A legutóbbi bejegyzés óta bizony történt egysmás és igazából fenekestül felfordult az életem. 2013 az események és a költözések éve a családban. Anyós, sógornőm és mi is költözünk, ill. költöztünk (már múlt időben). És a baráti körben is vannak még páran hasonló cipőben. De vegyük sorra ;).

Hazajöttem Bécsből, lezárult az adminisztráció. Ezzel párhuzamosan intéztük az esküvővel kapcsolatos feladatokat és elkezdtünk házakat nézni. Sokszor tűnt úgy, hogy belelóg a bilibe a kezünk… csak álmodozunk. De végül sok Isteni közbenjárással, összejött egy ház. Ezen sorokat ennek falai közül írom. Előtte-közben terepgyakorlatra jártam, az Artemisszió Alapítványhoz.

Gyakornok lettem

Az Artemisszió Alapítvány egy (akkor még) fiatal antropológusok által megalapított közhasznú, nonprofit szervezet, amelynek célja az interkulturalitás kezelése, a hátrányos helyzetű csoportok segítése és még több nemes és humánus cél. Jó volt köztük lenni, két nemzetközi projektjükben tevékenykedtem, sokat tapasztaltam náluk és végre láttam az egyetemen tanult elmélet gyakorlatban való megvalósulását. A néhány heti irodai előkészületek után egy 4 napos tábor következett Kőhegyen, ahol 16 fiatal közül kiválasztottunk 12-őt, hogy külföldre mehessen szakmai gyakorlatra (6 fő Németországba, 6 fő Olaszországba). Természetesen ők már egy számos jelentkezős interjúzási kör kiválasztottjai. Ez a tábor már a sokadik tábora az Alapítványnak. A fiatalok mind hátrányos vagy halmozottan hátrányos háttérrel rendelkeznek és ez a külföldi 3 hónapos gyakorlat valóban egy nagy lehetőség számukra. Életem legjobb tábora volt!

Interaktív német óra után

15 km-es túra Szentendre-Kőhegy oda-vissza

Napi blogok csapatonként

Önkéntes némettanárként és fotósként „praktizáltam” a legtöbbet, de néhány szituációs gyakorlat és játék levezetése is hozzám tartozott. A fiatalok fantasztikusak voltak, jó volt velük együtt dolgozni. Megerősödtem, mint pedagógus és mellette nyaralás volt nekem is. Drágáim, ha olvasnátok a blogomat, akkor innen is: köszönöm. Én tuti követni foglak titeket kint a ri blogotokon ;). Csak hajrá odakint!

Romániában jártam – életemben először

Drága barátaim, Enikő és Sándor esküvője miatt utaztam kalandosan 12 órát oda, meg ugyanennyit vissza. Vicces, hogy azért már elég sokfelé jártam Európán belül, de időzónát most először léptem át (-1 óra). A menyegző az erdélyi Magyargoroszlón volt. Nagyváradig vonattal, onnan pedig autóval mentem tovább (az ara Aradról érkező nagybátyja és felesége vettek fel az állomáson). Nem „egyszerű” vendégként mentem, hanem fotós és ceremóniamesterként. Ez már az 5. esküvőm volt, amit végigfotóztam, de az első, amin ceremóniamesterkedtem is. Az eddigi párokat is kedveltem (távolabbi rokonaimat), de most először végre barátaimat fotózhattam. Persze fotósként nem voltam sosem csak fotós, hanem inkább a menyasszony segédje is. Az összes arával együtt keltem és indultunk a fodrászhoz, követtem végig a napját. Még egyszer sem volt olyan, hogy ne kellett volna varrni – szóval csajok, tű-cérna mindig legyen készen! :)

Az április 6-i esküvő sajnos nem volt a megszokott tavaszi hangulatú, de hálát adhatunk az Istennek, hogy aznap legalább nem esett – ill. a délelőtti fotózásra már elállt. Azért a kiskabátka maradt, mert elég hideg volt eső nélkül is. Szerencsére minden rendben ment, a gép mindig jókor merült le és tudtam aksit cserélni meg tölteni is. A játékokat jókor időzítettem, az énekesek remekek voltak, a hangulat pedig vidám és meghitt is. A programot is tudtuk tartani, egészen 21 óráig (mindössze 5 perc késés volt), de akkor a konyhában történt valami gubanc és égett szagok terjengtek kifelé J. A krumpli újrakészítése jó egy órás késést generált… Sebaj, belefért. A rendezett és helyenként retusált képeket már el is küldtem nekik a múlt éten. Éljen az ifjú pár!

Diplomamunkám, drága gyermekem

A fent leírtakból is érzékelhető, hogy a bécsi hazatérés után eléggé felgyorsult az életem. Miközben terepgyakra mentem, közben háznézőbe majd ügyvédhez jártunk, de ezzel párhuzamosan a meghívókat is vittük ki a családtagoknak éééés írtam a szakdolgozatomat. A témavezetőm, Dr. Szabó Mónika nagyon sokat segített, főleg a véghajrában. 

A diplomamunka írásának tapasztalatai:
1, A szakdolgozat maga egy diéta.
2, Nem létezik olyan, hogy elég idő, csak határidő.
3, A lelkiismeretes konzulens is hulla fáradt, nem csak a szakdolgozó.
4, A statisztika nem mágia, de nem is mindenható - ezért legyőzhető.
5, A számítógépet nem érdekli, ha mosdatlanul és kócosan ülsz le mellé - ez akár több nap esetén is szignifikánsan fennáll.

Elégedett vagyok a végeredménnyel. Még van egy védés és meglesz a diplomám! - a második ;)

Élet Kocson

És akkor jöjjön a várva várt ház téma. Isteni és családi segítséggel sikerült megvennünk Kocson egy házat. Egy régi kockaház, amelyet átalakítottak, felújítottak nemrég. Szép nagy telekkel, olyan, amilyet szerettünk volna. Van lehetőség gazdálkodni és állatokat tartani. Egyelőre megelégszünk a macska-kutya-tyúk kombóval. A tyúkok még váratnak magukra, macska már van, a kutyus meg jövő héten érkezik.

Itt a „tanyán” olyan dolgokkal foglalkozom, amelyek eddig sosem környékezték meg elmémet, pl. hogy miért kotkodácsol a tyúk, miután letojt, mert bizonyára nem a házigazdának rikácsol, h fossza már meg a tojásaitól. De akkor mi lehet az evolúciós ok?

Fel kellett idéznem gyerekkoromban tanult veteményezési ismereteimet – amelyek igen hiányosan hívódtak elő. Papa sokat segített, így egy nap alatt elveteményeztünk. Már kel minden, a babfélék és a tökfélék erősen vezetnek a növekedési versenyben. Olyan jó látni, hogy a munkának látszatja is van! :) Megtanultam, hogy a jérce a tyúk egy fejlődési fázisa… jól kinevettek. „De én nem jércét szeretnék, hanem tyúkot!” „De a jérce az is tyúk, csak a fiatalabb fajta.” Na igen, that’s folk!

Nekiálltunk a matracrugókból, vasakból álló "kerítést" lebontani

Ez az én veteményesem  - csak a kerítésig:)

Minden rendrakás még nagyobb kupival kezdődik
- kipakolsz, szétpakolsz, rendezkedsz

Itt lakunk látod, ez az a ház!

Annyira szeretem!

A dobozok közül előkeresett első kávé - 1. nap

Mióta itt lakunk, iszonyatosan eseménydúsak a napok- ja, meg iszonyatosan fázom xD (nem melegedtek át a részben vályog falak, mert nem volt rendesen fűtve). Fogalmam sincs, h mikor mit történt, melyik nap mi, mert összefolyik minden a nagy hajrában és a kevés alvásban. De régen tudtam magamtól ennyi erővel és motivációval kikelni 5:30-kor az ágyból. Szépül a ház, egyelőre még sok mindennel, pl. a konyhai bekötésekkel izmozunk :P. Vannak szépséghibái a háznak, de amúgy remek a ház, persze alig várom, h ne 18-19 fok legyen. Szellőztetünk, h bejöjjön a meleg. A kutyus 1 hét múlva érkezik, akkor remélhetőleg lesz olyan bölcs a mindennap átrepülő kakas, h nem jön többet. Ha nem, majd Vica tesz róla :D.

Itt jött a traktor a képbe - szó szerint.

Sokat nevettünk azon, h mekkora parasztok vagyunk, főleg mikor Gábor hazajött a munkából a traktorral és másnap azzal ment újra Környére a melóba :D. Fel van szántva és el van boronálva a kertünk többi része is, a kukorica is el van vetve.

Indulok ki - hogy ne szívjak annyi port a sufniban pakolás közben.

Boldog vagyok, meg fáradt... meg allergiás. De megéri fáradtnak lenni, mert nap mint nap van új látszat és csoda. Azért már pihenésre is volt alkalom. Persze olyan tapasztalatokat le lehet vonni, hogy:

1. Sosincs olyan, h elég idő.

2.. Sosincs olyan, h elég pénz.

3. Sosincs olyan, h elég hely.

DE minden happy! :) És most tényleg! Juppi!

Esküvői projekt

Talán sokakat megbotránkoztató vagy megnevettető az "esküvői projekt" szószerkezet, de érdemes utánagondolni, hogy ez ténylegesen egy projekt. Van mögötte jócskán előkészület, ötletelés, tervezés, szervezés, kivitelezés; egy konkrét időtartama, lezárulása van és persze egy meghatározott célja. Egyszerűbben kifejezve: rengeteg munka, energia. De azért élvezem is :). És olykor Gábor is fellelkesül. No, anyámról nem is beszélve...

Gondoltam, h megosztok néhány részletet veletek, mert hátha hasznos lesz vagy csak egyszerűen érdeklődtök irántunk.

A mi esküvőnk azért is különleges lesz, mert édesanyám és az ő Csabája is összekötik ugyanaznap az életüket a házasság kötelékében is. A kettős esküvőn ők csak kb. 20 percnyi csillogást kérnek, de egyébként a háttérben szeretnének örülni egymásnak és nekünk - mint normális módon az örömszülők.

Egyelőre megvan a helyszín, a program, a menü, a tortarendelés, a díszítési elemek 90%-a, a tanúk, az anyakönyvvezető, a papírmunka rész és a ruha is hamarosan érkezik. Még néhány fontos apróság van hátra, de a lényegi dolgok már lefixáltak.

Gábor még augusztusban - akkor elkezdtük egy
bizonyos fázisig megcsinálni őket

A meghívókat és a borítékokat is (!) is magunk készítettük. (A borítékokat azért, mert 3 hétnyi várakozás után sem érkezett meg a papírboltba és meguntam, h árukészlet hiány van.) Őszintén szólva azt gondoltuk, h így személyesebb lesz az egész, meg spórolunk is, de rengeteg munkaórát tettünk bele - a tanúm és én, meg egy picit Gábor is. Volt vele elég sok macera, de mondjuk a személyesebb rész abszolút teljesült.

Februárban a matricaragasztási szakaszban - 53 db lett

Hálás köszönet jó barátomnak, amiért
helyettem szaladt el a hobbiboltba ezekért!

Végeredmény

A legrosszabb a szöveg nyomtatása és beragasztása volt. Főleg, hogy minden összeesküdött ellenünk. A nyomtató nem akart nyomtatni, töltettük a tonert, de kiderült, h a lapszámlálót kell törölni, h el is higgye, h van benne festékpor... Egy apró kis program segítségével el is hitettük vele, h tud nyomtatni :). Akkor a 15. meghívó után elfogyott a ragasztó, de sebaj, van másik. Volt is, csak beszáradt... De nem adtuk fel, és 2 hét csúszással, de elkészültek és mára már tetemes részüket ki is osztottuk. Kb. április közepéig mindenki kézhez kapja. Csak a legtávolabbiaknak nem személyesen kézbesítjük.

Csak a 4 tanú és a pásztorunk kapott
másmilyen szöveget.

Kedves barátunk, örülj velünk Te is!

A szertartások a barátok, jó ismerősök számára nyílt! Sajnos az összes barátunkat, jó ismerősünket nem tudjuk a vacsoravendégeink soraiba invitálni (oda csak a szűkebb család és a legszorosabb barátok jönnek), így rendezünk egy agapét is. Nem szerettünk volna senkit sem elengedni úgy, h nem kínáltuk meg egy kis sütivel, frissítővel és nem váltottunk vele pár szót. A szertartások után, de még a szeretetvendégség előtt egy csoportképet is készítünk, amely reményeink szerint szép emlék lesz minden egybegyűltnek.

Egy-egy FB csoport is segít a ceremóniákra-agapéra és a vacsorára is meghívottakkal való kommunikációban, egymás közti autószervezésben. Bár még folyamatosan hívjuk meg az embereket, de remélem, h nem hagyunk ki senkit semelyik csoportból (már aki fent van a közösségi portálon), de ha úgy érzed, h Téged nem hívtunk be a csoportba, pedig illet volna, akkor kérlek ne röstelld privátban szóvá tenni ezt! ;) Igyekszünk, de ennek ellenére sem vagyunk képesek 100%-ig mindenre odafigyelni.

További tipp a házasulandóknak: Az esküvő napjára érdemes figyelőszolgálatot / biztonsági őrt fogadni a házhoz, hiszen sokan már erre játszanak. Tudják, h mindenki az esküvőn van és kirámolják a kecót - érdemes elébük menni!

És drukkoljatok, h ne essen az eső és ne legyen nagy kánikula sem! xD

A Prater, a nagy Ungarn Tour és ami még azután jött

Már régen nem írtam, nem igazán volt kedvem, meg hagytam, hogy inkább történjenek a dolgok, ne tudósítsak mindenről. De azért a legfontosabbakat összefoglalom.

Október 21-én voltunk a Praterben. Mivel 22-én hazajöttem 14 napra, és mivel a vidámpark 31-én bezárt a szezon végeztével, így ez volt az utolsó estém / lehetőségem erre. Edittel ketten mentünk, de ő már megjárta Disneylandet is, nem volt annyira extra neki, mint nekem. Nekem, aki 20 éve volt utoljára vidámparkban :). Akkor is Budapesten, most meg már itt sem lesz - mert ha minden igaz, elköszönhetünk a Fővárosi Vidámparktól örökre. A most vagy soha alkalom nagyon jól sikerült, jól éreztem magamat. Először körbesétáltuk a terepet, megnéztük, hogy mire szeretnénk felülni.

 A nagy tipikus bécsi óriáskereket kihagytuk a maga 9 vagy 12 (?) eurós áráért és legfőképpen azért, mert ez nekünk túúúl uncsi lett volna xD. Azért a shopping boltjába bementünk, az érdekes volt. Az óriáskerék helyett bemelegítettünk a Wiener Turmmal, majd mentünk egy kis szellemvasutazásra. Aztán ettünk egy wiener schnitzelt, beszélgettünk, pihentünk kicsit.

Óriás lánchinta

 

Képen nem tűnik veszélyesnek :)

 Nem túl normális módon csak ez után ültünk fel a legdurvább hullámvasútra, ami bizony igen vérfagyasztó-adrenalinlöketnek bizonyult. Érdekes volt mind Edit, mind a magam reakcióját figyelni a rövid, de intenzív esemény alatt. Ő sikított, én pedig lefagytam, mint egy szobor. Sajnos nem mert olyan kemény vagyok, hanem mert másképp bírjuk a stresszt :P.

Bár csak 3 dologra ültünk fel, mégis eltöltöttünk 2 és fél önfeledt órát a Praterben. És ez így összességében elég is volt.

Másnap óra után hazajöttem. Eurolines busszal (Volán járat), amin volt wifi is (bár mesebeli jellegű... hol volt, hol nem), meg olcsó volt eléggé. Mivel euró alapú bankkártyával fizettem, így 4000 alatt kijöttem oda-vissza útban. Pestig meg sem álltunk. 

24-én jöttek Herr Martinék hozzánk (Barbihoz és hozzám). Ezt már majd' egy éve megterveztük, megvolt a repjegyük is már egy jó ideje. 24-én késő este érkeztek hozzám Tatára, 

 másnap megnéztük az egész kisvárost, hogy aztán késődélután továbbhajthassunk Ászárra (www.ászár.hu), ahol borkostoló, magyaros vacsora, jó hangulat várta őket.

Zséfár úr kóstoltat az Aranyfürt vendéglő borpincéjében

Ászáron 3 igazán jó borospince van, a Matyi Pincészet, Gábor pincészete az egykori Eszterházy Sörházban és ez az Aranyfürt Vendéglőhöz tartozó pincészet (az ételük is finom). Mindhármat szívből tudom ajánlani.

Reggel még a kisbéri Mini Magyarország és az Ászári Mini Skanzen és Tájház várta őket.

Mini Magyarország - Kisbér

Mini Skanzen és Tájház - Ászár

Délben már Győr utcáit járták. Itt Barbi volt a Reiseführerin, hiszen ez az ő városa :). Itt is sok élménnyel gazdagodtunk mindnyájan. 

Egy igazi hajós - meg egy rosszul beállított fényképező

Szombat-vasárnapra maradt Budapest. Nagyon büszkék vagyunk középkorú barátainkra, mert sosem panaszkodtak, hogy sokat mentünk, mindent lelkesen szemléltek és mindennek tudtak örülni. Én azért a vásárcsarnokban a 80'-as évekbeli retro büfék tisztaságára igen haragudtam, de ez is sajnos a miénk... A parlamentben is voltunk (időben kell foglalni időpontot) egy vasárnapi német vezetésen.Igazából minden  fontosabb nevezetességet megnéztünk (Citadella, Szabadsághíd, Vásárcsarnok, Nemzeti Múzeum, Parlament, Andrássy utca, Oktogon, Liszt Ferenc tér, Kisföldalatti, Vajdahunyad Vár, Széchényi Fürdő, Hősök tere és a Várnegyed).

Úgy gondolom, hogy egy kicsit teljesebb képet kaphattak az országunkról (ahol először jártak), mert a legtöbb turista számára Mo.=Budapest (+ Plattensee), de ők most láttak kisvárost, nagyvárost, főváros és egy kis falusi magyarost is. Csoda, hogy mindenre volt időnk és nem egy nagy rohanásból állt az egész. 

Aztán pár napot otthon töltöttem a szeretteimmel, meglátogattam mamát, a pesti rokonokat

Legkisebb rokonom. Tündéri!

és két barátomra is jutott időm (a többieket majd decemberben kapom karközé). Apropó, filmek! Nagyon meghitt perceket jelentett számunkra a Kegyelem kártyája, a Békés harcos útja, a Találkozás és a Fireproof (Szerelempróba) című filmek megnézése. Ezeket az interneten el lehet érni, az első hármat itt (jobb oldalsáv), az utóbbit pedig itt, ajánlom sok szeretettel azoknak, akik szeretnének kicsit lelkiekben töltekezni!

Most pedig újra Bécsben, rögtön kicsit meg is fáztam, pedig már jó a fűtés... Életemben először hagytam el nehéz szívvel az országot. Hiába, Bécs nem az én városom... olyan nekem, mint Pest, jó ott tanulni, jó néha fent lenni, de túl nagy számomra. És persze nagyon vár valaki otthon :). Ettől a valakitől különleges útravalót kaptam, 30 db egyenként becsomagolt követ, amikre írt egy-egy szép idézetet, főként Bibliait, de a legjobbakat. Köszönöm, minden napom szépen indul legalább!

Templomos shopping kirándulások :)

Amikor Barbival találkozunk, akkor viszonylag kevés időnk van, ezért megnézünk egy-egy szép teret, sétálóutcát. Beszélgetünk, eszünk közösen és neki vissza is kell mennie a gyerekekre vigyázni. A tereken pedig általában található egy templom. Mivel ezek eléggé impozánsok, be is megyünk. Nem mert annyira "fahajcsattos hívők" vagyunk, hanem mert szépek és fenségesek, és nagyon megnyugtatóak a templomok. Ha valaki nem hisz Istenben, szerintem az sem tud teljesen közömbös maradni egy olyan atmoszféra iránt, amit az ember akkor érez, amikor vagy 15-17 méternyi kupola alatt áll a csendes félhomályban és ilyenkor az ember olyan apró, olyan kicsike lesz. A képek nem adják át az ezt az érzést, de bizonyára mindenki tudja, hogy mire gondolok.

Reumannplatzon a templom

Templom belülről - fűtött padsorokkal :)

Ez igen szimpatikus: gyereksarok egy katolikus templomban

A következő héten a Keplerplatzot választottuk ki, ahol igazi mini bevásárlóközpontra leltünk. Könyvesboltok, Müller, dm, Deichmann, Hoffer (otthon: Aldi - ez a legolcsóbb bolt kint), Spar, Billa, Bank Austria (otthon: Uni Credit), kis pláza, szökőkút, büfébódék, stb. Szóval minden egy helyen. És természetesen itt is van egy szép templom! :)

Keplerplatzi templom

Csinos ez a szószék

Keplerplatz

Jó, hogy ezeken a találkozásainkon valóban mindig van szellemi, lelki és fizikai eledel. Csinálunk valami értelmeset, kulturális vetületűt, kicsit shoppingolunk és persze jót beszélgetünk. Örülök, hogy fejlődik a barátságunk.

Bécs sötét oldala

Már vártam, már felkészültem az érzésre, ami majd a fellegek után fogad, amikor elkezdem látni, tapasztalni a kolbászos kerítés mögötti valóságokat. Hamarabb jött, talán mert már egyszer megéltem hasonlót és megtapasztaltam a külföldi lét pszichológiáját. Akkulturalizáció után meg majd a visszaakkulturalizáció lesz fájdalmas. Jól érzem magamat Bécsben, de a varázs hamar elszállt - nono, azért nem teljesen.

Figyelem az embereket az utcán, figyelem, hogyan viselkednek, milyen proxemikai eszközökkel élnek (például távolságtartás a tömegben, a várókban és a mozgólépcsőn), ki mennyire siet, milyen (leginkább tudattalan) mimikát alkalmaznak, ha látható kisebbségek, bevándorlók lépnek például a metróba vagy a villamosra. Igyekszem figyelni, hogy más etnikumú bevándorlók milyen reakciókat adnak egymásra. Érdekesek a tapasztalataim. Jó (szakmai) játék ez!

Bécs nagy város, képes felfalni az embert - minden értelemben. Vannak már helyi ismerőseim, akik képzettek, mégis rosszul keresnek, vannak szinte minden nemzetből már ismerősök az Erasmus és az egyetem révén. És természetesen vannak magyar ismerőseim is. És köztük van, akit megrágott és kiköpött a város. Szomorú sorsok és vidám mesék tarka kavalkádját szívom be általuk. Az egyikük például majd' 6 hónapja lépcsőházakban csövezik. Ezt elsőre nem is gondoltam volna róla, mert értelmes és tiszta embernek ismertem meg egy fél óra beszélgetés után. (Találkozni már kétszer találkoztunk, csak nem álltunk le beszélgetni.) Otthon mindent felégetett maga mögött, tehát se oda vissza, se itt nem megy. Tovább fog állni, talán ez a város nem az övé. Van, aki a Práterben "dolgozik", az úgymond helyi piroslámpás negyedben...

Nehéz ügy interkulturális pszichológiát tanulni. Meg a gyógyped. is hasonló ebben kicsit. Az ember eleve meglévő empátiáját és toleranciáját fokozatosan fejleszti és gyakorlati képzést is kap az elmélete mellé ezt a fejlődését elősegítendő. Egyre jobban és könnyebben megy előítéletmentesen reagálni vagy legalábbis a felbukkanó előítéletet rögvest a helyére tenni. Egyre jobban tudok nem ítélkezni. Ez jó. De közben gondjaim vannak azzal, hogy: akkor mégis hol a határ? Meg kell őriznem a magam kialakított, stabil értékrendjét, amibe kapaszkodhatok, ugyanakkor állandóan el kell engednem ezt a fogódzót, hogy közeledhessem mások értékrendjéhez. Ez akkor érdekes, ha az pontosan szögesen ellentétben áll az enyémmel. Feloldódnak a határaim?

A kulturális különbségeket érthetjük nemzeti, etnikai alapon és egyének közötti kulturális értelemben, hiszen minden ember egy egyéni mikrokörnyezet, mikrouniverzumal a lelkében. Sokszor fojtogat a gondolat, hogy esetleg én és az én kulturális hátterem gondol valamit rosszul és a másik - akár ellentétes értékrendet képviselő - kultúrának van "igaza". Nem akarok rab lenni, nem akarok a neveltetésem korlátaim miatt szemellenzős lenni SEMMIBEN sem. De néha iszonyú nehéz... nem lehet nem etnocentristának lenni. Valahol kell lennie stabil pontoknak, különben csak sodródnék az árral az "így is jó", "ez is elfogadható", "így még jobb", "lehet, hogy én csinálom rosszul" gondolatok vizén.

Hogy oldódjam fel egyszerre és maradjak szilárd? Kell-e ez feltétlenül a teljes elfogadáshoz? Véleményem szerint egy kicsit kell, legalább addig, amíg a másik "bőrébe bújok" és átgondolom az ő szempontjait. Utána visszatérek a saját bőrömbe, a saját álláspontjaimhoz, de nem szabad bemerevednem annyira, hogy elfelejtsem azt, h meg szeretném érteni őt, a MÁSIKAT.

Ilyesmiről ilyen direktben nem írtam még, pedig évek óta foglalkoztatnak az ilyen kérdések. Most Bécs, ez a veszélyesen nagyszerű és totálisan interkulturális nagyváros megnyitott egy új kaput előttem. Időm is és lehetőségem is van most az elmélyedésre. Hálás vagyok, még akkor is, ha ez az egész belső feszültséggel jár. De mi nem jár azzal? :)

Lange nach der Museen (Múzeumok éjszakája)

2012. október 6-án szombaton volt a múzeumok éjszakája itt Bécsben meg még több helyen Ausztriában. Nyilván örültünk, ha a bécsi lehetőségek közül legalább a lehető legtöbbe eljutunk. 17:30-18:00 között gyülekeztünk a "pucér pasasnál" (a napokban fektették ki a Leopold Múzeum elé, mert a meztelenség képei vannak éppen odabent). Bármilyen fáradt is voltam az elmúlt napok miatt, ezt ki nem hagytam volna! Kultúrpatkány... xD.

A Jacobs kávékülönlegességeit promótálta, így ittunk Verával egy-egy kapucsínót, amíg vártunk a többiekre.

Aztán a többiek is szerettek volna inni, így beálltunk a sorba. Mivel már mások voltak a kiszolgálók, ittunk még egy-egy Latte Machiatot is :). De jó lassan készültek el a termékek és volt probléma a gépekkel. Az egyik dolgozó lány mondta, h csak azért, mert ekkora nagyüzemben nem bírják azért ezek a masinák, nem erre vannak tervezve.

A Leopold Múzeumban kezdtünk, de nem igazán győzött meg bennünket. Sőt! Kb. 30-40 perc elteltével indultunk tovább a mumok névre hallgató épületbe. 

Férfi ennyire még sosem tartott fogva :)

A kitárulkozás magas foka

A mumokról is azt kellett mondjuk, hogy nagy szerencse, hogy 11 euróért vettünk egy mindenhova jó belépőt, mert ezért a gyökérségért, amit itt látunk, dehogy adnánk ki máskor 12 eurót (annyi lenne oda a beugró), sőt, nekik kéne fizetniük nekünk... De komolyan, a legnagyobb látványosság a lift volt, üvegliftek nagy magasságból fel-le jöttek és a hajtószerkezet, meg minden látható volt. Maga a kiállítás az a "modern képzőművészet" jegyében zajlott... értsd: pár fadarab, betondarab, képkocka letéve a padlóra vagy felrögzítve a falra és ez a "művészet". Amire jó volt, az a csoportkép elkészítése vaku nélkül, mert nagy fehér falfelület és jó fényviszonyokat garantált.

Még a képet készítő férfi is azt kérdezte, hogy:
"Az objektum is benne legyen?"

Bent voltunk vagy 30 percet, azt is azért, mert egy cseszett labirintus volt az egész és alig találtunk ki.

A következő állomásaink a szépművészeti és a természettudományi múzeumok voltak. Ezek egyikében legalább már mindannyian voltunk, de mégis arra gondoltunk, h nézzünk be, legalább egy-két tárlat erejéig. Megérte, csak ezekre valóban egy fél nap kell... vagy több, h az ember valóban mindent tüzetesen, elmélyedve megnézhessen.

Eredeti Rubensekkel, Brueghelekkel és társaikkal
találkozhattunk - elolvadtam tőlük :)

Az egyik kedvenc festményem

A természettudományiban egy Afrika tárlatot is megtekintettünk

A fenti két múzeum után a Zsidó Múzeumot vettük célba. Nekem (és még többünknek a csapatból) ez tetszett a legjobban.

Nagyon sok kreatív ötletet, szimbolikus megvalósítást láthattunk, amelyek elég tered engedtek a látogatónak, h előzetes ismeretei és intuíciói alapján kibontakoztasson egy történetet. Passzívabb és interaktívabb részei egyaránt voltak a kiállításnak. Ami vicces volt számomra újfent, csakúgy, mint tavaly az otthonin, h egyeseket beengednek nagy táskával, másokkal meg letetetik a ruhatárban. Engem átengedtek, mert kedvesen köszöntem a szemükbe nézve vagy mit tom én miért...

Képek és üzenetek

A hétköznapi emberiséget jelképező képek

Példa a nyitva hagyott kérdésekre
Neked mit üzen?

Innen a Cirkusz- és Bohócmúzeumba vitt az utunk.

Nagyon nem volt nagy durranás. Az előadás, amire be akartunk volna ülni, késett fél órát és nem tudtuk megvárni, ha a Csokoládé Múzeumba is oda akartunk érni időben.

A Csokoládé Múzeum jóóóó messze volt, 60 percet utaztunk csak oda. Előbb átsétáltunk a ciruszosoktól a Prateren keresztül a cél villamosig.

A Prater fényei

Ide még egyszer eljövünk

 Jaaa, a metrón életem egyik legfurább élménye ért a csoki múzeum felé. Láttam már drogos embereket, de ez azért odavágott. Egyszer csak halljuk, h valaki hörög, meg ilyesmi, odanézünk, habzik a szája, forog a szeme. Azt hittem először, h epilepsziás roham, de nem. Gyorsan félrehúzódtunk, mert ki tudja, h mit ránt elő a kabátja alól. Megállt a metró, leugrott, összecsuklott, felpattant, elkezdett rohanni, hörgött... Ami azt illeti, örültünk, h leszállt.

Éjjeli egyre értünk oda. Nagy csalódás volt, h senki nem foglalkozott velünk, még köszönni sem igazán akartak, pedig már csak mi voltunk az előtérben. Már bezárt a tárlat fent és az utolsó vetítés ment bent éppen a mozi részen, pedig 2-ig még vetíthettek volna bőven nekünk is. Kitöltöttünk egy szerencse játékos, tippelős papírt, aztán megettünk egy fél tálca csokit és mentünk.

Finom volt a nápolyis-mogyorós csoki, de oda-vissza majd 120 percet utazni kissé sok volt ezért. És persze engem mindenki felettébb utál, h "jaj ne, már megint fényképezik", de utána meg mindenki kéregeti a képeket, mert csak én viszek masinát :). Ezt már megszoktam... Jó program volt, jó társasággal, annyi bizonyos.