Summa a kinti egyetemi tapasztalataimról

Azt sajnos nem állíthatom, h olyan sokat tanultam kint. De azt igen, h nem jöttem haza bután sem, mert sokat tapasztaltam és jobban van rálátásom eltérő rendszerekre és utakra, mint korábban. Az oktatás színvonalát itthon jobbnak vélem, de igaz, h csak az ELTE BGGYK és az ELTE IPPK alapján van empirikus viszonyítási alapom. Nálunk a szakanyagra, elméletekre sokkal erősebb hangsúlyt fektetnek, kevesebb a filozófiai jellegű elmélkedés és olvasmány (Bécsett rengeteg!), ugyanakkor viszont elég kevés a gyakorlatba átültetett és a hallgatók önálló munkájára alapozás (az kintihez képest). Az elején nem is értettem, h miért van szinte minden alkalommal az, h megtartja az oktató az első 1-2 alkalmat, majd kiosztja a feladatokat és onnantól kezdve a diákok dolgoznak. Emellett az önálló haladás és egymás tanítása mellett elvárt a folyamatos konzultáció. Kezdetben idegesített, h mindenhol prezentálunk csak, de azért a végére már találtam benne értelmet. Sajnos a mások által feldolgozott anyagokból kevés maradt meg (biztos a nyelvi hátrányok miatt is), de mivel a mi projektjeinkkel valóban alaposan, részletesen foglalkoztunk, így mégis tanultam valamit.

A német és az osztrák precizitás valóban sztereotípia?
Azt is tapasztaltam, h „mániákusan” precízek, apró részletekre figyelők a hallgatótársaim. Olyan apróságokon tudtak fennakadni, h a személyek anonimizálásakor kinek mi lenne a legtökéletesebb név (például melyik "tipikus" osztrák vagy lengyel nevet adjuk az eredeti alanyunk neve helyett), hogyan lehet a legtökéletesebben megfogalmazni az állítást (ez fontos, de van egy határ…), a formázási kicsinységeken a slidekon, stb. Egy-egy ilyen „sarkalatos” kérdésnél eleinte eléggé ledöbbentem és „Leute, gehen wir schon weiter, weil es noch lange dauert…”, de ők meg ezt a „laza” hozzáállást nem értették, és a harmadik ilyennél már hagytam, hagy „szőrözzenek”. Persze ez csak az interkulturális különbségekből fakad és most visszagondolva még jobban kirajzolódik az, h más az iskolarendszerük, a szocializációjuk (vagy pont a miénk más?), a hangsúly a gondolkodáson és számos más kicsiny, láthatatlan faktoron van, amely a végeredményben mégis megnyilvánul. Mégis csak jó, h annyit filozófia is volt, mert ha nem lett volna, akkor most nem jutna eszembe Platón és a későbbi John Devey, akik mindketten hosszan értekeztek arról, h mi látjuk a jelenségeket, a végeredményt, de nem látjuk az utat, azaz a jelenségek miértjét. Ha szerencsénk van, akkor van annyi előismeretünk, h tudjuk a miértet, de ekkor sem látjuk ezt, kizárólag a végeredményt (pl. a könyv leesik – látjuk a könyvet, látjuk az esést, de a gravitációt, a nehézségi erőt, a gyorsulást nem). 

Sok önálló munka és prezentáció

Több prezentációt is tartottunk a kiscsoportos projektjeinkről. Összesen 3 ilyenben vettem részt, mindegyik projektről a kezdeti- és a végfázisban elvárt kint a beszámolás. Tehát volt egy-egy projektem (kurzusonként 2 előadással), amelyekben a következőkkel foglalkoztam: (1) az interkulturalitással a szervezetekben (interkulturális tréning), (2) a képanalízissel Stephan Müller-Doohm módszerével (Gender a tankönyvekben) és (3) a „Bécsi hírességek a bécsiek szemével” (német kurzus). Volt még két igen kemény szemináriumi dolgozatom, az egyiket egy szimpóziumon is prezentáltam (erről bővebben lejjebb olvashatsz). Jó csoporttársakat sikerült találnom, jó emberekhez mentem oda, sokat segítettek, tolerálták a kommunikációs nehézségeket és összességében is jó volt velük együtt dolgozni. Volt még egy előadásunk, itt egy szakszöveget kellett bemutatnunk, interpretálnunk, szintén az interkulturális tréning keretein belül. Itt nem volt olyan egyszerű minden csoporttárssal együtt dolgozni… de ez a két fő végül ki is vált és a következő feladatot nélkülük csinál(hat)tuk. 

Nagy szervezet és az interkulturalitáshoz való viszonya... és egyéb tapasztalatok

Voltam a NEUSTART Organisation-nál, amely Bécs legnagyobb szociális területen tevékenykedő szervezete és munkaadója. Interjút készítettünk két kedves csoporttársammal közösen két ott dolgozó hölggyel – némi kemény bürokratikus procedúra után, úgy mint hivatalos e-mailek, információkkal kapcsolatos szerződés aláírása, stb. Alapvetően a szervezet interkulturálishoz való viszonyát vizsgáltuk, de valamennyit a mediációról is kérdeztünk. Igazán érdekes tapasztalatokkal gyarapodtunk. Például, hogy egy ekkora szervezet (mind a 9 Bundesländerben jelen vannak több alszervezettel) a dolgozóik szintjén igen homogén képet mutat, holott nagyon magas százalékban migráns háttérrel rendelkezőkkel foglalkoznak. Indoklásuk szerint is „vegyesebb” képre lenne szükség, de a számukra szükséges kvalifikációs szintre kevés migráns jut el. Vagy ha el is jut, akkor a német nyelvet nem beszéli kielégítő szinten. Ezen el lehet gondolkodni azért kicsit… A mediációs szabályozásról később egy beadandó dolgozatot készítettem, abból kiindulva, amit itt tudtam meg és kiegészítve még sok törvényi és „soft” adattal. Imádom az osztrák törvényi szövegeket! (ironikus megjegyzés)

Az, h ők ekkora teret hagynak az önállóságra, az egyén szorgalmának és végül a gondolkodásra azt elég pozitívnak találom. Az viszont picit furcsa, csakúgy, mint Németországban is így tapasztaltam, h az emberek (szakmunkások, szellemi munkások) általában nagyon jól végzik a feladataikat, de ha az ember a szakmai háttérről kérdez, akkor azért sok-sok hiányosságot észlelhet (azokon a területeken, amelyben én is jártas vagyok). Ilyen volt a mediáció is. A hölgy, aki ilyeneket tart a Neustartnál, szuperül végzi ezeket, de a resztoráció hátteréről, kategorizálásáról nem igazán voltak ismeretei. Persze azért sem, mert az angolszász és a német nyelvi területen eltérő tartalmat fednek azonos fogalmak, de egy szakembernek úgy vélem, h tisztában illik lennie ezekkel a különbségekkel is. Mi legalábbis például mind a gyógypedagógián, mind az interkulturális pszichológiai és pedagógián az alapokkor tanultuk azt, h nálunk és német területen így és így nevezik, másutt meg így és így (pl. interkulturális vagy multikulturális társadalom – a multikulti többszólamú jelentése Amerikában, stb.).

A kurzusokról és az oktatásról még

Részt vettem igazán nívós kurzusokon (a 8 kintiből 2 ilyenre tudom ezt mondani) és olyanokon, amelyek „megszokottnak” mondhatók, de volt 3 olyan is, amelyből sokkal többet ki lehetett volna hozni. Például az egyiken csak ültünk és telt az idő néhány mondattal, majd a szemináriumi beadandók témáinak ismertetésével. Az utolsó összejövetelünkkor kiderült, h a tanár direkt nem adott inputokat, hanem várta volna a vitaindítást. Kapott is „visszakritikát” ezért, h már pedig neki illene inputot adni és a később kibontakozó diszkussziót mederben tartania. Ez a másik, h igen nyíltan tudnak kemény kritikákat is megfogalmazni, de minden fél megfelelően fogadja - látszólag. Na igen, más a vitakultúrájuk, a kritika megfogalmazása és ennek általános fogadási normája. Ahogy megfigyeltem, tudatosan a pozitívumokkal kezdenek, de a negatívabb mezőket sem mossák el, hagyják annyiban – általában. Ebből a tárgyból rendeztünk egy egész napos szimpóziumot, amikor a leadott munkáinkat prezentáltuk és megvitattuk. Én a magyarországi javítóintézetekről és fiatalkorúak börtönéről írtam meg életem egyik legnehezebb - de persze nem a legjobb - munkáját. Olyan 8-10 napi munkám fekszik benne, de ezt értsd 8-12 órás műszaknak. Végül 26 oldal lett mindenestül. A prezentáción megdicsért, ami a proftól ritka és kiemelte, h másoktól is szeretne a jövőben arról hallani, h hogyan brainstormingol majd tervez az első fázisban mindmap-pel. A végén csak 2-est (itthon: 4-es) kaptam, de hangsúlyozta, h nem érdekli, h ki Erasmusos és ki nem, a követelmények és a mérce ugyanaz. Féltem tőle, mert magas elvárásokat támasztott felém is, meg mert szereti a magyarokat. A barátai példáján keresztül általánosítva az a sztereotípiája, h „a magyarok roppant jól beszélnek idegen nyelveket”. Ez stimmt, ha az ember professzor és a szociológiai alapvetéseit követve „hasonszőrűekkel” barátkozik… :). A másik pedig, h sikerült belenyúlnom egy olyan témába, amelyből ő annak idején a disszertációját írta (kriminálpedagógia).

A "klasszikus" szóbeli vizsgák kint igen ritkák, inkább ez a prezentálás és beadandózás a bevett szokás. Mint azt már korábban írtam, az osztrákok nem kapkodják el az egyetemet és nem vesznek fel annyi tárgyat (4-5/félév az átlagos). Én pedig Erasmusosként összesen 9 tárgyat vittem. Nem panaszkodásképpen, de jól leterhelődtem. Azt gondolom, h otthon könnyebb lett volna. Most azt az anyagot is valahogy magamévá kell tegyem, amelyet a többiek otthon vettek. Az első két hétben még az otthoniakkal  tanultam, de kiutazás után is olvastam egy-egy feltett tananyagot és a negociációs, stb. elméleteket nekem is feltétlenül meg kellett ismernem, hiszen nem szeretnék hiányfoltokat a szakmai életemben. De motivált vagyok, h pótoljak, kiegészítsek továbbra is, hiszen én választottam az Erasmust, nem erőltette senki és úgy vélem, h ez nem mentesít semmi alól. Sajnos a szakdolgozattal sem haladtam, de ezen az elmúlt hetekben nagyon sokat változtattam.

Gikszer az Erasmus lezárással
Nagyon elszomorít, csalódottá tesz, h sok áldozatot hoztam, h ennyi kurzust (szabadon választottat is) vittem, de az előzetes tájékoztatással ellentétben csak a szakmai tárgyakat számítják be itthon a kreditek terén. ÉS EZ ALAPJÁN KAPOM (vagyis nem kapom...) a tanulmányi ösztöndíjat. Az itthoni 1 darab tárgyammal együtt összesen 42 kreditet vettem fel és teljesítettem, amiből keményen 21-et tudtak beszámolni. Tényleg nagyon bosszantó, mert akkor kicsit több szabadidős programot engedtem volna meg magamnak, pl. néhány múzeumot, pár közös kávézást, kirándulást nem mondtam volna le a tanulás miatt :(. De most már ez van, nem tudok vele mit kezdeni. A félévemet még mindig nem zárta le a TO minden leadott papírka ellenére sem, nem tudom, h kapok-e ennyi kredit és csak 4 körüli átlag mellett ösztöndíjat, de 90%, h nem. A többiek is nagyon jól teljesítettek... a mi szakunkon ugyanis mániákus tanulógépek és okos emberek vannak :D - akiket nagyon kedvelek.

Hogy újra kimennék-e?

Ezt a kérdést elég sokszor feltettem magamnak és olyan nagyon vegyesen tudok csak rá felelni. Osnabrück egészen más volt, oda 110%-os IGEN-t tudnék mindig felelni. Bécs viszont szép volt, jó volt, extra nehéz és sűrű és elég is volt. Jó lesz már hazatérni. Azt hiszem, h semmi értelme a „mi lett volna ha?” típusú kérdéseken rágódni, hiszen ez már megváltozhatatlanul így történt. Rengeteg jó embert ismertem meg kint, hálás a szívem az itteni gyülekezet befogadásáért, az interkulturalitásban való lubickolásért, a világlátás lehetőségéért, egyéb lehetőségek megnyílásáért és azért, h bár nehéz volt így, de a magánéletemre is áldásos hatása volt. Köszönettel tartozom mindezekért!

Búcsú Bécstől - (haza)költözöm

Az utolsó éjszaka pakolással telt. Megígértem, h bepakolva várom anyuékat, h mehessünk még az Erasmus koordinátorhoz, utána kicsit még kirándulni, megnézni a Hundertwasserhaus-t, inni egy jó kávét egy igazi, klasszikus bécsi kávéházban, ebédeljünk a Centimeter étterembe, majd bepakoljunk az autóba és elhagyjuk a várost... az országot. 

Ennél sokkal üresebb lett még. a lakás..

Utoljára a Sensengasse-n

Bécs egy tipikus utcáján

A Cafe Centralt választottam kávézónak
          nem is kellett csalódjunk.

Nem szabad sietni ilyen kávézókban,
arra ott a Starbucks :)

Hundertwasserhaus - a természettel harmóniában

Anyut meg kell tanítani fényképezni... :D

Az ebéd is finom volt a Centimeterben, a Hundertwasserhaus pedig vagy tetszik valakinek vagy nem. Nekünk tetszett. Késődélutánra már otthon voltam. Napokba telt ellogisztikázni a sok-sok cuccomat xD.

Playbach Theater, csajok és a maradék idő kihasználása

Igyekeztem a maradék két hetemet teljesen kihasználni. Még a suliban várt ebben az időszakban vizsga, előadás és szimpózium is, de voltam azért egy úgynevezett playback színházban, ahol a nézők által elmesélt történetekből (egy adott téma köré) épül fel az előadás. Igazi élmény volt!

Playback Theater egy pincében

Az utolsó előtti kinti csütörtökömön voltunk az operában. Nagyon vicces volt, mert majdnem a Volkstheaterbe mentünk a Volksoper helyett... aztán még időben kapcsoltunk. A My fair Lady c. darabot néztük meg. Az elején elég nehezen értettük a szöveget, de aztán a beszédjavításnak köszönhetően egyre többet és többet. Csak állóhelyre váltottunk jegyet, mindössze 2 euróért, de jól láttunk, kényelmes volt és karfánk is volt a támaszkodáshoz. A ruhatár 1,1 euróba került, tehát összesen vagy 900 Ft-ot költöttünk az operára. Wow!

Edittel örültünk az operának

Kezdés előtt 20 perccel

Találkoztam még a kinti „barátaimmal” egy kis sörözéssel egybekötve, voltam egy baráti párnál ebédelni-vacsorázni, menyasszonyi ruhát próbálni és meglátogattak engem a csajok is, így újra együtt lehetett a „legendás hatos”.

A legfinomabb ebédet Enikő főzte, amit kint ettem

Enikő és Sándor igazán jó pár, nagyon szép délutánt-estét töltöttem a társaságukban. Tulajdonképpen ők voltak az egyetlenek, akik meghívtak ilyen programra. Vele mentem el menyasszonyi ruhákat próbálni és vele rendeltük meg közösen a ruháinkat. Az esküvőjükre is várnak, én is/mi is a miénkre. Ha másért nem, hát ezért a barátságért "megérte" Bécs. És még sok minden másért is... :)

Chiara születésnapi köszöntésén

Én ekkor találkoztam velük utoljára :(

Egészségünkre és viszlát!

A szülinapról hamar el kellett jöjjek, mert a lányok elé ki kellett érjek a 21:55-ös buszhoz. Pont már jöttek fel a metróhoz, mire odaértem.

Grüß Gott in Wien!

Pózolj Niki-mobilszekrénnyel

Welcomedrink

A játék neve: Klopfer

Nosztalgiáztunk kicsit

Karácsonyoztunk (egyen pólót mindenkinek!)

Türkisch style-ban

Példa a divat gyors terjedésére

A Dunánál (József Attila nélkül...)

Florisdorf egyetlen "nevezetessége"

Árpi, Ildije és a fiúk

Ildi párja is egy időbe szervezte a barátaival a találkozót, így a szombat estét együtt töltötte a mi hatosunk és az ő hármasuk a "Der Wiener Deewan" pakisztáni étteremben. Vasárnap elmentünk a Karlskirche-be misére (végre bementem abba a szép templomba!), majd közös ebéd következett a Centimeter nevű étteremlánc II. éttermében. Nagyon finom ételek, kreatív tálalással, nagy adagokkal - ja és megfizethető áron. A kora délutáni busz haza is szállította az én barátaimat, utána mentem a gyülekezetbe búcsút venni. Megható volt és csodákkal tűzdelt. Reggel arra gondoltam, h olyan jó lenne egy német nyelvű Biblia, mert akkor egyszerre tanulmányozhatnám Isten igéjét és a németet, estére pedig egy férfi, akit ritkán láttam ott, elkiáltotta magát, h.: "Kinek kell ez a német nyelvű Biblia, mert én letöltöttem a telefonomra és nem kell?" Senki másnak nem kellett rajtam kívül :).

Még hétfőn elmentünk Veráékkal utoljára partyzni is egyet a Loco-ba. Meg átugrottam Krisztivel egy kicsit a karaokis-rockos buliba, így legalább tőle is elbúcsúzhattam. Kedden vizsgáztam délután, az utolsó szerdán pedig még egy szauna-filmezés program is belefért szerencsére Réka kollégiumában.

Szóval tényleg szerettem volna még egy plusz fantasztikus élménylökettel elbúcsúztatni ezt a félévet. Bécsre inkább úgy akarok emlékezni, mint egy helyre, amely még ifjúságom utolsó kiélési lehetősége és egyedülálló élménye volt. Féltem kicsit hazajönni, mert sok feladat (mint diplomamunka, pótlások, adminisztrációs futkosás, stressz) és egy szomorú esemény, meg egyebek miatt, de mindennek meg van az ideje és ez így van jól.

„Amikor elmúlik karácsony…”

Bizony megint meglehetősen sok dolog történt velem, amelyekről nem adtam hírt, mert se időm nem volt erre, sem igazából kedvem. Kicsit felülértékeltem, h miért is csinálom én ezt. Miért írok magamról ennyit a nagyvilágba? Nem akarok excibícionista lenni, sem önző, sem semmi ilyesmi. Nem szeretnék felesleges és hiábavaló dolgokra időt áldozni. Aztán rájöttem, h hinnem kell abban, hogy a blogom és a tartalma nem felesleges. Kaptam már jó pár üzenetet különféle, ismeretlen emberektől a bejegyzéseim miatt, hol segítséget kértek valamivel kapcsolatban, hol megköszöntek valamit. Ezen kívül nekem is egyfajta grafomán ingerenciám levezetésén alapuló ventilláció J.

Nos, a karácsony előtti időszak igen sűrű volt – szokás szerint. Az egyetemi elfoglaltságaimról egy következő, külön bejegyzésben írok, most inkább a magánélet örömeiről hagy számoljak be. Volt kint egyszer Kati barátnőm 2 napot, ami csodálatos élmény volt. Előtte rendeztünk megint Erasmus Bildungswissenschaft programot is.

A Charlie P'S-ben

Rathaus karácsonyi pompában

Egyetemi hangulat

A híres Stephansplatz

Ez egy aranyos kép lett :)

Mivel Kati iPhone-ját használtuk leginkább fényképezésre, így megtanulhattam, h milyen az orral fényképezni. Mivel a kesztyűt nem érzékelte... aztán már a lefagyott ujjaimat sem, így nem is maradt más megoldás... :D. 

Gábor 5 szép napot töltött velem mielőtt anyuék is csatlakoztak és együtt utaztunk haza december 20-án a karácsonyi szünetre. Na jó, az első pár napban az iskolai stressz és az újra egymáshoz szokás kicsit feszkósra sikeredett, de aztán fordult a dolog. Pl. jött velem az egyik projektmegbeszélésre, ahol addig könyvet olvasott, amíg mi egyeztettünk. Szombaton voltunk egy Gospel koncerten, ami hihetetlenül megérintő és nívós volt. Szerencsére Vera is csatlakozott hozzánk.

Hofburgnál

Gospel koncert

Donauinsel - egyre többen és többen érheztek

A háttérben: követelőző, lopódzó, félelmetes kacsák és hattyúk

A Duna-szigeten komolyan félni kezdtem a kacsáktól és hattyúktól. "Ne mozdulj!" "Van nálad valami étel?" "Csak lassú mozdulatokkal vedd elő!".
Vasárnap az istentiszteleten is bemutathattam a többieknek az én Gáboromat.

Anyuékkal komolyan sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Nem terveztem túl a programunkat, ők hajlandóak voltak bízni bennem és a városi idegenvezetésemben, megmutattam majdnem minden fontosat nekik és az időbeosztás is remekül összejött. Ellátogattunk a Stephansplatzra és környékére, a dómba, a Schönbrunni kastélyba és kertjébe, a Városházához, stb.

Tudtam, h anyámnak tetszeni fog a giccsparádé :)

Anya, ide járok épp!

Ekkora már kialakult az Uniwien-es identitásom, így
büszkén mutattam be ezt a patinás épületet 1365-ből

A kihagyhatatlan puncs

Idén a Prater-ben is volt Christkindlmarkt

A legfényesebb utcán

Schönnbrun

Csodálatos időt fogtunk ki

Érthetően az egyik kedvenc képem :)

Örülök, h végre megmutathattam Bécset azzal a szemmel, ahogyan én megismertem. Jó volt együtt hazatérni és hazautazni a karácsonyra, amely szintén egy áldott alkalom volt otthon.

Pörgő kinti élet, karácsonyi Bécsi hangulat, közelgő vizsgák és én

Már magamat sem tudom követni, nem hogy ezt más tegye, de ezt a félévet arra szántam, h kicsit nyissak a bezártabb világomból. Az utóbbi években az évi 2-3 buli, a sok feladat, a kevesebb új arc megismerése egyesek szerint kissé öregasszonyos életformához hasonlít. Nem tudom... csak azt tudom, h vannak sokkal-sokkal értelmesebb és maradandó dolgok az életben, mint a partyk és a pezsgő élet. A legfontosabb barátaimra mindig volt időm (ha túl bőven sajnos nem is), a családomra szintén, némi közösségi szolgálatra és olykor jótékonyságra is futotta a 24 órákból. Most Bécs viszont életem egy olyan szakasza ismét, mint kb. 14-16 "rossz-kislány-korszakomban" volt utoljára. Most pezsgek és behoztam az elmúlt évek buliátlagát is... ehh. Élvezem az új emberek megismerését, volt köztük jó pár, akikben sok értékre leltem és akikkel bizonyára sokáig fogjuk tartani a kapcsolatot. Megengedtem magamnak egy kicsit többet, h őszinte legyek, számos aspektust tekintve. Vásároltam magamnak néhány új pólót, nadrágot, kardigánt (amikre 3-4 éve mindig vágytam, csak spulltam magamtól), többször mentem csatangolni, könyvtáraztam, tanultam (akár éjjel is), kipróbáltam magam szituációkban, játszottam a női lét hatalmával (ó te csúnya lány xD), sőt, egyszer táncoltam is egy fiúval kint, de úgy igazán. Ha lett volna valami igazi latin zene vagy azoknál táncosabb, akkor tuti izomláz lett volna a vége. Még többet sportolok, fittnek érzem magamat és jól is. Ez egy kalandos félév, azt hiszem, h életem utolsó lehetősége ilyesmire... és úgy érzem, h elég is lesz ez utoljára. Minden egyes buli kettős érzéseket kelt bennem; már kinőttem belőle és bölcsebb felem tiltakozik az ilyen világi, értéktelen, felesleges-felszínes dolgok ellen, a másik meg menne. Mivel minden bulin megtalálom azokat az arcokat, akikkel érdemes beszélgetni, így agyam racionalizál, h jó ez így - és hála az énvédő mechanizmusoknak: valóban jó ez így :).

Na, akkor lássuk csak a skicceket, h mik is történtek mostanság. Eléggé összefolynak a napok a nov. utolsó és a dec. első hétvégéjén tartott hétvégi blokkszemináriumok óta, az a két hét halál volt. Minden nap reggel mentem, délutánig suli volt, utána munka, másik nap meg gyülekezet, éjjel meg még olvasás és reflexió írás a következő napi órára. Kát megfeszített munkatempójú hét után voltam egy "interkulturális Küche" eseményen Chiaránál, az olasz barátnőmnél. Ez nagyon kedves volt, jó hangulatban telt.

Nekem az ilyen együtt töltött beszélgetős programok jelentik a "bulit".

A legjobb fej olaszok: Luigi és Chiara

Másnap (nov. 23.) volt ismét Bildungswissenschaft Erasmus, ami igen kellemes programnak bizonyult. Az első kinti sütimet is elfogyasztottam, mi mást, mint Sacher tortát.

Következő hétfőn voltunk megint ott, ahol az első héten is koktéloztunk, na, hát itt táncoltam...  Meg megismertem egy jó fej szlovákiai magyar csajt, akivel közös szerelmünk a Linkin Park zenéje. Ezt az eventet az At4Hu szervezte, csakúgy mint a Nikolaustag-ot kint a Panoráma kollégiumban, egyenesen a város peremén :P. Életemben nem voltam még úgy el buliban ilyen későig... ill. koránig. Az eleje jónak ígérkezett, iszogattam, találkoztam már ismert arcokkal, aztán arra eszméltem, h állok a szexista plakát előtt és elemzem egy csapat embernek :D. Valakit annyira lekötött a téma, h utána még kimentünk a plakáthoz diskurálni. Ezt követően megkértek, h helyettesítsek kicsit a ruhatárban, ez a "kicsi" 3,5 órára sikeredett. Hmm, elvoltam végül. Az utolsó 30 percben az első metróig kibekkelve még német nyelvtudás fejlesztésbe kezdtem, beszélgettem egy osztrák csávóval. Ezekről az eseményekről nem is baj, h nincs képem :D.

Még 5-én voltunk egy egyetemi projekt miatt a Neustart Organisationnál, amely Bécs legnagyobb szociális területtel foglalkozó szervezete. Interjút készítettünk ott dolgozó szociális munkásokkal és mediációt végző hölggyel. Igen komoly menete volt az oda való bejutásnak, sok egyeztetés, mailek, majd papír aláírása a látogatás megkezdése előtt. Hasznos tapasztalat volt, majd írok még erről.

December 7-én újra Bildungswissenschaft Erasmus programot rendeztünk, onnan mentem az én drága Katim elé. A találkozót az Öreg AKH-nál szerveztük és késtem (mert lefeküdtem egy órát aludni délután), de nem tudtam senki számát. A karácsonyi vásár forgatagában nem sok esélyét láttam megtalálni pár embert, de bíztam a "deus ex machina" eposzi kelléktár gyöngyszemében és alleluja, 5 perc alatt meg is lettek. Ők is csodálkoztak, h hogyan :).

A punsch melegítőképessége is korlátozott, ezért bementünk az Irisch Pub-ba, elég frankó hely.

Bécs és a maga karácsonyi csodája

Bárhogy nem érzem magaménak ezt a várost, azért meg kell hagyni, h van egy atmoszférája és évek óta nem voltam még ennyire ünnepre hangolva, mint itt kint. Gyönyörűek a díszes utcák, a fények és a punschot iszogató embereket is jó látni.

Még nem volt lehetőségem nekem sem nagyon Christkindlmarktozni, de így legalább megoszthattunk az élményt egymással Katival.

Bár én az orrommal fényképeztem az iPhone-nal,
a képkészítő hölgynek nem fázott a keze :)

Rathaus Christkindlmarkt
ez csak a turistáknak... amúgy rossz a punsch és zsúfolt a hely

Stephansdom

Az Aida cukrászdában is megfordultunk, sokat beszélgettünk, tornáztunk és a Prater vásárába is kimentünk. Egy bögrét is kaptam! :)

Hétfőn interjúkat készítettünk a nyelvkurzusra a koszovói sráccal közösen. Én zaklattam az embereket, ő meg felvette :). Érdekes módon minden megszólított belement a kérdez-felelek típusú gyors videós interjúba. Na jó, gondosan kifigyeltük, h ki/kik potenciálisan megfelelők. A feladat kipipálása után könyvtáraztam, majd találkoztam egy bécsi magyar származású lánnyal, akivel megint együtt csodálhattuk a fényeket és a város egy részét. Szerdán még voltunk páran egy süti mellett kicsit csacsogni. Tartalmas hét volt és még nincs vége! Ha vége lesz, akkor már itt lesz Gábor!!! :) Várom már, ahogyan anyuékat is. Dúl bennem a közös figyelmi viselkedés (azaz, amikor az ember meg akar valamit mutatni, amire felfigyelt, ami tetszik neki, h a másik is lássa).