2011. március 1., kedd

Köszönöm szépen!

Köszönöm szépen mindenkinek, aki felköszöntött, aki gondolt rám az év azon napján, amikor óhatatlanul is, kognitíve is érzem, hogy idősebb lettem! Szép születésnap volt igazán. Azzal, hogy most kint töltöttem ezt a napot, a barátaimnak és ismerőseimnek sokkal kreatívabbnak kellett lenniük, mint egyébként. Nem tudtak valamit venni és átadni, hanem igazán utána kellett gondolniuk, hogy mi az, amit küldhetnek e-mailben vagy pici postai csomagként. Nagyon szép verset kaptam, történeteket, levélkéket, e-képeslapokat és egyszerű, de kedves köszöntéseket. 

A gyerekek énekeltek nekem (angol happy birthday-t), Susanne-tól egy szép sálat kaptam, Franktól finom csokoládét, a kollégáktól egy szép cserepes virágot - amiért előre fáj a szívem, mert nem túl "bőröndkompatibilis" és itt kell hagyjam. A nagyon aranyos Herr Martintól egy teaszettet, ami egyenesen a szülővárosából, Emden-ből származik. Szegény, már kétszer felköszöntött előtte való napokban, és mindig mondtam neki, hogy nagyon kedves, de csak holnap után, de csak holnap lesz. :) De olyan lelkes volt. Egyébként a múlt csütörtökön voltunk vele és Susanne-val egy olyan Osnabrück-i kávézóban, amelyet szerinte feltétlen látnia kell annak, aki a városban jár. Még van ilyen kávézó 5 vagy 6 városban Németországban. Különleges csokoládék, különleges édességfajták, exkluzív környezet. Nagyon jó volt!
Herr Martin, Susanne, én és Barbi
Chillis csokicappuccinom
Emden-i tea.
A születésnapomra Barbitól is kaptam egy kis figyelmességet:

A "tortám" és az új sálam.

   Kaptam szép képeket is egyik nagyon közeli barátomtól, ami saját képei és hogy nekem is megmutatta, az sokat jelentett. Új kapcsolati minőség. Gábortól pedig színházjegyet, tánciskolába jegyet és társast kaptam - ha hazamegyek, legyen mivel kezdeni a visszaszokást :). 

Köszönöm szépen még egyszer!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése