Újra Osnabrück

A nyáron volt szerencsém megint visszatérni második otthonomnak érzett városba, azaz Osnabrückbe. Idén a Martin Familie fogadott minket Barbival és a tőlük megszokott hatalmas szeretettel halmoztak el minket.

Az odaút

nem volt valami zökkenőmentes, a repülőt majdnem sikerült lekésnünk, a vonatot meg részben a magunk, részben a DB hibájából elvétettük. Ez van :). Volt egy alapos égszakadás, ami miatt 40 perceket késtek a vonatok. A miénk is. Ugyanarra a vágányra, ugyanannyi késéssel futott be egy IC, egy 3 éve Németországban lakó magyar lánnyal együtt várakoztunk és szerinte is az volt a mi vonatunk. Mi a Hamburg felé tartó IC-vel kellett volna menjünk, ezen az állt, h HAM. Nem is olyan soká kiderült, h igen, de van egy olyan állomás, h Hamm. Na, ez oda ment. Onnan átpattantunk egy másik vonatra és mentünk azzal tovább Münsterig. Ott vártunk egy csomót egy következő megfelelő járatra. A késésünkről nem tudtuk értesíteni Herr Martint, mert nem volt nála a telefonja. ÁÁÁÁáááá! Szegény, háromszor jött ki elénk.

Ottlétünk

na, az valami fantasztikus volt. Barbival nagyon-nagyon sokat nevettünk, és ismét életre szóló élményekkel lettünk gazdagabbak. Először is egy grillpartyval fogadtak minket, ahova az egykori kollegák egy része is hivatalos volt.

Kedélyes és értelmes beszélgetések után késő este kerültünk ágyba. Külön szobát kaptunk! Nem semmi! Szerintem sosem fogjuk tudni kellőképpen kifejezni, sem viszonozni a kedvességüket.

Csütörtök késődélután érkeztünk, másnap voltunk bent az iskolában. Hatalmas élmény volt, h a gyerekek ilyen örömmel fogadtak, nem csak az egykori osztályainkból, hanem nagyon sokan, akikkel volt bármiféle kapcsolatunk. Sajnos az én egykori 7. b-m már nincs, szétszórták őket, mert valakik fognak magasabb fokú bizonyítványt letenni, valakik nem és ennek megfelelően új osztályok képződtek tavaly az akkori 8.-osokból. Ennek ellenére Frau Weßelmann behívott az órájára, süthettem-főzhettem a fiatalokkal.

Mindennap pompás terülj-terülj asztalka mellett költöttük el a reggelinket. Szombaton 10 óra tájban vágtunk neki Dangastnak, ahonnan az Északi-tengerre hajóztunk ki.

Igaz, ez a tenger egyik öbölrésze, de akkor is élmény volt. Az árapály jelenségről tanulni és azt a valóságban megélni több alkalommal is, az valami csoda. 6 óránként eltűnt az a rengeteg víz és visszatért. De gyorsabban, mint gondoltam volna.

Megnéztünk egy Radziwill kiállítást, ahol a tárlatvezető hölgy igen meglepő módon igen bunkó volt, de a végén jót nevettünk rajta. Aztán indultunk hajózni. Persze amilyen a formánk, a verőfényes napsütésnek akkor lett vége, amikor nekiindultunk volna a tengernek. A kikötőben vissza kellett fordulnunk, mert szakadni kezdett az eső. 4en (Herr Martin, Andreas, Barbi és én) ültünk a kis hajócska aljában és vártuk, h elálljon. Aztán másodszorra is elindultunk.

Kint voltunk vagy 2,5 órát a vízen, mire visszaértünk, már majdnem az iszapban csúsztunk, mert elment a víz... érdekes egy beparkolás volt, annyi szent. Előkészítettük a fekhelyeinket, lezártuk a hajót és kimentünk életünk legkedvesebb helyére, a Kurhaus elé. Korábban már írtam erről a helyről, ott gondoltam először azt, h ha most és itt véget érne az élet, akkor nem bánnám azt egy percig sem. Gyönyörű volt akkor és most is!

Ott piknikeztünk egy padon, elfoglalva a járda egy részét, de mindenki kedvesen jó étvágyat kívánt és egy pillanatig sem zsörtölődött, h egy picit szűkebbre kellett húznia magát az áthaladáshoz.

Utána a tengerpartra mentünk és Andreas családjával együtt élveztük a naplementét és egymás társaságát. Ott majdnem 11-ig világos van! De éjfél felé sem volt még vak sötét.

Igazból mi egy ugyanilyenen ültünk eme csapat mögött :)

Életünkben először aludtunk hajóban. Kíváncsian vártuk, h vajon érezni fogjuk-e, ha visszajön a víz. Barbi felkelt egyszer éjjel, így ő találkozott a vízzel, én átaludtam... :).

A Kurhaus teraszán tett reggeli után utunk 1 órás autózást követően már egy nagy komppal folytatódott a kis hajó helyett. A sirályok csakúgy sereglettek felettünk, néhány embert el is trafáltak az ürülékükkel. De sokkal veszélyesebbek voltak azokra nézve, akik valamit enni szerettek volna. Lesben álltak, majd félelmetes sebességgel lecsaptak és kikapták az ételt az áldozat kezéből.

Ezüst sirályok

A Norderney nevű gyönyörű szigetre utaztunk, de ott egy órán belül hatalmas zivatarba kerültünk, ami miatt egész estig egy merő vízben tengődtünk mindhárman. Csöpögött a farmerünkből, mindenünkből a víz, a szeles, hidegecske tengerparton éppen hogy csak nyirkosra száradtunk, mire még egyszer megáztunk. Ez a mi formánk xD, mindig rossz az idő, ha ott vagyunk. Azért ennek ellenére minden szuper volt, a tengeres-tengerpartos élményeink egyszerűen feledhetetlenek.

Hétfőn megnéztük a színdarab próbáját, legalább erre ezt tudtuk látni, ha az éles pénteki előadást nem is. Egészen jó darab volt és aztán az előadás is sikeres lett.

Utolsó délutánunkon még shoppingoltunk kicsit, utána Apoloniával találkoztunk, aki felhívott minket magához és goffryt sütött nekünk. Igazán jól éreztük magunkat.

Ezután már csak Krisztina (Herr Martin felesége) meglátogatása volt hátra. Olyan sokat beszélgettünk már az ékszerboltról, ahol dolgozik, h meg is beszéltük, h beugrunk. Valóban minden tipp-topp és csili-vili volt. Öröm volt látni, h hol tölti a hétköznapjait és olykor a szombatjai egy részét.

Hazasétáltunk és a változatosság kedvéért kicsit csepergett ránk az eső, de mi ezen már csak nevettünk. Ez tuti nem tetszhetett az időjárásnak, mert "abbahagyta az esést".

Közösen vacsoráztunk, beszélgettünk, majd egy-két palack jó bor mellett beszélgettünk későig. Kaptunk Bünting tee-t és Leysieffer csokit. (Most, h írom a blogot és eszembe jut, meg is eszem.)

Elköszönés után még bepakoltunk és előkészítettünk egy igen aprócska búcsúajándékot. Ennél szebb utolsó napot el sem lehetett volna képzelni.

Másnap minden klappolt, elértünk mindent és a repülőút is jól telt. Együtt utaztunk haza Gyulával, a Bárcziban dolgozó ismerősünkkel.Aztán itthon a metrón hátba vágott minket a valóság... szó szerint, hiszen itthon nem divat szólni, ha valaki nem fér el és inkább beléd öklel. Jól van na, én így szeretlek Magyarország :D!