2012. július 23., hétfő

Keresztény Olimpiai Tábor

Idén részt vettem, mint segítő egy, a tatai baptista közösség által szervezett táborban. Tavaly is volt ilyen rendezvényük, de idén 39 fő 6-12 év közötti gyerek jelentkezett. A tábor a közelgő olimpia témára volt felfűzve, így volt például sport, zászlókészítés, olimpiai ötkarika fonalgrafikázva, keresztény olimpiai társasjáték, babérkoszorú tésztából, stb. A reggeli foglalkozásokat a délelőtti angol tanítás követte, majd az ebéd után kézműveskedéssel, majd sporttal töltöttük el az időt - ez utóbbiak szervezését általában rám bízták. A gyerekek nagyszerűek voltak, igazán megkedveltem őket. Voltunk sárkányhajózni is, ezt is nagyon élvezték, meg persze mi is. Az olimpiai játékok vetélkedőre is sort kerítettünk. Sok mozgással, de még több élménnyel lettek mind a gyerekek, mind pedig mi, segítők gazdagabbak. Erről a csodás öt napról Claudia készített két kis videót, az előzetes már látható (több a tatabaptista.hu-n vagy a FB-on).

A nagy megmérettetés előtt először is bemelegítést tartottam.

Sárkányhajózás
Adtuk a tempót :)

Ki jön labdázni?
A zárónapon a szülők is kaptak egy kis élményt.

2012. július 22., vasárnap

Lymeosan, de boldogan :P

A betondzsungel közepén is várnak ránk a vérszomjas vérszívók. Július 3-án találtam magamban egy kullancsot, amire elég csúnya piros foltom lett. Mivel egy nyavalyás szúnyogcsípés után is napokig fel van dagadva a bőröm, olykor be is lilul, így nem aggódtam. Mikor azonban gyanúsan nem tűnt el a folt, sőt nőni kezdett, na, akkor már kezdtem picit aggódni. Tegnap el is mentem dokihoz, ami kifejezetten tortúra volt. Tanács: sose legyél beteg nyáron és/vagy hétvégén, valamint ünnepnapokon! Na, minthogy én nem fogadtam meg e fenti tanácsot, így megszívtam, mert persze, hogy 3 hétig szabadságon vannak a bőrgyógyászaton. A háziorvosommal előtte beszéltem telefonon, és mondta, h inkább szakrendelőbe menjek, mert az ő praxisában ezzel kevéssé találkozott, nem annyira van benne gyakorlata. Akkor a magánrendeléseket is megnéztem (ott van a rendelőintézet mellett a külön részleg), de ott is szabadság, ill. csak kedden lesz következő rendelés. Elnézést, ha valakit megsértek ezzel, de akkor marad a megyei rettenet, a Szent Borbála Kórház. Telefonos egyeztetés után hajlandók voltak fogadni. Azt hittem, h azért vonakodtak ennyire, mert tele vannak beteggel, de ehelyett kemény 2 percnyi várakozás után bemehettem, ahol a főorvos, egy jó 70 körüli úr rendelt. Nem voltam bent 3 percnél többet, megnézte, megtapogatta és azt mondta: ez Lyme-kór. Biztos? - kérdeztem, Igen, láttam már elégszer ilyet! Kérdeztem, h vérvételre nem akarna-e elküldeni, de erre az volt a feladat, h nem szükséges, hiszen mire ez kimutatható lenne a véremben, eltelne 6 hét, addig meg már rég meggyógyulok. Szóval most 3 hét antibiotikum kúra. Meg kell becsüljem ezeket a lóbogyókat, mert hozzájuk jutni is kalandos volt. Tatabányán nem volt a kórház melletti patikában, aztán gondoltam, h majd Tatán. Itthon a 4. patikában tudtam kiváltani a receptet, de itt sem a teljes adagot, mert a felírt 16 kapszulás változatból sosem volt nekik. Helyette a 12-esből vettem a felírt 4 dobozzal, de így még egyszer el kell menjek vmelyik dokihoz, hogy felírjon nekem egy 5. dobozzal, hogy meglegyen a 20 napos kúra. Vettem probiotikumokat, h hátha nem teszem teljesen tönkre a bélflórámat, de már most fáj a gyomrom időnként. Mindegy, nem vészes és tulajdonképpen örülnöm kell, sőt teszem is ezt, mert h nem vírusos agyhártya gyulladásom van, hanem csak Lyme-kórom, ami egyrészt gyorsan és jól gyógyul (ha időben kezelik), másrészt meg legalább van nyoma. Legalább még egy tapasztalat... :P.

Mostanában sokat olvastam, elolvastam a vizsgaidőszakban (ez nagy luxus!) egy csöppet sem szakirodalomnak számító Suzanne Collins: Az Éhezők Viadala című könyvet. Egy éjszaka alatt. Nem tudom szavakba önteni, h mennyire magával ragadott.

Ez nagy motiváció volt, h tanuljak és legyek túl a többi vizsgán, merthogy el akartam olvasni a másik két részét. Ez is hamarosan bekövetkezett. Az orwelli 1984 óta nem volt ekkora hatással könyv! Tényleg ajánlom mindenkinek.

A másik könyv pedig egy kis csacskaság, ámde nagyon aranyos, ezt tegnap fejeztem be, a hatása pedig érződik már a soraimon, azaz, h igyekezzek örülni mindennek, még abban is találjak jót, amiben nehéz. Aki nem ismerné, annak mondom, hogy ez a könyv, a:
Igazi szemléletformáló, kedves kis történet. Ha valaki vágyik valami extra édes, de olykor szívszorongató könyvre, akkor vegye kézbe ezt, mert Pollyanna egy igazán különleges gyermek :). 

Újra Osnabrück

A nyáron volt szerencsém megint visszatérni második otthonomnak érzett városba, azaz Osnabrückbe. Idén a Martin Familie fogadott minket Barbival és a tőlük megszokott hatalmas szeretettel halmoztak el minket.

Az odaút
nem volt valami zökkenőmentes, a repülőt majdnem sikerült lekésnünk, a vonatot meg részben a magunk, részben a DB hibájából elvétettük. Ez van :). Volt egy alapos égszakadás, ami miatt 40 perceket késtek a vonatok. A miénk is. Ugyanarra a vágányra, ugyanannyi késéssel futott be egy IC, egy 3 éve Németországban lakó magyar lánnyal együtt várakoztunk és szerinte is az volt a mi vonatunk. Mi a Hamburg felé tartó IC-vel kellett volna menjünk, ezen az állt, h HAM. Nem is olyan soká kiderült, h igen, de van egy olyan állomás, h Hamm. Na, ez oda ment. Onnan átpattantunk egy másik vonatra és mentünk azzal tovább Münsterig. Ott vártunk egy csomót egy következő megfelelő járatra. A késésünkről nem tudtuk értesíteni Herr Martint, mert nem volt nála a telefonja. ÁÁÁÁáááá! Szegény, háromszor jött ki elénk.

Ottlétünk
na, az valami fantasztikus volt. Barbival nagyon-nagyon sokat nevettünk, és ismét életre szóló élményekkel lettünk gazdagabbak. Először is egy grillpartyval fogadtak minket, ahova az egykori kollegák egy része is hivatalos volt.


Kedélyes és értelmes beszélgetések után késő este kerültünk ágyba. Külön szobát kaptunk! Nem semmi! Szerintem sosem fogjuk tudni kellőképpen kifejezni, sem viszonozni a kedvességüket.

Csütörtök késődélután érkeztünk, másnap voltunk bent az iskolában. Hatalmas élmény volt, h a gyerekek ilyen örömmel fogadtak, nem csak az egykori osztályainkból, hanem nagyon sokan, akikkel volt bármiféle kapcsolatunk. Sajnos az én egykori 7. b-m már nincs, szétszórták őket, mert valakik fognak magasabb fokú bizonyítványt letenni, valakik nem és ennek megfelelően új osztályok képződtek tavaly az akkori 8.-osokból. Ennek ellenére Frau Weßelmann behívott az órájára, süthettem-főzhettem a fiatalokkal.

Mindennap pompás terülj-terülj asztalka mellett költöttük el a reggelinket. Szombaton 10 óra tájban vágtunk neki Dangastnak, ahonnan az Északi-tengerre hajóztunk ki.
Igaz, ez a tenger egyik öbölrésze, de akkor is élmény volt. Az árapály jelenségről tanulni és azt a valóságban megélni több alkalommal is, az valami csoda. 6 óránként eltűnt az a rengeteg víz és visszatért. De gyorsabban, mint gondoltam volna.

Megnéztünk egy Radziwill kiállítást, ahol a tárlatvezető hölgy igen meglepő módon igen bunkó volt, de a végén jót nevettünk rajta. Aztán indultunk hajózni. Persze amilyen a formánk, a verőfényes napsütésnek akkor lett vége, amikor nekiindultunk volna a tengernek. A kikötőben vissza kellett fordulnunk, mert szakadni kezdett az eső. 4en (Herr Martin, Andreas, Barbi és én) ültünk a kis hajócska aljában és vártuk, h elálljon. Aztán másodszorra is elindultunk.

Kint voltunk vagy 2,5 órát a vízen, mire visszaértünk, már majdnem az iszapban csúsztunk, mert elment a víz... érdekes egy beparkolás volt, annyi szent. Előkészítettük a fekhelyeinket, lezártuk a hajót és kimentünk életünk legkedvesebb helyére, a Kurhaus elé. Korábban már írtam erről a helyről, ott gondoltam először azt, h ha most és itt véget érne az élet, akkor nem bánnám azt egy percig sem. Gyönyörű volt akkor és most is!

Ott piknikeztünk egy padon, elfoglalva a járda egy részét, de mindenki kedvesen jó étvágyat kívánt és egy pillanatig sem zsörtölődött, h egy picit szűkebbre kellett húznia magát az áthaladáshoz.

Utána a tengerpartra mentünk és Andreas családjával együtt élveztük a naplementét és egymás társaságát. Ott majdnem 11-ig világos van! De éjfél felé sem volt még vak sötét.
Igazból mi egy ugyanilyenen ültünk eme csapat mögött :)
Életünkben először aludtunk hajóban. Kíváncsian vártuk, h vajon érezni fogjuk-e, ha visszajön a víz. Barbi felkelt egyszer éjjel, így ő találkozott a vízzel, én átaludtam... :).

A Kurhaus teraszán tett reggeli után utunk 1 órás autózást követően már egy nagy komppal folytatódott a kis hajó helyett. A sirályok csakúgy sereglettek felettünk, néhány embert el is trafáltak az ürülékükkel. De sokkal veszélyesebbek voltak azokra nézve, akik valamit enni szerettek volna. Lesben álltak, majd félelmetes sebességgel lecsaptak és kikapták az ételt az áldozat kezéből.

Ezüst sirályok
A Norderney nevű gyönyörű szigetre utaztunk, de ott egy órán belül hatalmas zivatarba kerültünk, ami miatt egész estig egy merő vízben tengődtünk mindhárman. Csöpögött a farmerünkből, mindenünkből a víz, a szeles, hidegecske tengerparton éppen hogy csak nyirkosra száradtunk, mire még egyszer megáztunk. Ez a mi formánk xD, mindig rossz az idő, ha ott vagyunk. Azért ennek ellenére minden szuper volt, a tengeres-tengerpartos élményeink egyszerűen feledhetetlenek.

Hétfőn megnéztük a színdarab próbáját, legalább erre ezt tudtuk látni, ha az éles pénteki előadást nem is. Egészen jó darab volt és aztán az előadás is sikeres lett.



Utolsó délutánunkon még shoppingoltunk kicsit, utána Apoloniával találkoztunk, aki felhívott minket magához és goffryt sütött nekünk. Igazán jól éreztük magunkat.

Ezután már csak Krisztina (Herr Martin felesége) meglátogatása volt hátra. Olyan sokat beszélgettünk már az ékszerboltról, ahol dolgozik, h meg is beszéltük, h beugrunk. Valóban minden tipp-topp és csili-vili volt. Öröm volt látni, h hol tölti a hétköznapjait és olykor a szombatjai egy részét.

Hazasétáltunk és a változatosság kedvéért kicsit csepergett ránk az eső, de mi ezen már csak nevettünk. Ez tuti nem tetszhetett az időjárásnak, mert "abbahagyta az esést".

Közösen vacsoráztunk, beszélgettünk, majd egy-két palack jó bor mellett beszélgettünk későig. Kaptunk Bünting tee-t és Leysieffer csokit. (Most, h írom a blogot és eszembe jut, meg is eszem.)
Elköszönés után még bepakoltunk és előkészítettünk egy igen aprócska búcsúajándékot. Ennél szebb utolsó napot el sem lehetett volna képzelni.

Másnap minden klappolt, elértünk mindent és a repülőút is jól telt. Együtt utaztunk haza Gyulával, a Bárcziban dolgozó ismerősünkkel.Aztán itthon a metrón hátba vágott minket a valóság... szó szerint, hiszen itthon nem divat szólni, ha valaki nem fér el és inkább beléd öklel. Jól van na, én így szeretlek Magyarország :D!

2012. július 21., szombat

Eljegyzésünk története

Július 1-jén kérte meg a kezemet Gábor. Továbbra sem szeretem leírni ezt a szószerkezetet, mert sérti a feminista elképzeléseimet, de ettől függetlenül örülök, sőt, boldog vagyok. De ami ennél aztán sokkal fontosabb, hogy: boldogok VAGYUNK! Nem gondoltuk volna, h ez a gesztus értékű lépés ennyire mégis érzelmi többletet ad. De adott és az összetartozás újult erejével nézünk a házasság elé, ami jövő augusztus 3-án lesz és ha már mi házasodunk, anyumék is összekötik az életüket. Tök vicces lesz, anya-lánya kettősesküvő :).

A naaaaagy lánykérés
Gábor igazán kreatív tud lenni, és annyira nagyon örültem, h nem valami klisé módot választott (pl. éttermi vacsora, stb.). Ehelyett istentisztelet, Víz,- Zene, -Virág Fesztivál  utolsó séta után lelépett egy délutánra a 40-42 fokban és késődélután tért haza. Mondta, h pakoljak, elmegyünk valahová. Megkérdeztem, h milyen szerkóban menjek és hamarosan el is indultunk. Mentünk autóval amíg lehetett, majd a természetvédelmi terület határától gyalogosan mentünk tovább a szomódi Kőpite irányába. A csúcsról lenézve először egy állatot láttam meg igencsak balra, és mondtam, hogy: "nézd, szarvas!". Mire Gábor kicsit nevetni kezdett, azt hittem, hogy azon, hogy elrontottam, ezért korrigáltam, "na jó, őz". Aztán néztem csak kicsit jobbra és láttam ezt:
És az első közös képeink egyike, mint jegyes pár:
Nekem ez örökre kedves pillanat marad, már soha, senki nem veheti el tőlem, tőlünk ezt. Köszönöm!

És a korábban már ígért gyűrűink képei:
2 apró kővel, ami minket jelképez a kapcsolatban
Végül is csak kicsit kisebb...

19. Víz,- Zene,- Virág Fesztivál


Idén már 19. alkalommal rendezték meg Tatán a Víz, Zene, Virág Fesztivált. A színes, szagos és zenés programok kicsiket és nagyokat egyaránt lázba hoznak és mozgósítanak a helyszínek felé. Jó látni, hogy az "egész város" kint van és jól érzi magát, lazít kicsit. Persze ilyenkor többtízezer látogató is csatlakozik és osztozik a helyiek örömében. Azt kell mondjuk, hogy idén  a szervezők nagyon jól összeállították a programot. 

Tavaly felnőttkorba lépett a rendezvény, idén pedig már 19. alkalommal találkozhatunk június utolsó hétvégéjén a gyönyörű városunkban. Új elemnek számított az egyik támogató által kiálított növénykollekció, amely formabontó formáival zöldellve adott többletet a látványhoz.
A nyitónapon már tömegek lepték el az Öreg-tó partját, a szombati napra pedig ez még fokozottabban igaz. Vasárnap pedig már bizonyára a búcsú csendes hangjai szóltak majd.

A fesztivál logóállatait, a hattyúkat formáló vázak idén is megtalálhatóak voltak a rendezvény több pontján is.


Azért volt egy kis fonák is benne
Tata legnagyobb fesztiválja néhány éve vált fizetőssé, ami végül racionális (és nem is kérnek sokat a három napos belépőért). A parkolás az egykori lengyel piac területén viszont idén vált először költségtényezővé (háromszáz Ft/autó). A művelődési házban a toalett használata száz forintba került, míg a "toi-toi-ok" ugyanezt ingyen biztosították. A programok igényesek voltak, a rendezvény maga jól szervezett. A kánikula idején a frissítő kapuk felállítása hálás ötlet volt.
De akkor is JEEEE!
Sok minden változott az évek során, kibővült, néhány évvel ezelőtt kinőtte magát a Víz, Zene, Virág Fesztivál egészen az Építők Parkjáig. A helyszínek egymástól így távolabb esnek, viszont ezzel a tömeg mérséklődik a művház-vár környékén.
A belépőt harmadik éve szedik, a múvelődési házban a mellékhelyiséghasználatért szintúgy fizetni kellett.
Bátyám barátnője és családja - nagyon kedves emberek
A törökkori átjáróban ismételten a szebbnél-szebb és ötletesebbnél ötletesebb virágkompozíciókat tekinthettük meg.
Bátyám barátnőjének tesója is itt rikít

"Te Gábor, az a póló ott fent pont olyan, mint a tiéd!"
Árusokból 2012-ben sem volt hiány a fesztiválon, a különlegesebbektől a bóvlikig mindenféle termékkel találkozhattunk. Az igen magas helypénzre évek óta panaszkodnak az árusok és több ismerős árus éppen ezért idén már nem is jött el, holott portékájuk valóban értéket képviselt. Persze attól függ, hogy mi fontos(abb) a város és a szervezők számára; az érték vagy a pénz, azaz, hogy jöhet bárki, szinte bármivel, csak a helypénzt fizesse meg. Inog a mérleg erősen. Esetleg létre lehetne hozni egy "mesterségek sarka" területrészletet (pl. az Eszterházy-kastély melletti utcákban.

A sárkányhajós verseny szintén nem maradhatott el ezúttal sem, ami talán extra az előző évekhez, hogy az Öreg-tóban nagyon sokan fürödtek a nemrégiben kialakított fövenyes partszakasznál.

A lovarda előtti területen idén is kint voltak a második éve működő artistaképzősök a Talentum Iskolából (művészképzések indulnak szeptembertől itt). Bárki kipróbálhatta a trapézt, az "anyagkötelet" és az egyéb kihelyezett eszközöket. Természetesen segítséget is kaptak, akik komolyabban próbálgatták magukat.
Ez az Geri :)
Egy szaltó után
 Reméljük, hogy jövőre legalább ilyen színvonalon sikerül.