A hetedik év

Tegnap visszatértünk oda, ahol minden elkezdődött köztünk…

Római-tó stégjei az esti órákban

Nosztalgikus környezet

A büfé

Pít a nádasban

Háttérben a faházak

Július 31-én lesz az évfordulónk, amikor is elérjük ezt a rettegett 7. évet. Valóban nehéz év volt, valóban ott lebegett felettünk a szétválás komor felhője. Talán azért, mert 7 év pont elég idő ahhoz, hogy egy elég sok hullámvölgyet megélt kapcsolat megakadjon a lejtő alján. Talán mert megrekedtünk hosszan egy fázisban… még nem tudunk a gyerek felé továbblépni. Talán, mert megfáradtunk, belefáradtunk, hogy nem voltunk képesek egy iramban futni, hogy nem ugyanakkor kapcsoltunk rá a másikért és nem jött viszonzás. A csak azért is küzdjünk elv és a 3 hónap külön töltött idő viszont adott egy új lendületet… adott elég időt változni, átgondolni. Gábor sok mindent megértett a bátyámmal közösen (azaz egyedül) vitt háztartás fáradalmaiból, az igényeimből.

Merengő

Amikor én már feladtam a harcot érte, ő akkor kapcsolt a leginkább rá – hálás vagyok a sorsnak, a közös sorsunknak azért, amiért adott elég kitartást neki és elég nyitottságot nekem. Kíváncsi voltam az új Gáborra és lám, megérte. Azt hiszem, hogy kimondhatom, hogy leküzdöttük ezt a kemény évet és innen már együtt lépkedünk újra – kéz a kézben.

Mi

Szóval a Római-tó, ahol elkezdődött szerelmünk története. Én ott dolgoztam, mint pultos, ő pedig mint friss diplomás növénytermesztési mérnök tanyagazdaként óvta a halakat, a területet és aztán engem is :). 3 hónapnyi ismertség és számtalan végigbeszélgetett óra után megfogtuk egymás kezét és azóta is fogjuk.

Sok este merült el így

Sokat változott a tó, szebb lett és ápoltabb, de a már akkor is meglévő romantikus bája ugyanaz maradt.

És hogy miért teszem magunkat ennyire közzé? Mert szeretnék erőt sugallni azoknak, akik hasonlóképpen éppen felfelé menetelnek egy meredek kapcsolati szakaszon, és makacsul szeretnének egymás mellett haladni és együtt felérni. Adjon az Ég mindenkinek hasonló erőt a küzdéshez és sikert a folytatáshoz!