Diplomaátadó

2011.  július 22-én szűk családi körben elindultunk Budapestre a diplomaosztómra. Egész csinosnak éreztem magamat, mert a nagymamámtól kaptam egy szép ruhát és blézert erre az alkalomra (természetesen én választottam).

Időben felértünk,  a fehér kesztyűt sem felejtettem el :).

Gáborommal

Ott a bátyám, ő, aki fényképezik!

Ülésrend

E

  Névsor szerint kellett helyet foglalnunk a 105-ös teremben, amely a karunk legnagyobb előadója. 

Előre féltem tőle, hogy nem fogunk elférni és sokunk kifogásolta, hogy miért nem tudunk egy szép konferenciatermet kibérelni erre az alkalomra. Sajnos a vendégek fele a szomszédos terembe szorult, ahol kivetítőn követhette az eseményeket. A dékánasszony beszédében mondta, hogy megkérdeztek minket, hogy szükséges-e termet bérelni, de állítólag az évfolyam kifejezett kérése volt, hogy az alma materben vehesse át az oklevelét. Erre a mondatra kissé felzúgtunk és sustorgás kezdődött, mert nem tudom, hogy melyik szakirányosokkal, emberekkel vagy melyik évben végző évfolyammal egyeztettek erről, de akikkel csak beszéltem, mind azt mondták, hogy tőle nem kérdeztek ilyesmit és fizetett volna külön is egy méltóbb helyszínért...

Maga az esemény nem volt hosszú, a himnusz és a megnyitó beszéd után az 50 és 60 éve végzett arany és gyémánt diplomások szakmai pályafutását ismertették, majd átadták nekik jelképesen újból a dokumentumot. 

Ezután a Walter-Bachmann díjazottak (egy Ba-s, 1 Ma-s hallgató) méltatása következett. Gratulálok nekik! Főleg Tinának, aki 6-7 évvel ezelőtt Berlinből érkezett Magyarországra és többszörösen kellett küzdenie a nagyon jó tanulmányi eredményéért, mint nekünk, az anyanyelvünkön tanulóknak. Majd megkezdődött a mi végzettségünket igazoló oklevelek átadása is.

Köszönöm szépen!

A záróbeszéd és a szózat eléneklése után a gratulációk, beszélgetések és fényképezkedések következtek. Utolsó alkalom a lányokkal így együtt!

Móni, én, Petra, Kati

Kati, Pít, Móni, Petra, Niki

...és kinyitva is (két nyelven).

Bátyámmal

Papával és anyuval

És még valaki, aki nélkül nem sikerült volna! :)

Megmutattam a páromnak is az egyetemi karunkat, anyu, Balázs és papa már mind voltak ott egy-egy alkalommal. Sajnos a kerten kívül nem igen szolgálhattam szép részekkel, „csak” egy átlagos, kedves, de mégis csak egy irodaépületszerűségben kialakított intézménnyel.

Arra azért büszke vagyok, hogy az egyetlen teljesen akadálymentesített felsőoktatási intézmény Magyarországon!

Hazafelé betértünk a Dechatlonba, ami vicces volt, mert nagyon nem illettünk oda így „kicsípve” :). A továbbiakban Tarjánba vettük az irányt, ahol a Vén Favágó Vendéglőben költöttük el az estebédet.

Az étteremben

Utána egy kis bowling és egy kör billiárd tarkította a programot.

Bowling cipőcske

És taroltam párszor azért (a sok mellé mellett)

Visszafelé meglátogattuk mamát, hogy megmutassam neki is a friss diplomát (külön kérése volt, hogy hagy lássa, mert még nem látott ilyet, de természetes, hogy kérés nélkül is vittem volna).

A mamival

Este kicsit lazultam Gáborommal, meg gépeztem, éltem a virtuális életemet is és bepakoltam másnapra a táskámat, mert a hétvégét édesanyáméknál töltöttük (segítek Ászár település turisztikai fellendítésében - ötleteimmel, fényképeimmel és amivel csak tudom).

Összességében kellemes eseményként éltem meg a diplomaosztót, de a búcsúztató estünk meglátásom szerint színvonalasabbra sikerült. Ami nem is baj, hiszen az egyik a lelkünkre hatott szép formában, a másik pedig inkább a kívülállónak is tett „formaság”.

A tanulmányaim ezen lezáruló szakaszával elégedett vagyok, sokat küzdöttem, sokat küzdöttünk mind, hogy addig eljussunk. Rengeteg vizsga, áttanult óra szükségeltetett hozzá. A 8 félév alatt nem volt rosszabb átlagom 4,2-nél, 3 esetben sikerült 5,0-ás tanulmányi eredményt is elérnem, megkaptam a köztársasági ösztöndíjat, elnyertem egy Erasmus ösztöndíjat és végül a diplomaminősítésem is kiváló lett :). Persze mindez csöppet sem jelenti azt, hogy ez bárminek is a vége lenne. Úgy 8-10 éves korom óta válaszoltam néha a klasszikus „mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre azt, hogy művelt, okos és bölcs ember szeretnék lenni. Bár az évek alatt kétségtelenül sokat haladtam ebbe az irányba, de ennek az útnak soha nem lesz vége! Az önművelés és a fejlődésre való törekvés, igény leállta, a langymeleg megelégedettség és megállás, egyenlő a halállal. Aki nem él, az elkezd rothadni… én pedig virulni szeretnék mindig - ha idővel nem is megy majd másként, akkor szellemben és lélekben. Ismételten és mindig nagyon hálás vagyok a sorsnak azért, hogy adott mellém igazi barátokat, társat, támogatókat, megfelelő mértékű észt és elég kitartást.