátaim, Enikő és Sándor esküvője miatt utaztam kalandosan 12 órát oda, meg ugyanennyit vissza. Vicces, hogy azért már elég sokfelé jártam Európán belül, de időzónát most először léptem át (-1 óra). A menyegző az erdélyi Magyargoroszlón volt. Nagyváradig vonattal, onnan pedig autóval mentem tovább (az ara Aradról érkező nagybátyja és felesége vettek fel az állomáson). Nem „egyszerű” vendégként mentem, hanem fotós és ceremóniamesterként. Ez már az 5. esküvőm volt, amit végigfotóztam, de az első, amin ceremóniamesterkedtem is. Az eddigi párokat is kedveltem (távolabbi rokonaimat), de most először végre barátaimat fotózhattam. Persze fotósként nem voltam sosem csak fotós, hanem inkább a menyasszony segédje is. Az összes arával együtt keltem és indultunk a fodrászhoz, követtem végig a napját. Még egyszer sem volt olyan, hogy ne kellett volna varrni – szóval csajok, tű-cérna mindig legyen készen! :)




Az április 6-i esküvő sajnos nem volt a megszokott tavaszi hangulatú, de hálát adhatunk az Istennek, hogy aznap legalább nem esett – ill. a délelőtti fotózásra már elállt. Azért a kiskabátka maradt, mert elég hideg volt eső nélkül is. Szerencsére minden rendben ment, a gép mindig jókor merült le és tudtam aksit cserélni meg tölteni is. A játékokat jókor időzítettem, az énekesek remekek voltak, a hangulat pedig vidám és meghitt is. A programot is tudtuk tartani, egészen 21 óráig (mindössze 5 perc késés volt), de akkor a konyhában történt valami gubanc és égett szagok terjengtek kifelé J. A krumpli újrakészítése jó egy órás késést generált… Sebaj, belefért. A rendezett és helyenként retusált képeket már el is küldtem nekik a múlt éten. Éljen az ifjú pár!

Diplomamunkám, drága gyermekem
A fent leírtakból is érzékelhető, hogy a bécsi hazatérés után eléggé felgyorsult az életem. Miközben terepgyakra mentem, közben háznézőbe majd ügyvédhez jártunk, de ezzel párhuzamosan a meghívókat is vittük ki a családtagoknak éééés írtam a szakdolgozatomat. A témavezetőm, Dr. Szabó Mónika nagyon sokat segített, főleg a véghajrában. 
A diplomamunka írásának tapasztalatai:
1, A szakdolgozat maga egy diéta.
2, Nem létezik olyan, hogy elég idő, csak határidő.
3, A lelkiismeretes konzulens is hulla fáradt, nem csak a szakdolgozó.
4, A statisztika nem mágia, de nem is mindenható - ezért legyőzhető.
5, A számítógépet nem érdekli, ha mosdatlanul és kócosan ülsz le mellé - ez akár több nap esetén is szignifikánsan fennáll.

Elégedett vagyok a végeredménnyel. Még van egy védés és meglesz a diplomám! - a második ;)

Élet Kocson
És akkor jöjjön a várva várt ház téma. Isteni és családi segítséggel sikerült megvennünk Kocson egy házat. Egy régi kockaház, amelyet átalakítottak, felújítottak nemrég. Szép nagy telekkel, olyan, amilyet szerettünk volna. Van lehetőség gazdálkodni és állatokat tartani. Egyelőre megelégszünk a macska-kutya-tyúk kombóval. A tyúkok még váratnak magukra, macska már van, a kutyus meg jövő héten érkezik.
Itt a „tanyán” olyan dolgokkal foglalkozom, amelyek eddig sosem környékezték meg elmémet, pl. hogy miért kotkodácsol a tyúk, miután letojt, mert bizonyára nem a házigazdának rikácsol, h fossza már meg a tojásaitól. De akkor mi lehet az evolúciós ok?

Fel kellett idéznem gyerekkoromban tanult veteményezési ismereteimet – amelyek igen hiányosan hívódtak elő. Papa sokat segített, így egy nap alatt elveteményeztünk. Már kel minden, a babfélék és a tökfélék erősen vezetnek a növekedési versenyben. Olyan jó látni, hogy a munkának látszatja is van! :) Megtanultam, hogy a jérce a tyúk egy fejlődési fázisa… jól kinevettek. „De én nem jércét szeretnék, hanem tyúkot!” „De a jérce az is tyúk, csak a fiatalabb fajta.” Na igen, that’s folk!
Nekiálltunk a matracrugókból, vasakból álló "kerítést" lebontani
Ez az én veteményesem  - csak a kerítésig:)
Minden rendrakás még nagyobb kupival kezdődik
- kipakolsz, szétpakolsz, rendezkedsz
Itt lakunk látod, ez az a ház!
Annyira szeretem!
A dobozok közül előkeresett első kávé - 1. nap
Mióta itt lakunk, iszonyatosan eseménydúsak a napok- ja, meg iszonyatosan fázom xD (nem melegedtek át a részben vályog falak, mert nem volt rendesen fűtve). Fogalmam sincs, h mikor mit történt, melyik nap mi, mert összefolyik minden a nagy hajrában és a kevés alvásban. De régen tudtam magamtól ennyi erővel és motivációval kikelni 5:30-kor az ágyból. Szépül a ház, egyelőre még sok mindennel, pl. a konyhai bekötésekkel izmozunk :P. Vannak szépséghibái a háznak, de amúgy remek a ház, persze alig várom, h ne 18-19 fok legyen. Szellőztetünk, h bejöjjön a meleg. A kutyus 1 hét múlva érkezik, akkor remélhetőleg lesz olyan bölcs a mindennap átrepülő kakas, h nem jön többet. Ha nem, majd Vica tesz róla :D.
Itt jött a traktor a képbe - szó szerint.
Sokat nevettünk azon, h mekkora parasztok vagyunk, főleg mikor Gábor hazajött a munkából a traktorral és másnap azzal ment újra Környére a melóba :D. Fel van szántva és el van boronálva a kertünk többi része is, a kukorica is el van vetve.
Indulok ki - hogy ne szívjak annyi port a sufniban pakolás közben.
Boldog vagyok, meg fáradt... meg allergiás. De megéri fáradtnak lenni, mert nap mint nap van új látszat és csoda. Azért már pihenésre is volt alkalom. Persze olyan tapasztalatokat le lehet vonni, hogy:
1. Sosincs olyan, h elég idő.
2.. Sosincs olyan, h elég pénz.
3. Sosincs olyan, h elég hely.

DE minden happy! :) És most tényleg! Juppi!

2013. március 23., szombat

Esküvői projekt

Talán sokakat megbotránkoztató vagy megnevettető az "esküvői projekt" szószerkezet, de érdemes utánagondolni, hogy ez ténylegesen egy projekt. Van mögötte jócskán előkészület, ötletelés, tervezés, szervezés, kivitelezés; egy konkrét időtartama, lezárulása van és persze egy meghatározott célja. Egyszerűbben kifejezve: rengeteg munka, energia. De azért élvezem is :). És olykor Gábor is fellelkesül. No, anyámról nem is beszélve...

Gondoltam, h megosztok néhány részletet veletek, mert hátha hasznos lesz vagy csak egyszerűen érdeklődtök irántunk.
A mi esküvőnk azért is különleges lesz, mert édesanyám és az ő Csabája is összekötik ugyanaznap az életüket a házasság kötelékében is. A kettős esküvőn ők csak kb. 20 percnyi csillogást kérnek, de egyébként a háttérben szeretnének örülni egymásnak és nekünk - mint normális módon az örömszülők.

Egyelőre megvan a helyszín, a program, a menü, a tortarendelés, a díszítési elemek 90%-a, a tanúk, az anyakönyvvezető, a papírmunka rész és a ruha is hamarosan érkezik. Még néhány fontos apróság van hátra, de a lényegi dolgok már lefixáltak.
Gábor még augusztusban - akkor elkezdtük egy
bizonyos fázisig megcsinálni őket
A meghívókat és a borítékokat is (!) is magunk készítettük. (A borítékokat azért, mert 3 hétnyi várakozás után sem érkezett meg a papírboltba és meguntam, h árukészlet hiány van.) Őszintén szólva azt gondoltuk, h így személyesebb lesz az egész, meg spórolunk is, de rengeteg munkaórát tettünk bele - a tanúm és én, meg egy picit Gábor is. Volt vele elég sok macera, de mondjuk a személyesebb rész abszolút teljesült.
Februárban a matricaragasztási szakaszban - 53 db lett
Hálás köszönet jó barátomnak, amiért
helyettem szaladt el a hobbiboltba ezekért!

Végeredmény
A legrosszabb a szöveg nyomtatása és beragasztása volt. Főleg, hogy minden összeesküdött ellenünk. A nyomtató nem akart nyomtatni, töltettük a tonert, de kiderült, h a lapszámlálót kell törölni, h el is higgye, h van benne festékpor... Egy apró kis program segítségével el is hitettük vele, h tud nyomtatni :). Akkor a 15. meghívó után elfogyott a ragasztó, de sebaj, van másik. Volt is, csak beszáradt... De nem adtuk fel, és 2 hét csúszással, de elkészültek és mára már tetemes részüket ki is osztottuk. Kb. április közepéig mindenki kézhez kapja. Csak a legtávolabbiaknak nem személyesen kézbesítjük.
Csak a 4 tanú és a pásztorunk kapott
másmilyen szöveget.
Kedves barátunk, örülj velünk Te is!
A szertartások a barátok, jó ismerősök számára nyílt! Sajnos az összes barátunkat, jó ismerősünket nem tudjuk a vacsoravendégeink soraiba invitálni (oda csak a szűkebb család és a legszorosabb barátok jönnek), így rendezünk egy agapét is. Nem szerettünk volna senkit sem elengedni úgy, h nem kínáltuk meg egy kis sütivel, frissítővel és nem váltottunk vele pár szót. A szertartások után, de még a szeretetvendégség előtt egy csoportképet is készítünk, amely reményeink szerint szép emlék lesz minden egybegyűltnek.


Egy-egy FB csoport is segít a ceremóniákra-agapéra és a vacsorára is meghívottakkal való kommunikációban, egymás közti autószervezésben. Bár még folyamatosan hívjuk meg az embereket, de remélem, h nem hagyunk ki senkit semelyik csoportból (már aki fent van a közösségi portálon), de ha úgy érzed, h Téged nem hívtunk be a csoportba, pedig illet volna, akkor kérlek ne röstelld privátban szóvá tenni ezt! ;) Igyekszünk, de ennek ellenére sem vagyunk képesek 100%-ig mindenre odafigyelni.

További tipp a házasulandóknak: Az esküvő napjára érdemes figyelőszolgálatot / biztonsági őrt fogadni a házhoz, hiszen sokan már erre játszanak. Tudják, h mindenki az esküvőn van és kirámolják a kecót - érdemes elébük menni!

És drukkoljatok, h ne essen az eső és ne legyen nagy kánikula sem! xD

2013. március 21., csütörtök

Friss hír - Viva la TO

Az előző bejegyzésben hangot adtam ama sajnálatos "gikszernek", ami az Erasmus lezárásomba került. Kb. 10 perccel ezen bejegyzésem előtt valahogyan mégis szépítettek a dolgon. Ezek szerint igaz a mondás, h ilyen téren (szinte) minden utólag is megoldható. A jegyeimhez "jeles" fokozatok kerültek iktatásra - valahogyan az eltérő kreditértékek miatt. Tehát amire odakint 2-est (itthoni 4-es kaptam), de 6 kredites volt, az itthoni meg 3, arra itthon mégis 5-öst iktattak. Nem ismerem a számítás pontos menetét, egyszerűen közölték ezt egy táblázatban felsorolva és a Neptuntól is kaptam az automatikus üzenetet. Szóval a végén még kapok ösztöndíjat!!! :) Bár most olvastam az indexen, h 511 millióval csökkent az ELTE-n az ösztöndíjakra fordítható keret. Persze ennek okát az állam nem indokolta meg - még. Ettől függetlenül, ha már a 2 bérletem (9000 HUF), meg esetleg a telefonszámlám kijön belőle, már happy leszek.

Köszönöm a Tanulmányi Osztálynak, hogy (jól) végezte a feladatát.

2013. március 13., szerda

Summa a kinti egyetemi tapasztalataimról


Azt sajnos nem állíthatom, h olyan sokat tanultam kint. De azt igen, h nem jöttem haza bután sem, mert sokat tapasztaltam és jobban van rálátásom eltérő rendszerekre és utakra, mint korábban. Az oktatás színvonalát itthon jobbnak vélem, de igaz, h csak az ELTE BGGYK és az ELTE IPPK alapján van empirikus viszonyítási alapom. Nálunk a szakanyagra, elméletekre sokkal erősebb hangsúlyt fektetnek, kevesebb a filozófiai jellegű elmélkedés és olvasmány (Bécsett rengeteg!), ugyanakkor viszont elég kevés a gyakorlatba átültetett és a hallgatók önálló munkájára alapozás (az kintihez képest). Az elején nem is értettem, h miért van szinte minden alkalommal az, h megtartja az oktató az első 1-2 alkalmat, majd kiosztja a feladatokat és onnantól kezdve a diákok dolgoznak. Emellett az önálló haladás és egymás tanítása mellett elvárt a folyamatos konzultáció. Kezdetben idegesített, h mindenhol prezentálunk csak, de azért a végére már találtam benne értelmet. Sajnos a mások által feldolgozott anyagokból kevés maradt meg (biztos a nyelvi hátrányok miatt is), de mivel a mi projektjeinkkel valóban alaposan, részletesen foglalkoztunk, így mégis tanultam valamit.

A német és az osztrák precizitás valóban sztereotípia?
Azt is tapasztaltam, h „mániákusan” precízek, apró részletekre figyelők a hallgatótársaim. Olyan apróságokon tudtak fennakadni, h a személyek anonimizálásakor kinek mi lenne a legtökéletesebb név (például melyik "tipikus" osztrák vagy lengyel nevet adjuk az eredeti alanyunk neve helyett), hogyan lehet a legtökéletesebben megfogalmazni az állítást (ez fontos, de van egy határ…), a formázási kicsinységeken a slidekon, stb. Egy-egy ilyen „sarkalatos” kérdésnél eleinte eléggé ledöbbentem és „Leute, gehen wir schon weiter, weil es noch lange dauert…”, de ők meg ezt a „laza” hozzáállást nem értették, és a harmadik ilyennél már hagytam, hagy „szőrözzenek”. Persze ez csak az interkulturális különbségekből fakad és most visszagondolva még jobban kirajzolódik az, h más az iskolarendszerük, a szocializációjuk (vagy pont a miénk más?), a hangsúly a gondolkodáson és számos más kicsiny, láthatatlan faktoron van, amely a végeredményben mégis megnyilvánul. Mégis csak jó, h annyit filozófia is volt, mert ha nem lett volna, akkor most nem jutna eszembe Platón és a későbbi John Devey, akik mindketten hosszan értekeztek arról, h mi látjuk a jelenségeket, a végeredményt, de nem látjuk az utat, azaz a jelenségek miértjét. Ha szerencsénk van, akkor van annyi előismeretünk, h tudjuk a miértet, de ekkor sem látjuk ezt, kizárólag a végeredményt (pl. a könyv leesik – látjuk a könyvet, látjuk az esést, de a gravitációt, a nehézségi erőt, a gyorsulást nem). 

Sok önálló munka és prezentáció
Több prezentációt is tartottunk a kiscsoportos projektjeinkről. Összesen 3 ilyenben vettem részt, mindegyik projektről a kezdeti- és a végfázisban elvárt kint a beszámolás. Tehát volt egy-egy projektem (kurzusonként 2 előadással), amelyekben a következőkkel foglalkoztam: (1) az interkulturalitással a szervezetekben (interkulturális tréning), (2) a képanalízissel Stephan Müller-Doohm módszerével (Gender a tankönyvekben) és (3) a „Bécsi hírességek a bécsiek szemével” (német kurzus). Volt még két igen kemény szemináriumi dolgozatom, az egyiket egy szimpóziumon is prezentáltam (erről bővebben lejjebb olvashatsz). Jó csoporttársakat sikerült találnom, jó emberekhez mentem oda, sokat segítettek, tolerálták a kommunikációs nehézségeket és összességében is jó volt velük együtt dolgozni. Volt még egy előadásunk, itt egy szakszöveget kellett bemutatnunk, interpretálnunk, szintén az interkulturális tréning keretein belül. Itt nem volt olyan egyszerű minden csoporttárssal együtt dolgozni… de ez a két fő végül ki is vált és a következő feladatot nélkülük csinál(hat)tuk. 

Nagy szervezet és az interkulturalitáshoz való viszonya... és egyéb tapasztalatok
Voltam a NEUSTART Organisation-nál, amely Bécs legnagyobb szociális területen tevékenykedő szervezete és munkaadója. Interjút készítettünk két kedves csoporttársammal közösen két ott dolgozó hölggyel – némi kemény bürokratikus procedúra után, úgy mint hivatalos e-mailek, információkkal kapcsolatos szerződés aláírása, stb. Alapvetően a szervezet interkulturálishoz való viszonyát vizsgáltuk, de valamennyit a mediációról is kérdeztünk. Igazán érdekes tapasztalatokkal gyarapodtunk. Például, hogy egy ekkora szervezet (mind a 9 Bundesländerben jelen vannak több alszervezettel) a dolgozóik szintjén igen homogén képet mutat, holott nagyon magas százalékban migráns háttérrel rendelkezőkkel foglalkoznak. Indoklásuk szerint is „vegyesebb” képre lenne szükség, de a számukra szükséges kvalifikációs szintre kevés migráns jut el. Vagy ha el is jut, akkor a német nyelvet nem beszéli kielégítő szinten. Ezen el lehet gondolkodni azért kicsit… A mediációs szabályozásról később egy beadandó dolgozatot készítettem, abból kiindulva, amit itt tudtam meg és kiegészítve még sok törvényi és „soft” adattal. Imádom az osztrák törvényi szövegeket! (ironikus megjegyzés)

Az, h ők ekkora teret hagynak az önállóságra, az egyén szorgalmának és végül a gondolkodásra azt elég pozitívnak találom. Az viszont picit furcsa, csakúgy, mint Németországban is így tapasztaltam, h az emberek (szakmunkások, szellemi munkások) általában nagyon jól végzik a feladataikat, de ha az ember a szakmai háttérről kérdez, akkor azért sok-sok hiányosságot észlelhet (azokon a területeken, amelyben én is jártas vagyok). Ilyen volt a mediáció is. A hölgy, aki ilyeneket tart a Neustartnál, szuperül végzi ezeket, de a resztoráció hátteréről, kategorizálásáról nem igazán voltak ismeretei. Persze azért sem, mert az angolszász és a német nyelvi területen eltérő tartalmat fednek azonos fogalmak, de egy szakembernek úgy vélem, h tisztában illik lennie ezekkel a különbségekkel is. Mi legalábbis például mind a gyógypedagógián, mind az interkulturális pszichológiai és pedagógián az alapokkor tanultuk azt, h nálunk és német területen így és így nevezik, másutt meg így és így (pl. interkulturális vagy multikulturális társadalom – a multikulti többszólamú jelentése Amerikában, stb.).

A kurzusokról és az oktatásról még
Részt vettem igazán nívós kurzusokon (a 8 kintiből 2 ilyenre tudom ezt mondani) és olyanokon, amelyek „megszokottnak” mondhatók, de volt 3 olyan is, amelyből sokkal többet ki lehetett volna hozni. Például az egyiken csak ültünk és telt az idő néhány mondattal, majd a szemináriumi beadandók témáinak ismertetésével. Az utolsó összejövetelünkkor kiderült, h a tanár direkt nem adott inputokat, hanem várta volna a vitaindítást. Kapott is „visszakritikát” ezért, h már pedig neki illene inputot adni és a később kibontakozó diszkussziót mederben tartania. Ez a másik, h igen nyíltan tudnak kemény kritikákat is megfogalmazni, de minden fél megfelelően fogadja - látszólag. Na igen, más a vitakultúrájuk, a kritika megfogalmazása és ennek általános fogadási normája. Ahogy megfigyeltem, tudatosan a pozitívumokkal kezdenek, de a negatívabb mezőket sem mossák el, hagyják annyiban – általában. Ebből a tárgyból rendeztünk egy egész napos szimpóziumot, amikor a leadott munkáinkat prezentáltuk és megvitattuk. Én a magyarországi javítóintézetekről és fiatalkorúak börtönéről írtam meg életem egyik legnehezebb - de persze nem a legjobb - munkáját. Olyan 8-10 napi munkám fekszik benne, de ezt értsd 8-12 órás műszaknak. Végül 26 oldal lett mindenestül. A prezentáción megdicsért, ami a proftól ritka és kiemelte, h másoktól is szeretne a jövőben arról hallani, h hogyan brainstormingol majd tervez az első fázisban mindmap-pel. A végén csak 2-est (itthon: 4-es) kaptam, de hangsúlyozta, h nem érdekli, h ki Erasmusos és ki nem, a követelmények és a mérce ugyanaz. Féltem tőle, mert magas elvárásokat támasztott felém is, meg mert szereti a magyarokat. A barátai példáján keresztül általánosítva az a sztereotípiája, h „a magyarok roppant jól beszélnek idegen nyelveket”. Ez stimmt, ha az ember professzor és a szociológiai alapvetéseit követve „hasonszőrűekkel” barátkozik… :). A másik pedig, h sikerült belenyúlnom egy olyan témába, amelyből ő annak idején a disszertációját írta (kriminálpedagógia).

A "klasszikus" szóbeli vizsgák kint igen ritkák, inkább ez a prezentálás és beadandózás a bevett szokás. Mint azt már korábban írtam, az osztrákok nem kapkodják el az egyetemet és nem vesznek fel annyi tárgyat (4-5/félév az átlagos). Én pedig Erasmusosként összesen 9 tárgyat vittem. Nem panaszkodásképpen, de jól leterhelődtem. Azt gondolom, h otthon könnyebb lett volna. Most azt az anyagot is valahogy magamévá kell tegyem, amelyet a többiek otthon vettek. Az első két hétben még az otthoniakkal  tanultam, de kiutazás után is olvastam egy-egy feltett tananyagot és a negociációs, stb. elméleteket nekem is feltétlenül meg kellett ismernem, hiszen nem szeretnék hiányfoltokat a szakmai életemben. De motivált vagyok, h pótoljak, kiegészítsek továbbra is, hiszen én választottam az Erasmust, nem erőltette senki és úgy vélem, h ez nem mentesít semmi alól. Sajnos a szakdolgozattal sem haladtam, de ezen az elmúlt hetekben nagyon sokat változtattam.

Gikszer az Erasmus lezárással
Nagyon elszomorít, csalódottá tesz, h sok áldozatot hoztam, h ennyi kurzust (szabadon választottat is) vittem, de az előzetes tájékoztatással ellentétben csak a szakmai tárgyakat számítják be itthon a kreditek terén. ÉS EZ ALAPJÁN KAPOM (vagyis nem kapom...) a tanulmányi ösztöndíjat. Az itthoni 1 darab tárgyammal együtt összesen 42 kreditet vettem fel és teljesítettem, amiből keményen 21-et tudtak beszámolni. Tényleg nagyon bosszantó, mert akkor kicsit több szabadidős programot engedtem volna meg magamnak, pl. néhány múzeumot, pár közös kávézást, kirándulást nem mondtam volna le a tanulás miatt :(. De most már ez van, nem tudok vele mit kezdeni. A félévemet még mindig nem zárta le a TO minden leadott papírka ellenére sem, nem tudom, h kapok-e ennyi kredit és csak 4 körüli átlag mellett ösztöndíjat, de 90%, h nem. A többiek is nagyon jól teljesítettek... a mi szakunkon ugyanis mániákus tanulógépek és okos emberek vannak :D - akiket nagyon kedvelek.

Hogy újra kimennék-e?
Ezt a kérdést elég sokszor feltettem magamnak és olyan nagyon vegyesen tudok csak rá felelni. Osnabrück egészen más volt, oda 110%-os IGEN-t tudnék mindig felelni. Bécs viszont szép volt, jó volt, extra nehéz és sűrű és elég is volt. Jó lesz már hazatérni. Azt hiszem, h semmi értelme a „mi lett volna ha?” típusú kérdéseken rágódni, hiszen ez már megváltozhatatlanul így történt. Rengeteg jó embert ismertem meg kint, hálás a szívem az itteni gyülekezet befogadásáért, az interkulturalitásban való lubickolásért, a világlátás lehetőségéért, egyéb lehetőségek megnyílásáért és azért, h bár nehéz volt így, de a magánéletemre is áldásos hatása volt. Köszönettel tartozom mindezekért!

2013. február 9., szombat

Búcsú Bécstől - (haza)költözöm

Az utolsó éjszaka pakolással telt. Megígértem, h bepakolva várom anyuékat, h mehessünk még az Erasmus koordinátorhoz, utána kicsit még kirándulni, megnézni a Hundertwasserhaus-t, inni egy jó kávét egy igazi, klasszikus bécsi kávéházban, ebédeljünk a Centimeter étterembe, majd bepakoljunk az autóba és elhagyjuk a várost... az országot. 
Ennél sokkal üresebb lett még. a lakás..
Utoljára a Sensengasse-n
Bécs egy tipikus utcáján
A Cafe Centralt választottam kávézónak
          nem is kellett csalódjunk.
Nem szabad sietni ilyen kávézókban,
arra ott a Starbucks :)

Hundertwasserhaus - a természettel harmóniában
Anyut meg kell tanítani fényképezni... :D
Az ebéd is finom volt a Centimeterben, a Hundertwasserhaus pedig vagy tetszik valakinek vagy nem. Nekünk tetszett. Késődélutánra már otthon voltam. Napokba telt ellogisztikázni a sok-sok cuccomat xD.

Playbach Theater, csajok és a maradék idő kihasználása


Igyekeztem a maradék két hetemet teljesen kihasználni. Még a suliban várt ebben az időszakban vizsga, előadás és szimpózium is, de voltam azért egy úgynevezett playback színházban, ahol a nézők által elmesélt történetekből (egy adott téma köré) épül fel az előadás. Igazi élmény volt!
Playback Theater egy pincében
Az utolsó előtti kinti csütörtökömön voltunk az operában. Nagyon vicces volt, mert majdnem a Volkstheaterbe mentünk a Volksoper helyett... aztán még időben kapcsoltunk. A My fair Lady c. darabot néztük meg. Az elején elég nehezen értettük a szöveget, de aztán a beszédjavításnak köszönhetően egyre többet és többet. Csak állóhelyre váltottunk jegyet, mindössze 2 euróért, de jól láttunk, kényelmes volt és karfánk is volt a támaszkodáshoz. A ruhatár 1,1 euróba került, tehát összesen vagy 900 Ft-ot költöttünk az operára. Wow!
Edittel örültünk az operának
Kezdés előtt 20 perccel
Találkoztam még a kinti „barátaimmal” egy kis sörözéssel egybekötve, voltam egy baráti párnál ebédelni-vacsorázni, menyasszonyi ruhát próbálni és meglátogattak engem a csajok is, így újra együtt lehetett a „legendás hatos”.
A legfinomabb ebédet Enikő főzte, amit kint ettem
Enikő és Sándor igazán jó pár, nagyon szép délutánt-estét töltöttem a társaságukban. Tulajdonképpen ők voltak az egyetlenek, akik meghívtak ilyen programra. Vele mentem el menyasszonyi ruhákat próbálni és vele rendeltük meg közösen a ruháinkat. Az esküvőjükre is várnak, én is/mi is a miénkre. Ha másért nem, hát ezért a barátságért "megérte" Bécs. És még sok minden másért is... :)
Chiara születésnapi köszöntésén
Én ekkor találkoztam velük utoljára :(
Egészségünkre és viszlát!
A szülinapról hamar el kellett jöjjek, mert a lányok elé ki kellett érjek a 21:55-ös buszhoz. Pont már jöttek fel a metróhoz, mire odaértem.
Grüß Gott in Wien!
Pózolj Niki-mobilszekrénnyel
Welcomedrink
A játék neve: Klopfer
Nosztalgiáztunk kicsit
Karácsonyoztunk (egyen pólót mindenkinek!)
Türkisch style-ban
Példa a divat gyors terjedésére
A Dunánál (József Attila nélkül...)
Florisdorf egyetlen "nevezetessége"

Árpi, Ildije és a fiúk
Ildi párja is egy időbe szervezte a barátaival a találkozót, így a szombat estét együtt töltötte a mi hatosunk és az ő hármasuk a "Der Wiener Deewan" pakisztáni étteremben. Vasárnap elmentünk a Karlskirche-be misére (végre bementem abba a szép templomba!), majd közös ebéd következett a Centimeter nevű étteremlánc II. éttermében. Nagyon finom ételek, kreatív tálalással, nagy adagokkal - ja és megfizethető áron. A kora délutáni busz haza is szállította az én barátaimat, utána mentem a gyülekezetbe búcsút venni. Megható volt és csodákkal tűzdelt. Reggel arra gondoltam, h olyan jó lenne egy német nyelvű Biblia, mert akkor egyszerre tanulmányozhatnám Isten igéjét és a németet, estére pedig egy férfi, akit ritkán láttam ott, elkiáltotta magát, h.: "Kinek kell ez a német nyelvű Biblia, mert én letöltöttem a telefonomra és nem kell?" Senki másnak nem kellett rajtam kívül :).

Még hétfőn elmentünk Veráékkal utoljára partyzni is egyet a Loco-ba. Meg átugrottam Krisztivel egy kicsit a karaokis-rockos buliba, így legalább tőle is elbúcsúzhattam. Kedden vizsgáztam délután, az utolsó szerdán pedig még egy szauna-filmezés program is belefért szerencsére Réka kollégiumában.

Szóval tényleg szerettem volna még egy plusz fantasztikus élménylökettel elbúcsúztatni ezt a félévet. Bécsre inkább úgy akarok emlékezni, mint egy helyre, amely még ifjúságom utolsó kiélési lehetősége és egyedülálló élménye volt. Féltem kicsit hazajönni, mert sok feladat (mint diplomamunka, pótlások, adminisztrációs futkosás, stressz) és egy szomorú esemény, meg egyebek miatt, de mindennek meg van az ideje és ez így van jól.