2013. február 9., szombat

Búcsú Bécstől - (haza)költözöm

Az utolsó éjszaka pakolással telt. Megígértem, h bepakolva várom anyuékat, h mehessünk még az Erasmus koordinátorhoz, utána kicsit még kirándulni, megnézni a Hundertwasserhaus-t, inni egy jó kávét egy igazi, klasszikus bécsi kávéházban, ebédeljünk a Centimeter étterembe, majd bepakoljunk az autóba és elhagyjuk a várost... az országot. 
Ennél sokkal üresebb lett még. a lakás..
Utoljára a Sensengasse-n
Bécs egy tipikus utcáján
A Cafe Centralt választottam kávézónak
          nem is kellett csalódjunk.
Nem szabad sietni ilyen kávézókban,
arra ott a Starbucks :)

Hundertwasserhaus - a természettel harmóniában
Anyut meg kell tanítani fényképezni... :D
Az ebéd is finom volt a Centimeterben, a Hundertwasserhaus pedig vagy tetszik valakinek vagy nem. Nekünk tetszett. Késődélutánra már otthon voltam. Napokba telt ellogisztikázni a sok-sok cuccomat xD.

Playbach Theater, csajok és a maradék idő kihasználása


Igyekeztem a maradék két hetemet teljesen kihasználni. Még a suliban várt ebben az időszakban vizsga, előadás és szimpózium is, de voltam azért egy úgynevezett playback színházban, ahol a nézők által elmesélt történetekből (egy adott téma köré) épül fel az előadás. Igazi élmény volt!
Playback Theater egy pincében
Az utolsó előtti kinti csütörtökömön voltunk az operában. Nagyon vicces volt, mert majdnem a Volkstheaterbe mentünk a Volksoper helyett... aztán még időben kapcsoltunk. A My fair Lady c. darabot néztük meg. Az elején elég nehezen értettük a szöveget, de aztán a beszédjavításnak köszönhetően egyre többet és többet. Csak állóhelyre váltottunk jegyet, mindössze 2 euróért, de jól láttunk, kényelmes volt és karfánk is volt a támaszkodáshoz. A ruhatár 1,1 euróba került, tehát összesen vagy 900 Ft-ot költöttünk az operára. Wow!
Edittel örültünk az operának
Kezdés előtt 20 perccel
Találkoztam még a kinti „barátaimmal” egy kis sörözéssel egybekötve, voltam egy baráti párnál ebédelni-vacsorázni, menyasszonyi ruhát próbálni és meglátogattak engem a csajok is, így újra együtt lehetett a „legendás hatos”.
A legfinomabb ebédet Enikő főzte, amit kint ettem
Enikő és Sándor igazán jó pár, nagyon szép délutánt-estét töltöttem a társaságukban. Tulajdonképpen ők voltak az egyetlenek, akik meghívtak ilyen programra. Vele mentem el menyasszonyi ruhákat próbálni és vele rendeltük meg közösen a ruháinkat. Az esküvőjükre is várnak, én is/mi is a miénkre. Ha másért nem, hát ezért a barátságért "megérte" Bécs. És még sok minden másért is... :)
Chiara születésnapi köszöntésén
Én ekkor találkoztam velük utoljára :(
Egészségünkre és viszlát!
A szülinapról hamar el kellett jöjjek, mert a lányok elé ki kellett érjek a 21:55-ös buszhoz. Pont már jöttek fel a metróhoz, mire odaértem.
Grüß Gott in Wien!
Pózolj Niki-mobilszekrénnyel
Welcomedrink
A játék neve: Klopfer
Nosztalgiáztunk kicsit
Karácsonyoztunk (egyen pólót mindenkinek!)
Türkisch style-ban
Példa a divat gyors terjedésére
A Dunánál (József Attila nélkül...)
Florisdorf egyetlen "nevezetessége"

Árpi, Ildije és a fiúk
Ildi párja is egy időbe szervezte a barátaival a találkozót, így a szombat estét együtt töltötte a mi hatosunk és az ő hármasuk a "Der Wiener Deewan" pakisztáni étteremben. Vasárnap elmentünk a Karlskirche-be misére (végre bementem abba a szép templomba!), majd közös ebéd következett a Centimeter nevű étteremlánc II. éttermében. Nagyon finom ételek, kreatív tálalással, nagy adagokkal - ja és megfizethető áron. A kora délutáni busz haza is szállította az én barátaimat, utána mentem a gyülekezetbe búcsút venni. Megható volt és csodákkal tűzdelt. Reggel arra gondoltam, h olyan jó lenne egy német nyelvű Biblia, mert akkor egyszerre tanulmányozhatnám Isten igéjét és a németet, estére pedig egy férfi, akit ritkán láttam ott, elkiáltotta magát, h.: "Kinek kell ez a német nyelvű Biblia, mert én letöltöttem a telefonomra és nem kell?" Senki másnak nem kellett rajtam kívül :).

Még hétfőn elmentünk Veráékkal utoljára partyzni is egyet a Loco-ba. Meg átugrottam Krisztivel egy kicsit a karaokis-rockos buliba, így legalább tőle is elbúcsúzhattam. Kedden vizsgáztam délután, az utolsó szerdán pedig még egy szauna-filmezés program is belefért szerencsére Réka kollégiumában.

Szóval tényleg szerettem volna még egy plusz fantasztikus élménylökettel elbúcsúztatni ezt a félévet. Bécsre inkább úgy akarok emlékezni, mint egy helyre, amely még ifjúságom utolsó kiélési lehetősége és egyedülálló élménye volt. Féltem kicsit hazajönni, mert sok feladat (mint diplomamunka, pótlások, adminisztrációs futkosás, stressz) és egy szomorú esemény, meg egyebek miatt, de mindennek meg van az ideje és ez így van jól.

2013. február 8., péntek

„Amikor elmúlik karácsony…”


Bizony megint meglehetősen sok dolog történt velem, amelyekről nem adtam hírt, mert se időm nem volt erre, sem igazából kedvem. Kicsit felülértékeltem, h miért is csinálom én ezt. Miért írok magamról ennyit a nagyvilágba? Nem akarok excibícionista lenni, sem önző, sem semmi ilyesmi. Nem szeretnék felesleges és hiábavaló dolgokra időt áldozni. Aztán rájöttem, h hinnem kell abban, hogy a blogom és a tartalma nem felesleges. Kaptam már jó pár üzenetet különféle, ismeretlen emberektől a bejegyzéseim miatt, hol segítséget kértek valamivel kapcsolatban, hol megköszöntek valamit. Ezen kívül nekem is egyfajta grafomán ingerenciám levezetésén alapuló ventilláció J.

Nos, a karácsony előtti időszak igen sűrű volt – szokás szerint. Az egyetemi elfoglaltságaimról egy következő, külön bejegyzésben írok, most inkább a magánélet örömeiről hagy számoljak be. Volt kint egyszer Kati barátnőm 2 napot, ami csodálatos élmény volt. Előtte rendeztünk megint Erasmus Bildungswissenschaft programot is.
A Charlie P'S-ben
Rathaus karácsonyi pompában
Egyetemi hangulat
A híres Stephansplatz
Ez egy aranyos kép lett :)
Mivel Kati iPhone-ját használtuk leginkább fényképezésre, így megtanulhattam, h milyen az orral fényképezni. Mivel a kesztyűt nem érzékelte... aztán már a lefagyott ujjaimat sem, így nem is maradt más megoldás... :D. 

Gábor 5 szép napot töltött velem mielőtt anyuék is csatlakoztak és együtt utaztunk haza december 20-án a karácsonyi szünetre. Na jó, az első pár napban az iskolai stressz és az újra egymáshoz szokás kicsit feszkósra sikeredett, de aztán fordult a dolog. Pl. jött velem az egyik projektmegbeszélésre, ahol addig könyvet olvasott, amíg mi egyeztettünk. Szombaton voltunk egy Gospel koncerten, ami hihetetlenül megérintő és nívós volt. Szerencsére Vera is csatlakozott hozzánk.

Hofburgnál
Gospel koncert
Donauinsel - egyre többen és többen érheztek
A háttérben: követelőző, lopódzó, félelmetes kacsák és hattyúk
A Duna-szigeten komolyan félni kezdtem a kacsáktól és hattyúktól. "Ne mozdulj!" "Van nálad valami étel?" "Csak lassú mozdulatokkal vedd elő!".
Vasárnap az istentiszteleten is bemutathattam a többieknek az én Gáboromat.

Anyuékkal komolyan sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Nem terveztem túl a programunkat, ők hajlandóak voltak bízni bennem és a városi idegenvezetésemben, megmutattam majdnem minden fontosat nekik és az időbeosztás is remekül összejött. Ellátogattunk a Stephansplatzra és környékére, a dómba, a Schönbrunni kastélyba és kertjébe, a Városházához, stb.

Tudtam, h anyámnak tetszeni fog a giccsparádé :)
Anya, ide járok épp!
Ekkora már kialakult az Uniwien-es identitásom, így
büszkén mutattam be ezt a patinás épületet 1365-ből
A kihagyhatatlan puncs

Idén a Prater-ben is volt Christkindlmarkt
A legfényesebb utcán
Schönnbrun
Csodálatos időt fogtunk ki
Érthetően az egyik kedvenc képem :)
Örülök, h végre megmutathattam Bécset azzal a szemmel, ahogyan én megismertem. Jó volt együtt hazatérni és hazautazni a karácsonyra, amely szintén egy áldott alkalom volt otthon.