2011. december 23., péntek

November óta történt velem egysmás

A következőkben nagyon röviden összefoglalom, hogy mik történtek velem, mióta nem frissítettem a blogomat. Nyilván még megannyi pozitív és negatív élmény ért, túl vagyok sok nehézségen, feladaton és próbán. Valamiről nem is szeretnék számot adni a nagy világnak, megtartom magamnak és esetleg a szűk baráti körömnek. De van sok jó, amiből remélem, hogy Te kedves olvasóm is meríteni tudsz így az ünnepekre és az új esztendő elejére.

Az Invento sikeresen zárult, elégedett vagyok olyan szempontból, hogy sok olyan kapcsolatot generált, amiért többek között elkezdtük szervezni. A látogatóknak tetszett és van igény egy következőre. Itt bővebben olvashattok róla, képekkel: http://ujharanglab.hu/H%C3%ADrek/INVENTO+-+I.+Region%C3%A1lis+Innov%C3%A1ci%C3%B3s+Expo Én személy szerint lehet, hogy nem leszek benne a szervezői csapatban, ha mégis, akkor nem teljes mellszélességgel - elfáradtam. A suli eléggé leköt, meg van egyéb vonal, ahol eltöltöm "felesleges" időmet, szabad energiáimat.

Szeptember-október táján kineveztek az ÚjHarangláb Hírportál (www.ujharanglab.hu) főszerkesztőjének. Azért sem tudom pontosan, hogy mikortól, mert lényegében korábban is kb. ugyanazt a feladatkört töltöttem be. Ez nonprofit egyelőre és az is marad, de a fenntartási költségeit (programozás, fejlesztés, üzemanyagköltség helyszíni kiszállásokkor, stb.) szeretnénk hirdetésekből kitermelni. Az ettől esetlegesen több befolyt összegből pedig ösztöndíjprogramot szeretnék indítani a város középiskolái számára. Aki szeretne publicisztikai tevékenységben részt venni és ezért minimális díjazásban részesülni, azok jelentkezhetnek majd rá. Persze ennek a részletes kidolgozásával ráérek még - sajnos még nincs erre keret.

December 19-én voltam egy Eleven Parkban szervezett családi napon önkéntes segítő.
Bent fények, illatok, és csövön kellett vezetni egy kört úgy,
hogy ne érjen hozzá, közben akadályokat kerülgetni.
Gyermekeknek kánaán - de engem is vonzott egy-két játék :)
Egy "Figyelem kapuja" nevű részhez voltam beosztva egy kedves lánnyal. 76 gyermek látogatott el a mi részlegünkre :). És találkoztam az Identity társasjáték egyik fő terjesztőjével. Ez nekem nagy élmény volt, hiszen évek óta gondolkodom egy ilyen társason. Egyszer biztos, hogy beszerzek egyet belőle.

Elindultak a vizsgák is. Ahhoz képest, hogy idénre lazulós 3-4-es jegyeket terveztem, eddig 4 db 5-ösöm van. Igaz, még most jön egy-két igen nehéz vizsga. Biztos lesz olyan is, amelyik csak 3-as lesz :(. De nem baj, végighajtottam 4 kemény egyetemi évet, most már belefér a lazulás. Kinek akarok bizonyítani? Mire fel ez a nagy megfelelési kényszer? Nem igaz? ;)

A mai napon voltunk ismét megszépíteni mások és általuk a saját karácsonyunkat. Az Időskorúak Otthonában idén is szeretettel fogadták a verseinket, prózáinkat, zenénket és a sütit. 
Suni a szintetizátornál
A lelkes csapat egy része
Balázs a legjobb szavalónk
A legszebb ajándék az volt, hogy az egyik néni (Ilonka néni) nekünk készült verssel és gyönyörűen szavalt.
Ilonka néni szaval
Majd a folyosókon végighaladtunk és énekeltünk karácsonyi dalcsokrot mindazoknak az időseknek, akik nem tudtak lejönni a műsorra. A legjobban nekem egy majd' 100 éves nénike tetszett, aki könnyes szemmel tátogta a dalokat, amíg megálltunk néhány másodpercre az ő szobája ajtajában is.

A karácsonyt családi körben töltöm, mint mindig. Ami változás, hogy végre nem kell szenteste két helyre menni egyszerre. Most csak anyuékhoz megyünk, anyósékhoz pedig csak 25-én. Igaz, előtte megyünk a gyülekezetbe, mamáékhoz is. Apropó gyülekezet. Már egy ideje keresek a hitemhez vallást is. Isten megvolt eddig is velem, bennem és körülöttem, de nem találtam a meglátásaimhoz illő vallást. Maradt volna egy saját vallás megalapítása avagy csatlakozni "valami olyasmi, de mégsem az" kompromisszummal egy már meglévőhöz. Néhány éve járok időnként templomba misére, de a katolikusok számomra túl merevek, a református istentiszteletek már megfelelőbbek voltak. De eljutottam a baptistákhoz is, és a tatai közösség nagyon szimpatikus. És Gáboromnak is. Fontos számunkra egy egyházi esküvő is, ezért is "kell" megtalálnunk a helyünket és egymást is ezen a téren is. Még nem álltunk be, de járunk vasárnaponként és az ott elhangzottak segítenek a jobb ön-és társismeretben is. Előadások, tematikus beszélgetések, jó zenék... azt hiszem, hogy maradok. :)

A szilvesztert a lányokkal töltjük Pesten Nikiéknél. Jönnek a párjaink is! Már előre örülök. Társasok, beszélgetés és pótolt közös karácsonyozás (még nyitásként). Egy józan / féljózan buli a legjobb fej emberekkel! Imádom őket!!!

Kívánok mindenkinek áldott, békés karácsonyi ünnepeket és élhető(bb) új esztendőt!

2011. november 1., kedd

INVENTO - I. Regionális Innovációs Expo

Talán sokakban már maga az „innováció” szó is ellenállást vált ki, tán azt gondolják: „hagyjanak már, ez nem érdekel!”. Pedig az innováció korunk egyik legizgalmasabb területe, mely gyakorlatilag valamennyi téren átszövi életünket és mindennapjainkat. Az INVENTO - I. Regionális Innovációs Expo megrendezésével az a fő célunk, hogy segítsük a természettudományos oktatást és bebizonyítsuk, hogy az innováció, tudomány és technológia igenis MINDENKI számára lehet érdekes és szórakoztató!
Az elmúlt 6 hónapban ennek a rendezvénynek a megszervezésében vállaltam kezdetben fő- majd igen csak aktív szerepet. Igazi sikertörténet, ami eddig illeti. Már csak az a kérdés, hogy hányan fedezik fel, hogy akkor is érdekelné őket a rendezvény, ha semmi közük az innovációhoz, technológiához vagy a tudományhoz. Elég, ha kíváncsi és érdeklődő fajták. Persze... a "kockák" számára, a műszaki középiskolában vagy egyetemeken tanulók számára más szemmel is érdekes, de nekünk, humán beállítottságúaknak is garantáltan tartogat "wáo" élményeket - sőt, az érintetlenség miatt tán pont többet is.

Hogy miként mondott a fővédnökségre igen Farkas Bertalan Úr (igen, az űrhajós) és miért értékelem sikersztoriként, arról lejjebb olvashatsz.
 

 
Érdekelnek az alternatív energiával meghajtott autók? Kíváncsi vagy, miként válhat a kátyú alternatív üzemanyaggá? Használsz mobiltelefont? Kíváncsi vagy, hogyan lehet az üveget meghajlítani? Szeretnél látványos, tudományos showt látni vagy egyszerűen csak nevetni Dombóvári István stand-up comedy poénjain?


Az I. INVENTO – Regionális Innovációs Expón egy olyan interaktív kiállításon és előadássorozaton vehetsz részt, amely biztosan megváltoztatja az innováció, a tudomány, a technológia szavakhoz kötődő feltevéseidet.

Fogd kézen a párod, szólj a barátaidnak, családodnak és gyertek el erre a nagyszabású, színes és tudományosan szórakoztató rendezvényre, amely megmutatja, hogy miként lehet valamennyiünk számára érdekes és érthető az innováció, a technika!



Amellett, hogy rendezünk egy ingyenes, mindenki számára érdekes, interaktív kiállítást, előadásokkal, szeretnénk támogatni a tehetséges fiatal felfedezőket (Középiskolai Innovációs Verseny, TDK / OTDK hallgatók előadásai), a látogatók soraiban is megtalálni azokat (pl. kérdőívezéssel, beszélgetésekkel), akiket érdemes lenne bevonni későbbi gyakornoki programokba. Esetleg egy állásinterjús lehetőséget is felkínálhatnak egyeseknek.

Meg akarjuk változtatni az innovációhoz, tudományhoz és technológiához fűződő prekogníciókat. Be akarjuk bizonyítani, hogy igenis mindennapjaink részét képezik ezek, és lehetnek mindenki számára érdekesek, s mi több: szórakoztatók is. Fel akarjuk éleszteni a régiót és Tatabánya várost, kapcsolatokat indukálni ipari parkok, iskolák, üzletemberek és a civilek között.

A látogatók a kétnapos interaktív kiállítás és korunk témáit feldolgozó előadások keretében megismerkedhetnek több neves kiállító projektjeivel, legújabb fejlesztéseivel, továbbá változatos és színes, szórakoztató- és ismeretterjesztő programok sora várja az érdeklődőket.

Regisztrálj és egy RFID (rádiófrekvenciás azonosító) kártyát kapsz ajándékba! Ezzel az aprósággal játékokon is részt vehetsz és egy csomó minden funny dolgot kipróbálhatsz majd!
Regisztráció és program: http://www.invento.cerebrum.hu/Facebook csoport: I. INVENTO – Regionális Innovációs Expo. A belépés díjtalan!


Kisfilm: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=--AGonUWhpk

A hivatalos plakát
A rendezvény szervezője: EDUTUS Főiskola (korábbi nevén: Modern Üzleti Tudományok Főiskolája)
Helyszín: EDUTUS Főiskola, Tatabánya,  Stúdium tér 1. - csak 6 perc sétára a vasútállomástól
Időpont: 2011. november 18-19. (péntek 9:00-19:00, szombat 9:30-18:00)



TÉMÁK

Középiskolai Innovációs Verseny
Öveges professzor álma. Science show
A hely, ahol bárki létrehozhat (szinte) bármit!
A hallgatók krémje megshowzva
Homo technicus az EDUTUS-on
Válts dimenziót Leoval!
Életünk és a technológia : Védd az adataid!; A kátyú, mint meghajtó-erő; Törhetetlen a hajlékony üveg?; Telefoncsodák ma és holnap;  Szőlőmagnyi egészség
Stand-up comedy Dombóvári Istvánnal
Cosplay show
Bizarr csodák rádiófrekvencián
Tilitoli és NASA?
Alter TÉA az ökofaluban
Jön a robot - megy a robot
Sebes vas online


Így kezdődött el az egész
Volt egy ötlete Krisztiánnak, tegyünk valamit a természettudományos oktatásért, segítsük a tehetséges fiatalokat, tömörítsünk össze műszaki érdeklődésű és egyéb kíváncsi embereket. Tegyünk valamit Tatabánya és környékéért. Indítsunk el további pozitív összekapcsolódásokat (kapcsolatokat indukálni ipari parkok, iskolák, üzletemberek és a civilek között) az INVENTO által. Útnak indított ezzel az ötletével, hogy találjak a magnak talajt. Sikerült. Az Edutus Főiskola hasonló célokra nyert a "Magyarország megújul" programon belül egy pályázatot. Terveztünk és elindultunk. Akiket felkerestünk, mind csatlakoztak a kezdeményezésünkhöz. Bár a végére ketten visszaléptek, de olyan nemzetközi hálózatok, cégek és neves magánszemélyek tartanak velünk, akik igenis tudnak tenni az ügyért, az ügyünkért. Ilyen:
  • Farkas Bertalan is, aki szintén fontosnak tartja a céljainkat.
  • FabLab (Fabrication Laboratory), egy ezidáig 46 országra kiterjedő mozgalom magyarországi "tagozata". Kevesen ismerik még őket, de rendeztek már női work shopot, általános work shopokat, nyitva áll az ajtajuk a terveiket kivitelezni kívánók előtt (3D-s nyomtatóval, robotokkal, igen komoly felszereltséggel és szakmai segítségnyújtással). A videón a Puli Space Technologies mutatja be A FabLab mozgalmat és a FabLab Budapestet: http://www.youtube.com/watch?v=luBSoxnX_Y4.
  • Ustream online streaming szolgáltató - biztos, hogy már találkoztál a közvetítéseikkel, még ha nem is tudatosult benned. Magyar az egyik tulajdonos és a dolgozók többsége éééééés világméretű szolgáltatóvá nőtte ki magát. http://www.youtube.com/user/ustream?blend=1&ob=4 
  • A Csodák Palotája - a rendezvényre ördöglakatokat, logikai játékokat hoznak többféle korosztály számára és egy science show - látványos fizikai kísérletbemutatóval készülnek az Öveges terem előadójának közreműködésével. Az MTI csapata által készített összefoglaló kisfilm pár percében elhangzott gondolatokkal mi is azonosulunk. Többek között ezért is rendezzük meg az INVENTO-t. http://www.youtube.com/watch?v=fhtdpUj4aXw


  • A  Leonar3Do International Zrt.-t talán sokan ismerik már. Rátay Dániel, a Leo fiatal feltalálója, eddig az egyetlen olyan magyar ember, aki egy olyan amerikai díjat kapott, amelyre korábban még jelölés sem érkezett nemzetünk tagjaira. Már megindult a nemzetközi színtér felé a találmányának használata. Érdemes megnézni ezt a videót, mert mindent elmond: http://www.youtube.com/watch?v=s2lNfSPqIj0&feature=related.
  • A Bosch által szponzorált Csak csajok csapata. A Csak csajok bizonyították, hogy a nők is érthetnek a kocsikhoz, sőt! Ők Magyarország eddig egyetlen női elektromobil építő csapata, akik az idén áprilisban a Miskolcon megrendezett III. Bosch Elektromobil Versenyen a design kategóriában a 2. helyen végeztek, de a futamon is derekasan helytálltak. A 2011-es versenyen 80 járgány vágott neki a futamnak, mely Miskolc belvárosában zajlott. Az első videón magáról a versenyről nézhettek meg egy részletet, ahol feltűnnek a csajok is, http://www.youtube.com/watch?v=P0Iz5Gd8YZk&feature=related, a másodikon pedig ők a főszereplők http://www.youtube.com/watch?v=0RfRKYeLC7k. Azóta csak még jobbak, még profibbak lettek.
  • Ócsvári Áron - aki megmutatja, hogyan lehet hallás után logikai játékot játszani az általa fejlesztett Tilitolival. Sajnos csak a szombati napon tudjátok kipróbálni a „vakon” instruált játékot. Áron elő is ad majd, de ekkor arról is beszél majd, hogy milyen volt a NASA-nál egy látássérülteknek készített gyakornoki programon részt venni.
  • Cerebrum Informatika - az ötletgazda holdudvarába tartozó cég egy online projektről mesél.
  • Edutus Főiskola - a főszervező bemutatja magát és új, Mechatronikai Karát.
  • Cosplay szereplők (A "Kölyök" és társai, Holdfény Team). Meglepetést hoznak és fényképezkedhetsz is az attraktív hölgyekkel és sármos férfiakkal. 
  • Középiskolai Innovációs Verseny - középiskolások mérettetik meg magukat egy innovációs versenyen.
  • TDK / OTDK versenyen részt vett hallgatók mutatják be olykor showszerű munkáikat 7 felsőoktatási intézményből érkezve.
  • Természetes Életmód Alapítvány - egy ökofalu alternatív energetikai innovációiról hallhatsz majd.
  • Transmissió Kft. - Viniseera szőlőmag, mint az egészséges életmód innovációja. 

A szombati ebédidő után a visszapörgést egy kis nevetéssel segítjük:
  • Dombóvári István – stand-up comedy IT show-val először próbálja bebizonyítani, hogy az olyan „félelmetes” szavak (és tartalmaik), mint például az innováció, tudomány, high-tech, egyáltalán nem csak a szakembereknek lehetnek érdekesek vagy akár szórakoztatóak. Ez egy korábbi (2010. 10. 18.) Showder Klub felvétele: http://www.youtube.com/watch?NR=1&v=4WEKvYAo7aI.

INVENTO Frdiay Party
Kösd össze a kellemest a hasznossal - azaz az értelmeset a szórakozással! Tölts el 3 órát az INVENTO-n és bulizz velünk féláron a Club 2000-ben! Tarts velünk pénteken az INVENTO Friday Partyba!

Roppant lelkes vagyok emiatt a program miatt. Ha eljössz, már egy fővel közelebb kerülünk ahhoz, hogy elérjük a fő céljainkat és hogy a kezdeményezés hagyományteremtő lehessen.

Valóságosan virtuális érzéki csalódások

A következőkben egy érdekes témát kívánok felhozni és szeretném, ha minél többen gyarapítanák a hasznos hozzászólások sorait. Egy olyan jelenséget szeretnék kicsit körüljárni, amely egyszer talán kutatássá is válik - leginkább nálam okosabb emberek számára. Bár igazából már vannak ez irányba megindult vizsgálódások, de leginkább grammatikai, filológiai szempontból közelítve.

Egyre többször fordul elő, hogy összefolyik a két világ, a virtuális és a valóságos. Csak egy-egy pillanatig tart és aztán az ember csak nevet vagy megcsóválja a fejét. Erről mások is beszámoltak már. 20-30 évvel ezelőtt még ilyesmik nem történhettek volna meg. Most, a 20-21. században új eszközöket találtak ki, miattuk új szavak keletkeztek. Ezzel együtt új jelenségek is kialakultak. Ezekről a furcsa, a két (valós és virtuális) világ összemosódó jelenségeiről  akkor határoztam el, hogy írni fogok, amikor már Gáborom is ilyenen -  valóságosan virtuális érzéki csalódáson - kapta magát. Pedig ő igazán földi és valóságos élethez kötött - afféle régi motoros.

Akkor lássuk:
1, A fent említett indító példa: Én vacsoráztam, Gábor pedig olvasta az asztalnál a Science Focus magazint. Egyszer csak azt veszem észre, hogy ujjával simogatja a papírt. Lapozni szeretett volna, de úgy, mint a touch paddal kell.
2, Államvizsgára tanultam és Katival vitattunk meg tételeket. A már kiegészített, letisztított tételeket kinyomtattam. A monitorra raktam a papírt. Arról olvastam és beszéltük át - ugyanaz volt Kati előtt is. Talált benne egy hibát, mondta, hogy javítsam ki. Húzogattam az egeret ide-oda, próbáltam adott sorba igazítani a kurzort. Elkeseredetten mondtam, hogy elromlott a gépem. Majd szünet tőlem és nagy nevetés. Persze, hogy a nyomtatott papírra nem fog a kurzor rámenni, hiába van az a monitoron. Ez az egész gyorsabban zajlott le, mint így leírva, de akkor is összemosódott a kétféle világ.
3, Írtam a "kritérium" szót, amelyet ki akartam jelölni a tollamat visszafelé húzva a szó felett és beilleszteni eggyel alá.
4, Elrontottam egy szót a papíron és egy pillanatig vártam, hogy mikor villan fel a piros aláhúzás. Persze ez nem történ meg :).
5, Többször is megesett már, hogy nem tudtam eldönteni, hogy amit az egyik közeli barátom mondott, azt valóban mondta, élőben, vagy a skypeon keresztül.
6, Egyre többször előfordul, hogyha tollal írok, akkor közben az agyam látja, hogy miként kellene a betűket a klaviatúrán nyomkodni.

Kérek mindenkit, hogy írjon a kommentekbe hasonló eseteket, amelyeket tapasztalt! Még nem tudom pontosan, hogy mit is fogok kezdeni az összeszedett anyagokkal, de ha elég sok és elég jók jönnek össze, lesznek olyan emberek, kutatók, akiknek átnyújthatom majd. Ezért légyszíves írjatok Ti is hasonló eseteket!

2011. október 22., szombat

Kenyérsütés - hetvenedszer is

A névnapomra (május elején) kaptam a családtól egy kenyérsütőt. Két keverő lapátos, 1300 g-os kenyér sütéséhez. Nagyon szeretem, sőt: szeretjük :). Azóta sokkal jobb minőségű kenyeret fogyasztunk. Ma sült ki a 70. darab, gondoltam, hogy ide írni erről... hátha mások is kedvet kapnak hozzá. Higgyétek el, megéri!

Ez a 70. - mire lefényképeztem, már el is fogyott a fele :).

Egy régebbi kenyérke, ez ropogós lett















Mivel alapreceptet - vagy bármilyet is - nem mellékeltek a géphez, így fogalmam sem volt, hogy mennyit kell beletenni. Neten keresgéltem, de ilyen nagy kenyerekhez nem találtam semmit. Ezért egy 500 g-os változatot szoroztam fel. Az első kicsi lett, a másodikból kifutott és csak úgy füstölt a tészta a sütőszálon... A harmadiktól már be tudtam lőni a pontos arányokat.

Az alaprecept:
  • 42 g margarin (nagyon fontos, hogy jó minőségű legyen, mert különben morzsálódni, sőt töredezni fog a kenyér)
  • 420 ml víz és tej fele-felében (ez pont a keverőlapátok tetejéig ér)
  • 150 g teljes kiőrlésű rozsliszt
  • 500 g fehér liszt (ennek is jó minőségűnek kell lennie)
  • 50-60 g mag vegyesen (lenmag, napraforgómag, szezám mag, köles)
  • 10 g élesztő (a lisztbe vájt lyukba szétmorzsolva)
  • 1 sütőkanál cukor (a sütőhöz adott kanál a mérce; az élesztőre kell szórni a cukrot)
  • 1 kissütőkanál só
Figyelni kell, hogy ebben a sorrendben menjenek bele a hozzávalók.
A sütőmasina

Mák, lenmag, napraforgómag, szezámmag













Egyéb variációim
A magok helyett vagy mellé lehet tenni
  • apróra vágott vöröshagymát (ízlés szerint)
  • majoránnát (0,5-1 csomaggal)
  • szárított vagy aprított konzerv gombát
  • fokhagymát (4 gerezdnyit)
  • mákot (5-10 dkg-ot)
Mákot gyakran teszek hozzá, mert lágyabb lesz és tovább friss marad a kenyér. Alapból 3 napig áll el, maximum 4 napig. A magok közül a lenmag a legfontosabb. Segíti az emésztést, sok benne a vitamin és szépíti az (arc)bőrt.

Én a magokat a Patkó és Társa Kft.-nél veszem Tatán. Egy fél kilós lenmag nincs 400 Ft és elég több hónapig. A napraforgómag is csak picit drágább. 

Két keverőlapátos sütőalkalmatosság; elmosni sem kell, csak kitörölni egy nedves,
puha ronggyal - még nem tettem meg ezt a képen 
Nem csak kenyér, hanem kalács vagy egyéb sütemény sütésére is alkalmas a gép. Eddig én csak kalácsokat próbáltam. Ehhez kalácslisztet vásároltam (természetesen amikor akciós volt :D). Ezen egy nagyon jó és felettébb egyszerű receptet olvashatunk. És bátyám szerint az a "best of".

Nem csak gépben süthető ezen receptek alapján kenyér! Próbáltam már augusztus 20-án kemencében is az alapreceptemet. Kicsit több élesztő kell bele ilyenkor (kb. 20-25 g). 

Jó sütögetést mindenkinek!

2011. október 6., csütörtök

Goldenblog 2011

Némi baráti és oktatói bátorításra neveztem júniusban a Goldenblog 2011 nevű blogok között futó versenyre. Eredetileg az Erasmus blogokhoz gondoltam a nevezést, de azért nem csak arról szólt. Néztem, hogy hova is férne be. Az egyéb leírásnál viszonylag kevésbé definiálták, hogy milyen jellegű blogokat várnak ide, de a kevés leírás alapján az enyémet "egyéb"-nek gondoltam - bár valószínűleg az Erasmus változattal több esélyem lett volna. Nézegettem a lezárás után az eredményeket, de ennek a kategóriának adták ki a legkésőbb az összesítését. Ma néztem rá újra. Egyszerre vagyok lelkes és csalódott miatta. Lelkes azért, mert a 306 helyezettből és az azonos helyek ismétlődése miatt a kb. 1200 nevezőből 96. lettem. Kicsit csalódott azért, mert ez mindössze 14 szavazatot jelentett... http://goldenblog.hu/hirek/20110829_goldenblog_2011_egyeb_blogok_kozonsegszav.aspx. A páromon kívül további 13 ember vette a fáradtságot, hogy 3 percet áldozzon egy gombnyomásra. Vagy ennyire lusták voltak az ismerőseim vagy tényleg feleslegesen írom ezt a blogot?! :) :(

2011. október 1., szombat

XVI. Által-ér Mikoviny emléktúra


Már kora reggel gyülekeznek az indulók

Az első vízre szállók egyike

A "Cápák" csapata











2011. október 1-jén 16. alkalommal rendezték meg a  Zöld Sziget Kör Egyesület szervezésében az Által-ér Mikoviny emléktúrát. A politikusok és képviselők közül jelen voltak: Bereznai Csaba (Tatabánya alpolgármestere), dr. Nagy Sándor (Vértesszőlős alpolgármestere) és Michl József (Tata város polgármestere). „Folyásiránynak” megfelelő sorrendben mindegyikük rövid szöveggel buzdította a résztvevőket néhány mondatban. Bereznai úr – aki a túra induló helyszínétől pár percnyire él – 12 évvel ezelőtt írt egy könyvet szerzőtársaival együtt az Által-érről és a környékbeli vízhálózatról, így pontosan tudja, hogy mennyire szükséges lenne ezek rehabilitációja. Michl polgármester úr Mikoviny Sámuel fontos munkájáról beszélt, az általa vezetett vízrendezésről, mocsárlecsapolásról, majd mindenkinek igazán szép napot kívánt. Többek között Molnár András helyi vízmérnök munkája tette lehetővé, hogy ezen a szombati napon megfelelő legyen a vízállás.

Sokféle helyről és közegből érkeztek résztvevők. A hagyományos csónakosok, kenusok és kajakosok mellett voltak, akik egy Magyarországon még kevésbé elterjedt sportágat képviseltek, a kajakpólót.
Kajakpólósok (labda éppen a partra repült)
Extrémsport
Rajtuk kívül vízre szálltak zsiráfos ugráló várral, raklapokból összeállított tutajjal vagy magyaros ladikkal – természetesen betyárruhába öltözött legénységgel.
Gumicsónakkal

Raklaptutajon a "Rózsaszín párducok"

Betyárladik
Fogynak a stratpontról a hajók 
A borulásoktól sem mentes, kb. 13 km hosszú szakasz megtétele után az alapító ötletgazda emlékkövét koszorúzták meg. Az előző évek esős, hideg tapasztalatai ellenére idén az időjárás is kegyes volt hozzánk. Így a vizes ruha is könnyebben száradt. A vendégmarasztaló, finom gulyásleves mellett vidám arcokat, gondtalanul beszélgető embereket láthattunk. Sikeresnek könyvelhetjük el a XVI. Által-ér Mikoviny emléktúrát.

Képek és további információk itt:
http://goo.gl/0DUxH (Tata-Tóvárosi Vízisport Egylet)

Kutatók éjszakája 2011

Az idén is voltam Kutatók éjszakáján. Bár idén sajnos Kati barátnőmet külföldi tartózkodása miatt mellőznöm kellett, azért megtaláltam a magam társaságát idén is. A tavalyi nekem jobban tetszett a programok tekintetében – persze könnyen lehet, hogy én választottam rosszul.

Az ELTE-IK-n kezdtünk, hogy testünket számítógépes analízisnek tegyük ki. A testzsír összetétel mellett azt is kimutatták elvileg, hogy ki miként fog kinézni ha ugyanazt az életvitelt folytatja, amit éppen folytat, vagy akkor, ha változtat, stb. Sajnos fél órás csúszásuk miatt nem tudtunk maradni, mert át kellett érjünk 17 órára az ELTE Füvészkertjébe (Klinikáktól pár saroknyira). Ott részt vettünk egy 80 perces sétában a Füvészkert körül.
A séta kezdete
Egy kis zöld sziget Budapest szívében
 Az egykori Pál utcai fiúk helyszínéből mára igen kevés maradt meg, de ettől függetlenül is gyönyörű volt és modern is.
Ez még a megmaradt, régi medence

A természet szépségei















A vezetett séta után gyógyteák közül választhattunk, én konkrétan bio bodzásat, ami nagyon jó választásnak bizonyult.

Gyógyteák

Innen a PPK-ra utaztunk vissza. Ettünk és sétáltunk a közeli utcákban – ahol valóságban is kutatók éjszakája volt. Értsd: a lomtalanítás halomba rakott és végeláthatatlan kupacai között mindenféle ember kutatott. Ez a sok külföldi érdeklődését is felkeltette J. Este fél 10-kor kezdődött egy szenzitivitás tréning virtuális környezetben. Gyógypedagógusként és interkulturális pedagógiát hallgatóként különösen érdekes volt számomra a kezdeményezés – amelyet már tavalyról, leírásokból és személyes elbeszélésekből is ismertem.
Second Life kerekesszékkel (fel tudtunk állni belőle)
Már ismertem a Second Life-ot, de saját empirikus tapasztalattal nem rendelkeztem korábban. Magának a virtuális érzékenyítésnek elég sok előnyét lehet leírni, például, hogy részvevői otthonról is beszállhatnak, időtől és tértől függetlenebbül. Aki nem nagyon ért – az egyébként nem triviálisan könnyű program – kezeléséhez, az még jobban át tudja érezni, hogy milyen akadályozottnak lenni, lassabbnak lenni másoknál, ügyetlenkedni, stb. Ha mondjuk direkt egy olyan csoportot hozunk létre, akik között egy olyan személy van, aki még soha nem próbálta ezt a felületet, a többiek pedig viszonylag jártasak benne, de mindenki azt vallja, hogy ez lesz az első próbálkozása, akkor az új próbálkozó bizonyára ügyetlenebbnek fogja magát érezni a többiekhez képest (akkor is, ha egyébként számítástechnika területén jártas). Az nagyban elvett az élvezeti értékéből és a hatásfokából is, hogy nem vagy alig hallottuk a másik teremben ülő trénert és ő sem minket. Mindig valakinek hangosan, érthetően el kellett ismételnie az elhangzottakat vagy leírni… A korábbi 2 csoportnál nem volt ilyen nehézség… jellemző, hogy ahol én megjelenek, ott lesz J. Majd részt veszek egy ilyenen máskor is. Anita sokat mesélt már jó példákról, biztos egyet meg is tudok majd élni.

Élet az Interkulturális pszichológia és pedagógiai szakon

Idén szeptemberben, némi intermezzo után, megkezdtem a mesterképzést az Interkulturális pszichológia és pedagógiai szakon az ELTE PPK-n. Augusztus 7-én nyújtottam be a fellebbezést, ami végül szeptember 30-án zárult le végérvényesen és sikerrel. Még a diákigazolványt kell megcsináltatni és végre teljes értékű és jogviszonyú hallgató leszek (TB-vel, juttatásokkal, stb.-vel). Az volt a gond, hogy sajnos nem a megjelölt 1. helyre vettek fel, holott a 74-es ponthatárt 10 ponttal felül is teljesítettem… A bürokrácia útja pedig lassú, de elégedett vagyok, mert rendesek voltak az ügyintézők. A HÖK és a DJB is meglepően jól kezelte az ügyet és segítettek.

Az órákra az oktatók engedélyével bejártam, így nem maradtam el és a közösségből sem rekesztődtem ki. A csapat nagyon jó! A negyedik hét kezdetén továbbra is így hiszem.

Az előző négyéves alapképzésem után most érzem magam igazán egyetemistának. Ugyanis van óránk az alapkaron a Kazynczi utcában, de a Lágymányoson a Campusban is (TTK/TáTK épületeiben). Fantasztikus végre ennyi más és vegyes nemű hallgatótárs között tanulni – számomra legalábbis! Vicces, hogy most először volt órám igazi nagyelőadóban (az ELTE-BGGYK-n a legnagyobb terembe is kb. 140-en fértünk be tömötten). Tetszik nagyon a suli, érdekesek a kurzusok, jó fejek a társak és az oktatók is emberiek (nem mintha eddig korábban nem ilyen típusú oktatóim lettek volna). A tanulnivaló viszont meglehetősen sok, óráról órára való készülést igényel ez a szak… emiatt egy kicsit a gimnáziumi éveimre emlékeztet. 26-an vagyunk, harmadszorra indul ez a szak az ELTE-n (ha jól tudom, akkor az országban is). Osztályfőnököt is kijelöltek minden évfolyamnak, hogy még induviduálisabb és hallgatóbarátabb lehessen az oktatásunk. Rendszeres találkozók és időnkénti közös projektek teszik összetartóbbá a csapatunkat. Mondhatni, hogy erős csoportidentitást alakítunk ki J.

2011. augusztus 27., szombat

Strandolás a Fényesen

Az idén összesen 2 alkalommal mentem ki a Fényesre, Gáborommal pedig 5 éve voltunk kettesben kint utoljára.
Megyünk a strandra...

...ekkor még vidáman.

 Abban egyeztünk meg, hogy a most csütörtöki volt az utolsó, inkább elmegyünk majd Komáromba, Tatabányára vagy Oroszlányba. 

Iszonyat tömeg volt, egy medencével, amely sárgás-zöldes színben "pompázott" :(. Nem csak mi voltunk kényesek, mások is úgy nyilatkoztak az ismerősök közül, hogy ez "fújos" és mindenképpen ajánlott a kifelé jövet is a zuhany alá állni. Na igen... talán tisztább maradna a víz, ha ezt mindenki befele menet is megejtené.

De mit sem változtat a tényen az, hogy nagyon szerettem volna úszni, de az ugráló, labdázó tömeg miatt ez ellehetetlenült. A Katonaiba lett  volna hely, de onnan a gusztus hiányzott, az Amorf meg hát gyerekeknek való. Napoztunk és egyszer belementünk hűsölni 5 percre. Még jó, hogy csak délutánra értünk ki, így csak 800 Ft-ot dobtunk ki. Annyira sajnálom, hogy ezt kell mondanom rá, de nagyon eljárt az idő a strand felett. Nagyon nem felel meg a 21. század strandnívójának... Legalább tisztességes öltöző lenne, ahol a szellő nem lebbenti el a függönyt, ahol van értékmegőrző láda, több medence közül lehetne választani (csak úszóknak is!).

A csúszda is magányosan kacsintgat azokra, akik felnéznek rá sóhajtva és visszamerengnek azokra az időkre, amikor még a medencéig állt a sor. A fű tele volt cigaretta csikkekkel :( - ez a látogatók hibája is, de az igénytelen strandra kevésbé fognak figyelni a vendégek is. Nincs rá keret, hogy felújítsák. Holott a városiaknak és a környékbelieknek lenne igényük egy megfizethető árú, igényes strandra.

A Kristály rég bezárt, a Fényes meg olyan, amilyennek fent leírtam... mit tehet a strandolni vágyó? Tényleg el fognak menni máshová az emberek. Még akkor is, ha itt laknak a közelben, 15 percnyire, mint én is.

Laciéknál Szentistvánkor

Közvetlenül a nyaralás utáni nap egy kerti sütögetésre voltunk hivatalosak egykori szomszédainkhoz. Laci nagyon szép kemencét épített, amelyben langalót és új, szentistváni kenyeret sütöttünk. Mellé néha iszogattunk és a gyerekekkel játszottunk. Egy nem egészen 2 és egy nem egészen 4 éves tündérke mellé Csobánék 4 éves és 6 hetes csemetéje is csatlakozott - nyilván az utóbbi leginkább a csecsemők kedvenc tevékenységének hódolt, azaz: aludt :). 

Odaérkeztünkkor Benedek éppen az új elektromos járgányában feszített büszkén és kishúgát szállította maga mellett. Nagyon édesek voltak! Aztán a tőlem kapott buborékfújóval voltak el vagy egy órát, majd csúszdáztak és futkároztak. Már vagy 6 hónapja nem láttam őket, ami ilyen kicsi korban jelentős idő - hatalmasat is változtak, nőttek. Meglepő volt, hogy Benedek baba emlékezett rám és Gáborra is.

Egy szép augusztus 20-i délután

Viki fagyizik (szomszéd Katával)

Vasgyúró :)

A zöld dió pálinka is szerepel a képen :)



















Vidám volt jó és intelligens emberek között tölteni a szombatot. Remélem, hogy lesz majd még hasonlóra idő, lehetőség. És persze a gyerekek! Ilyenkor realizálódik bennem is, hogy mennyire jó is, ha az ember már szülő lehet. Persze, volt hiszti, meg sírás is, de alapvetően fantasztikus gyerekek ők és alig várom, hogy nekem is lehessenek hasonlóak! De ez bizony még a távoli jövő zenéje :D!