Minden nehézség egyben egy újabb lehetőség is, nemde?!

Az elmúlt hetekben megint csak intenzív időszakot éltem meg. Megkérték a kezemet a metrón, egyetem, TANULÁS, prezentációk, barátok, shoppingolás, istentisztelet, sport, nem adtuk el semminket sem és az élet...

Nehéz volt a hét, mert terhelt volt mind fizikailag (éjszakázások a tanulás miatt), mind pszichikailag (barátok feltűnnek és örökre kilépnek, civódnak, vívódnak, sebeznek és sebeződnek, hegednek és gyógyítanak). Nagyon felemelő és töltekeztető volt a vasárnap esti különleges istentisztelet, amely a Kenyon gasse-n volt egy nagy felekezeti központban. Évente egyszer rendez a bécsi magyar baptista gyülekezet ilyen hálaadó istentiszteletet, ahol az egész évi szeretetért és gondoskodásért mondhatunk köszönetet. Mosonmagyaróvárról is jöttek többen.

Ünnepélyes keretek: díszterem, zene, "hálaadó" asztal

Ünnepélyes volt, szép és megrázó is, főleg egy 81 éves bácsi története, aki 61 évig atomkomonista, istentagadó-, káromló, alkoholizáló, dohányzó, családját terrorizáló ember volt. Majd 20 éve a kereszténység szellemében és Krisztussal a szívében él. 

A bácsi pont féloldalt profilból itt a szélén

Mindenki elhűlt, h mennyi idős, holott olyan 70-nek tűnt. A történetét még az egyébként folyton nyüzsgő, rendezetlen hátterű és/vagy hajléktalan tagok is szájtátva koncentrálva figyelték. Hálás vagyok, amiért eljött Kriszti barátnőm is velem. Ő az a lány, aki akkor jött az életembe, amikor kértem, h adjon valakit Isten itt kint, akinek mély a hite és segíthet nekem megtartani az én hitemet. Németül beszéltünk az óra után, mert segítettem neki moodle probléma kapcsán, aztán elérhetőséget cseréltünk és kiderült a nevünkből, h folytathatjuk magyarul is :D. Ő itt élte élete nagyobb részét kiskorától, szóval nem ismertem volna fel másként, h magyar :).

Olyan jó volt utána közösen enni az ünnepélyes asztalok körül, beszélgetni, jobban megismerni a többieket, akik közé vasárnaponként járok és akikkel csak 15-20 perceket beszélgettem az alkalmak után.

A péntek-szombat-vasárnapi szeminárium kicsit megterhelő volt, főleg, h utána való programok miatt (könyvtárazás, istentisztelet, stb.) mindig csak 21 óra felé értem haza. Még lesz egy péntek-szombat és egy p-sz-vasárnap hosszú hétvége, mármint h reggeltől késődélutánig szeminárium, de egyébként megleszek. A sok feladatnak olvasnivalónak megvan a hatása, végre úgy érzem, h túllendültem azon a nyelvi szinten, ahol már régen toporogtam :). A másik hatás, h az olvasószemüveget már mindig hordanom kell... de ez van.

Nagyon örülök, h sikerült nyelvileg fejlődnöm, bár olykor pokoli nehéznek éltem, élem meg az egyetemet.  Több csoportmunka, megbeszélésekkel, 2-szer már tartottam előadásrészt is (egyik jól sikerült, a másik elment).

Csoportmunka megbeszélés
Pavla és én, a képet Gabi készítette

A gender órák jók, érthetőek és néhol több mindent tanultam már, mint az osztrák társaim. De máshol Nietzsche, Kant és egy csomó pedagógiai-pszichológiai-filozófiai elméletalkotótól olvasunk és mélységekig beszélgetünk és ez azért pokoli nehéz. A Bildung-Alterität-Kulturalität kurzusra pl. 5 szöveget kellett elolvasni, 20-30 oldalasokat, a másikra ugyanaznapra szintén és persze, h nem ment mindegyik... Azokat olvastam, amihez reflexiót is írtam (4-szer 1,5 oldal), meg belenéztem még a többiekből néhányba. De iszonyat aprólékosan beszéltünk róla! Nem hittem volna... szóval nem csak a nyelvi hátrányaim miatt égtem. Kaptunk feladatlapot, igen nehéz kérdésekkel a szöveghez és az elméletekhez kapcsolódva. Szerencsére bőven nem én voltam az egyetlen, akinek nehézséget okozott ez, ami kicsit megnyugtatott :). És olyan is régen volt, h 20:30-ig könyvtárban ültem szombaton is, ill. tanulóban 18:30-tól, mert a könyvtár is bezárt... A vasárnap már könnyebb volt annyiból, h akkor többet tudtam hozzászólni és kicsit többet is értettem mindenből - mert a szövegek egymásra épültek és az előző napi értelmezésekkel már tisztább volt a kép. Sőt, még új ismerettel is elláttam a csoportot a Goldman-féle jéghegymodellt és a Berry-féle modellt interpretálva. Kellett is már, mert a szombati napon a sírás kerülgetett, h nem igaz, h ennyire nyomorék vagyok. Nyugtatgattam magamat, h ez más, mint otthon, h otthon lehet, h a felső X%-ban teljesítő diákok közé tartozom, de itt ezt nem tudom és nem is cél nyújtani. Itt a túlélésre és a fejlődésre játszom. Meg kell tegyek minden tőlem telhetőt, de nem tudom ugyanazt produkálni, mint egy anyanyelvi kiváló teljesítményű diák. Az igényszint lejjebb szállítását is tanulni kell olykor. Introspekció, monitoring... és legalább ebből is tanulok szakmailag. Minden nehézség egyben egy újabb lehetőség is, nemde?!

Ma volt tankönyvvásár, meg olcsóbb könyvvásár, közben felfedeztem, h az egyetemen a főépületben van audio guide (fülhallgatós vezetés) 154 audioponttal, amire rá lehet irányítani a beszélőt. 3 euróért felfedezheti akárki ezt a nagyszerű, öreg és impozáns épületet. 

Vmelyik héten (összefolynak a napok, szóval nem tudom, h mikor) voltunk Barbival a 2 hete nyílt G3 bevásárlócentrumban, azon belül a Primarkban, ami egy HATALMAS ír ruhaüzlet és elég olcsó - nem a legjobb minőséggel, de azért ki lehet fogni. Szép, nagyon designes ez az új center, pusztán a világ végén van... xD.

Tegnap voltunk a Plazmazentrumban, gondoltuk, h adunk vérplazmát, 20 eurót adnak érte, az 5. alkalom után 30-at. Aztán az a szag, meg látvány... körbevezettettük magunkat - naná, h tele volt magyarokkal (a dolgozók is magyarok voltak többnyire). Mivel én gyűlölöm az érzést, h a tű benne van a vénámban, és ez vastagabb is, mint a normál véradós tű, így nem vállaltam be testem (részeinek) áruba bocsátását. Vera sem. Inkább maradok az ingyenes és valóban segítő szándékú véradásnál (11. alkalommal fogok adni majd). Ott legalább nem "hősnek" érzem magamat és nem szutyoknak, h pénzért segítek. Ők azt mondják, h az ember idejét fizetik meg, de szerintem nem (csak)... És a bejegyzés végére: végre voltam megnézni a Dunát :).

 Ja, ez asszem aznap volt, amikor megkérték a kezemet a metrón xD. Fiatalok szombat reggel már józanon, de a buli hevében csajokat néztek ki, beültek egymás ölébe, miután a néni mellettük nem hagyta, h az övébe tegyék ugyanezt (amúgy poénosak voltak inkább és nem bunkók) és elkezdte a szépfiú a hódolatait felém áramoltatni és megkérte a kezemet :). Mutattam a gyűrűt. "O, shade!" Kérdeztek még ezt-azt, aztán odébbálltak a kettesszámú jelöltre.

Ez kevésbé volt sokkoló, mint a tegnap előtti este, amikor konszolidált aranyos tinipárral eredtem beszélgetésbe. Magáztak, én tegeztem őket, de nem vették a lapot. Süti volt a kezükben, kérdeztem, h szülinapi party lesz? Válasz: "Á, tudja, mi egyetemisták vagyunk, nekünk nem kell külön alkalom a bulikhoz!" Nem akartam elrontani az illúziójukat, sem kellemetlen helyzetet, nem mondtam hát, h én is... Jó bulit kívántam, ők meg magázódva elköszöntek. Hány évnyi fáradtságot sugallhatnak a szemeim??? :D

Egyelőre még csak metróból, mert hulla voltam kiszállni
de ami késik, nem múlik :)

A Prater, a nagy Ungarn Tour és ami még azután jött

Már régen nem írtam, nem igazán volt kedvem, meg hagytam, hogy inkább történjenek a dolgok, ne tudósítsak mindenről. De azért a legfontosabbakat összefoglalom.

Október 21-én voltunk a Praterben. Mivel 22-én hazajöttem 14 napra, és mivel a vidámpark 31-én bezárt a szezon végeztével, így ez volt az utolsó estém / lehetőségem erre. Edittel ketten mentünk, de ő már megjárta Disneylandet is, nem volt annyira extra neki, mint nekem. Nekem, aki 20 éve volt utoljára vidámparkban :). Akkor is Budapesten, most meg már itt sem lesz - mert ha minden igaz, elköszönhetünk a Fővárosi Vidámparktól örökre. A most vagy soha alkalom nagyon jól sikerült, jól éreztem magamat. Először körbesétáltuk a terepet, megnéztük, hogy mire szeretnénk felülni.

 A nagy tipikus bécsi óriáskereket kihagytuk a maga 9 vagy 12 (?) eurós áráért és legfőképpen azért, mert ez nekünk túúúl uncsi lett volna xD. Azért a shopping boltjába bementünk, az érdekes volt. Az óriáskerék helyett bemelegítettünk a Wiener Turmmal, majd mentünk egy kis szellemvasutazásra. Aztán ettünk egy wiener schnitzelt, beszélgettünk, pihentünk kicsit.

Óriás lánchinta

 

Képen nem tűnik veszélyesnek :)

 Nem túl normális módon csak ez után ültünk fel a legdurvább hullámvasútra, ami bizony igen vérfagyasztó-adrenalinlöketnek bizonyult. Érdekes volt mind Edit, mind a magam reakcióját figyelni a rövid, de intenzív esemény alatt. Ő sikított, én pedig lefagytam, mint egy szobor. Sajnos nem mert olyan kemény vagyok, hanem mert másképp bírjuk a stresszt :P.

Bár csak 3 dologra ültünk fel, mégis eltöltöttünk 2 és fél önfeledt órát a Praterben. És ez így összességében elég is volt.

Másnap óra után hazajöttem. Eurolines busszal (Volán járat), amin volt wifi is (bár mesebeli jellegű... hol volt, hol nem), meg olcsó volt eléggé. Mivel euró alapú bankkártyával fizettem, így 4000 alatt kijöttem oda-vissza útban. Pestig meg sem álltunk. 

24-én jöttek Herr Martinék hozzánk (Barbihoz és hozzám). Ezt már majd' egy éve megterveztük, megvolt a repjegyük is már egy jó ideje. 24-én késő este érkeztek hozzám Tatára, 

 másnap megnéztük az egész kisvárost, hogy aztán késődélután továbbhajthassunk Ászárra (www.ászár.hu), ahol borkostoló, magyaros vacsora, jó hangulat várta őket.

Zséfár úr kóstoltat az Aranyfürt vendéglő borpincéjében

Ászáron 3 igazán jó borospince van, a Matyi Pincészet, Gábor pincészete az egykori Eszterházy Sörházban és ez az Aranyfürt Vendéglőhöz tartozó pincészet (az ételük is finom). Mindhármat szívből tudom ajánlani.

Reggel még a kisbéri Mini Magyarország és az Ászári Mini Skanzen és Tájház várta őket.

Mini Magyarország - Kisbér

Mini Skanzen és Tájház - Ászár

Délben már Győr utcáit járták. Itt Barbi volt a Reiseführerin, hiszen ez az ő városa :). Itt is sok élménnyel gazdagodtunk mindnyájan. 

Egy igazi hajós - meg egy rosszul beállított fényképező

Szombat-vasárnapra maradt Budapest. Nagyon büszkék vagyunk középkorú barátainkra, mert sosem panaszkodtak, hogy sokat mentünk, mindent lelkesen szemléltek és mindennek tudtak örülni. Én azért a vásárcsarnokban a 80'-as évekbeli retro büfék tisztaságára igen haragudtam, de ez is sajnos a miénk... A parlamentben is voltunk (időben kell foglalni időpontot) egy vasárnapi német vezetésen.Igazából minden  fontosabb nevezetességet megnéztünk (Citadella, Szabadsághíd, Vásárcsarnok, Nemzeti Múzeum, Parlament, Andrássy utca, Oktogon, Liszt Ferenc tér, Kisföldalatti, Vajdahunyad Vár, Széchényi Fürdő, Hősök tere és a Várnegyed).

Úgy gondolom, hogy egy kicsit teljesebb képet kaphattak az országunkról (ahol először jártak), mert a legtöbb turista számára Mo.=Budapest (+ Plattensee), de ők most láttak kisvárost, nagyvárost, főváros és egy kis falusi magyarost is. Csoda, hogy mindenre volt időnk és nem egy nagy rohanásból állt az egész. 

Aztán pár napot otthon töltöttem a szeretteimmel, meglátogattam mamát, a pesti rokonokat

Legkisebb rokonom. Tündéri!

és két barátomra is jutott időm (a többieket majd decemberben kapom karközé). Apropó, filmek! Nagyon meghitt perceket jelentett számunkra a Kegyelem kártyája, a Békés harcos útja, a Találkozás és a Fireproof (Szerelempróba) című filmek megnézése. Ezeket az interneten el lehet érni, az első hármat itt (jobb oldalsáv), az utóbbit pedig itt, ajánlom sok szeretettel azoknak, akik szeretnének kicsit lelkiekben töltekezni!

Most pedig újra Bécsben, rögtön kicsit meg is fáztam, pedig már jó a fűtés... Életemben először hagytam el nehéz szívvel az országot. Hiába, Bécs nem az én városom... olyan nekem, mint Pest, jó ott tanulni, jó néha fent lenni, de túl nagy számomra. És persze nagyon vár valaki otthon :). Ettől a valakitől különleges útravalót kaptam, 30 db egyenként becsomagolt követ, amikre írt egy-egy szép idézetet, főként Bibliait, de a legjobbakat. Köszönöm, minden napom szépen indul legalább!

Carnuntum, a római kori település

2012. október 20-án Carnuntum felé vettük az irányt az ESN-esekkel. Végre adtunk a kultúrának megint! :) Talán ezért is nem voltunk csak 27-en? Na jó, ez egy csúnya epés megjegyzés volt...

csoportkép

Szóval "Carnuntum a Római Birodalom Pannonia, majd Pannonia superior provinciájának fővárosa, katonai tábor és polgárváros volt az ókorban. Ausztriában, Bécstől keletre, Alsó-Ausztria tartományban, Petronell-Carnuntum és Bad Deutsch-Altenburg települések mellett fekszik." (forrás: Wikipedia)

60 percnyi S-bahnozás

Igen, ez már vidék. Integetett a fotósnak :)

"A 19. század második felében elkezdődött régészeti ásatások eredményei a Carnuntum Archeológiai Parkban (németül Archäologischer Park Carnuntum) kerülnek bemutatásra:

A polgárváros romjai (Antik Stadtviertel): Szabadtéri múzeum (Freilichtsmuseum) Petronell településnél. Jelenleg ásatási és építési terület. Az itt feltárt régészeti leletek a Carnuntinum Múzeumban láthatók. A jelenleg folyó építkezések a 2011-re elkészülő idegenforgalmi fogadóépület (ˇ"Visitor Centre") létesítését szolgálja. Maga a polgárváros még további feltáratlan területekre (külsőváros) is kiterjed, az u. n. II. amfiteátrum környezetében.

Diana-templom (körtemplom) romjai

Juppiter Opt. szentély

Nagy fürdő (Grosse Therme, "Palastruine") romjai, Petronelltől északi irányban.

Fórum: Petronelltől északi irányban.

II. Amfiteátrum: (az úgynevezett polgárvárosi): A 2. századból való, az idők során többször átépítették. A polgárváros falaitól délnyugatra fekszik. A nézőtér (cavea) 3000 férőhelyes. Kialakításánál fogva mind klasszikus szinházi-, mind gladiátor-küzdőjátékok rendezésére is alkalmas volt. Az építmény déli és északi részén a kapu-építményekkel összeépített hosszú folyosókkal készült. Bejáratát erős, keményfából készült kapuk zárták. Nézőterének alépítményeit kőből falazták, az üléssorok fából készültek. (Az ásatásból kikerült földtömeget most a nézőtér alatti töltés tartalmazza.) Az erezeti falazatrendszer a déli kapu környezetében tekinthető meg. Ezen a részen egy lemélyített helyet később, a kora keresztény lakosság keresztelőmedenceként használta (lásd: merítéses keresztelés). A létesítmény arénáját fesztivál-rendezvények során antik darabok színháztereként hasznosítják.

Pogány-kapu: II. Constantius a 4. század közepe tájáról származó diadalíve. (Németül: Heidentor) A polgárvárostól mintegy 2 kilométernyi távolságban).

Légiós tábor:

Légiós külsőváros (canabae): Feltáratlan terület

I. Amfiteátrum: A katonai tábor 2. századbeli 8000 férőhelyes amphiteatruma (Bad Deutsch-Altenburg településnél).

Helytartói palota

Lovassági (auxiliáris) tábor

Kora keresztény templom maradványai

Pfaffenberg: Juppiter Optimus Szentély"

forrás: Wikipedia

Az egész terület kiterjedése

Talán maga Marcus Aurelius is ezen állt egykor

Nagyon nem IKEA asztalok és székek
igen nehéz volt kihúzni is a széket...

Padlófűtéses fürdő

Jaj, de jó meleg volt ott!

Mivel a WG-ben jelenleg nincs fűtés, ellenben 16-18 fok az igen, így eléggé tetszett a jó kis meleg fürdő. A jövő héttől lesz már 2 kisebb fűtőtestünk. Bár nekem a jövő héten organikus fűtőtestem is lesz :) - hazamegyek végre kicsit.

Jó fej magyarok is voltak (már ismertük egymást), meg persze megint jó vegyes társaság. Megismerkedtem egy másik cseh lánnyal, aki még nem volt Bp-en, de nagyon szeretne jönni, én meg nagyon elmennék Prágába, ahol lakik. Kilátásba helyeztünk egy couch surfinget.

Az idegenvezetés sajnos angolul zajlott, az is igen kemény "osztrákangol" volt, a hölgy olyan akcentussal beszélt, h néha elgondolkoztam, h ez most angol vagy osztrák szó volt-e... A mínuszos angol tudásom és az előbb említett szomorú tény miatt nem is értettem, csak az elhangzottak 40-50%-át :).

Grüner veltliner - tipikus helyi bor
(száraz, gyümölcsös, 11,5%)

Wiener schnitzel - tipikus bécsi óóóóriás szelet

A jó hangulatban elköltött ebéd után megnéztünk még egy körtemplomot és mentünk a vissza S-bahnhoz. Tetszett ez a nap, nagyon.

A kurzusokról és a magyarok Bécsben témáról

Bécsben mindennap hallani magyar szót. Ha valaki kiköltözésen gondolkodik, akkor sok olyan FB csoportot  és blogot találni, amelyek megkönnyítik ezt (pl. kiköltözés Bécsbe, uniwien group, At4Hu, MDE group, bécsi magyarok oldala, stb. Az At4Hu-nak pl. sok tematikus oldala van, ki mit keres, ahhoz csatlakozzon.). És valóban, az ember sohasem tudhatja, h mikor beszél németül egy magyarral. Ez megtörtént velem már kétszer is eddig. Egyszer az A1 mobilboltban. Már majdnem mindent elintéztem bent, mikor leteszteltük, h akkor már lehet-e sms-t küldeni. Mondtam, h átállítottam a nyelvet angolra, h nekik egyszerűbb legyen. Kérdezte, h mi az eredeti nyelv, válaszoltam, h magyar. Erre: "Ó, akkor beszélhetünk magyarul is!" xD. A másik egy kurzus után történt. Egymás mellett ültünk és rettegtünk egy lánnyal, néhány szót váltottunk olykor. Utána gondja volt a moodle-lel, amin a tanár nem akart segíteni, mert nem ér rá ilyesmikre. Felajánlottam neki, h szívesen elküldöm neki az olvasmányokat, mert nekem van hozzáférésem. Adnám meg a nevem és e-mailem, mire a nevem hallatára: "Te magyar vagy?". Na bumm. Tök jó fej csaj, aki szinte születésétől kezdve itt él, bár haza is tértek pl. gimnazista éveire.

A kurzusokról

Amiért rettegtünk ezzel a magyar lánnyal és még sokakkal, az az, hogy a tanár rettenetesen viselkedett, de tényleg. Bejött, felhúzták és elmondta ezt. Majd lecseszett egy lányt, h minek vette fel az órát, ha ez csak szabadon választható neki. Válasz: "mert érdekel". "Ugyan már! Ezt mondja mindenki, de egy nagy frászt. Mi érdekli, mondja már meg?" A lány érvelt, stb. de a tanár nem hagyott fel a provokációval: "mit olvasott mára?" Elmondta, de feleltette is rögvest. Szörnyű volt. Ezek után az együttérzés és a részvét fogalmával foglalatoskodtunk, de szörnyen "hülyék" voltunk, mert nem tudtuk megmondani neki, h ki volt, aki ezek ellen írt könyvet (Nietzsche amúgy...). Persze érdekes volt elmélkedni arról, h mi van az együttérzéssel, ha az emberek mégis megeszik egymást pl. egy vészhelyzet esetén, de nem különösebben éreztem, h ettől épülni, gyarapodni fogok. A tanár mint megtudtam, egy nagyon hangulatember. De arról kétségem sincs, h mennyire nagy tudású férfi, mert igen intelligens, tanult, okos, de az EQ-ja az nem mutathat magas értéket.

Volt egy kurzus, amin a prof csak felolvasta a feladaott olvasmányt. De kajakra! 2-3 oldalanként megállt megkérdezni, h van-e kérdés. Néha volt... de gyanítom, h csak az udvariasság vagy az unaloműzés jegyében. Az óra utolsó 2-5 percében mutatott egy oktatási anyag videót, egy KENGURUSAT, kb. ennyit kaptam ettől az egésztől.

Az interkulturális tréning az nagyon jó volt viszont. Végre órán is feloldódtam és kicsit kibontakoztam. Csoportmunkában is részt fogok tudni venni.

A gender az iskolai könyvekben kurzus igen kemény. Húzni kell majd a belemet, ha teljesíteni szeretném... de meglesz ez.

Összességében eddig vegyes a bennem kialakult kép az egyetemről és annak színvonaláról. Az osztrákok nem kapkodják el az egyetemi éveiket, 5-6 tárggyal/szemeszter megelégednek, van, h kevesebbel is. Nálunk azért nagyobb a strapa. A diszkussió is erősebb nálunk (leszámítva azt a sokkoló alkalmat, amin egyébként a tanár nem osztrák származású). Az elvárások és feladatok is nehezebbek eddig, ahogy látom Mo-on. Ha anyanyelvi beszélő lennék, nem hiszem, h komolyabban gondot okozna a tanulás. De így, h nem vagyok az, legalább marad kihívás :D.

Travelshack és a kenguruk

Az Erasmus keretén belül az ESN iroda minden hétre szervez nekünk programokat, h ismerkedhessünk, szórakozhassunk, (olykor) művelődhessünk. Hétfőn van rendezvény a NachBar-ban és a Ride Clubban, keddenként a Travelshack nevű bárban. A NachBar-ban még nem voltam, a travelben már igen. Nagyon megnyerő kis hely. És legalább felfedeztük a felszíni közlekedési hálózatot is. Nem maradtunk sokáig, és kellett is ez a lélekápoló élmény, mert gyakran érzem úgy magam, mint a hullámvasúton. Nagyon nagy mélységek és magasságok között száguldom időnként, amiből kifelé semmit sem mutatok... de ettől még megélem az utat. Közben az introspekció hasznos szakmai és fejlődési lehetőség...

A székek olyan magasak, h nehéz volt felmászni rájuk :)

almás Rekording - a legjobb ital, amit valaha ittam

A Rekording egy tipikus ausztrál (nem ausztriai!) ital, amire azt hittem, h alkoholmentes, aztán kiderült, h 4,5%-os alkohol tartalmú. Nem tudom leírni, h milyen, de tényleg iszonyat finom. Sajnos boltokban eddig nem találtam, e-bayen vagy amazonon lehet rendelni.

A kenguruk

Zoli és Dénes barátaim az első kinti FB bejegyzésemre (vmi olyasmi volt, h "megérkeztem Ausztriába, minden ok") hozzászóltak, h fotózzak majd kengurukat xD. Hülyéskedésnek szánták, és direkt félreértették, de gondoltam, h figyelem a várost és ha lesz kenguru, akkor lefotózom. Hát, egyik az éjszakai séta alatt tűnt fel:

A másik(kettő) pedig a travelben:

Ha esetleg elmegyünk az állatkertbe, majd akkor is elkapom Skipit.

Osztrák házitalálkozó és ami utána jött

Már említettem, h a partykból egy időre elég, de egy igazi osztrák házibulit csak nem hagyhattam ki. Chiara (olasz) ismer egy osztrák fiút, aki meghívta és mehettünk mi is Zuzaval. Odaértünk a Radetzky utcába, egy kedves kis udvarba. Mivel nagyon sok lakás volt a házban, fel kellett hívjuk a srácot, aki azt mondta, h lejön elénk. Jött kb. 2 perc múlva egy fiú, akinek mi Zuzával lelkesen köszöntünk, Chiara pont elfordult. Jól beégettük magunkat, mert nem a Paul volt az xD. Aztán fent találkoztunk még egyszer ezzel a fiúval is.

Jó sokan voltunk, és sokkal jobb volt, mint amire számítottam, mert ez nem egy vadulós IHB buli volt, hanem kedvesen halkabb zene mellett beszélgettünk, ettünk-ittunk találkozó. Sütöttem laktóz mentes waffelt és vittem egy magyar bort. Többféle bor volt, így kóstolót tartottunk. Volt egy pszichológus lány, aki 27 éves és klinikai gyakorlatot végez most. Másokkal is csevegtem, de főleg vele beszélgettem az este során. Ő is házasság előtt áll és ő meg én voltunk a rangidősök (leszámítva egy iráni srácot még). Tök jó volt megismerni olyan osztrákokat, akiknek nem feltétlenül csak megszületni volt nehéz. Többen dolgoznak suli mellett.  Jó, voltak itt is sokféle nemzetből, úgy, mint osztrák, magyar, olasz, cseh, iráni, bolgár, német. Remélem, h találkozunk még máskor is.

A lakás nagyon tetszett, hatalmas belmagassággal, tágas terekkel és minden szobának másmilyen hangulata volt - a hippitől a rockeren át a "sztenderdig". De fényképeket nem csináltam, mert mások sem kattintgattak és meglehetősen illetlennek találtam volna, ha én meg igen. Éjjel egykor elköszöntünk.

Utána még beültünk a Karlsplatzon egy söröző pubba, de számomra ez igen szörnyű volt. Vágható cigifüsttel a levegőben, hangos zene... de csak nem léptem le. Kb. egy órát voltunk ott, hála az égnek zártak is 2-3 között.

Ezt osztottuk 5felé

Azért annak volt egy hangulata, hogy éjjel mászkáltunk a Stephan és a Karlsplatz környékén. Ez nagyon bejött! Szép volt, jó levegő és sokat beszélgettünk és nevettünk, mi, a két olasz, az egy német, magyar és a cseh. :P

Bildungswissenschaftos Erasmusosok

Nagyon kedves gesztus volt a Bildungswissenschafthoz tartozó Erasmuskoordinátortól és néhány hallgatótól, hogy szerveztek nekünk, akik ezen a szakon csereprogramban tanulunk most, egy informális találkozót. A helyszín a Cafe der Provintz volt, amely egy francia hangulatot idéző, kedves kis hely. Italt és ételt egyaránt lehet fogyasztani. Mi egy-egy üdítőt / sört ittunk, páran goffrit is ettek. Nagyon finom illatok között ültünk, de nem régen ettem, így nem akartam sem pluszkalóriákat bevinni, sem pénzt költeni feleslegesen. (Mert az ügye itt kint gyorsan és könnyen megy...)

A kép azért homályos, mert a fókusz a zöld löttyön van!
Nem abszint! :)

Nem életem képe, az biztos, de az emlék kedves.

Itt végre találtam olyan embereket, akik nem igazán bulifanok, és akikkel színházba, múzeumba is jó lesz együtt menni. Persze egy görög táncházba a szerb lánnyal szívesen elmegyek majd! :)

Templomos shopping kirándulások :)

Amikor Barbival találkozunk, akkor viszonylag kevés időnk van, ezért megnézünk egy-egy szép teret, sétálóutcát. Beszélgetünk, eszünk közösen és neki vissza is kell mennie a gyerekekre vigyázni. A tereken pedig általában található egy templom. Mivel ezek eléggé impozánsok, be is megyünk. Nem mert annyira "fahajcsattos hívők" vagyunk, hanem mert szépek és fenségesek, és nagyon megnyugtatóak a templomok. Ha valaki nem hisz Istenben, szerintem az sem tud teljesen közömbös maradni egy olyan atmoszféra iránt, amit az ember akkor érez, amikor vagy 15-17 méternyi kupola alatt áll a csendes félhomályban és ilyenkor az ember olyan apró, olyan kicsike lesz. A képek nem adják át az ezt az érzést, de bizonyára mindenki tudja, hogy mire gondolok.

Reumannplatzon a templom

Templom belülről - fűtött padsorokkal :)

Ez igen szimpatikus: gyereksarok egy katolikus templomban

A következő héten a Keplerplatzot választottuk ki, ahol igazi mini bevásárlóközpontra leltünk. Könyvesboltok, Müller, dm, Deichmann, Hoffer (otthon: Aldi - ez a legolcsóbb bolt kint), Spar, Billa, Bank Austria (otthon: Uni Credit), kis pláza, szökőkút, büfébódék, stb. Szóval minden egy helyen. És természetesen itt is van egy szép templom! :)

Keplerplatzi templom

Csinos ez a szószék

Keplerplatz

Jó, hogy ezeken a találkozásainkon valóban mindig van szellemi, lelki és fizikai eledel. Csinálunk valami értelmeset, kulturális vetületűt, kicsit shoppingolunk és persze jót beszélgetünk. Örülök, hogy fejlődik a barátságunk.

Bécs sötét oldala

Már vártam, már felkészültem az érzésre, ami majd a fellegek után fogad, amikor elkezdem látni, tapasztalni a kolbászos kerítés mögötti valóságokat. Hamarabb jött, talán mert már egyszer megéltem hasonlót és megtapasztaltam a külföldi lét pszichológiáját. Akkulturalizáció után meg majd a visszaakkulturalizáció lesz fájdalmas. Jól érzem magamat Bécsben, de a varázs hamar elszállt - nono, azért nem teljesen.

Figyelem az embereket az utcán, figyelem, hogyan viselkednek, milyen proxemikai eszközökkel élnek (például távolságtartás a tömegben, a várókban és a mozgólépcsőn), ki mennyire siet, milyen (leginkább tudattalan) mimikát alkalmaznak, ha látható kisebbségek, bevándorlók lépnek például a metróba vagy a villamosra. Igyekszem figyelni, hogy más etnikumú bevándorlók milyen reakciókat adnak egymásra. Érdekesek a tapasztalataim. Jó (szakmai) játék ez!

Bécs nagy város, képes felfalni az embert - minden értelemben. Vannak már helyi ismerőseim, akik képzettek, mégis rosszul keresnek, vannak szinte minden nemzetből már ismerősök az Erasmus és az egyetem révén. És természetesen vannak magyar ismerőseim is. És köztük van, akit megrágott és kiköpött a város. Szomorú sorsok és vidám mesék tarka kavalkádját szívom be általuk. Az egyikük például majd' 6 hónapja lépcsőházakban csövezik. Ezt elsőre nem is gondoltam volna róla, mert értelmes és tiszta embernek ismertem meg egy fél óra beszélgetés után. (Találkozni már kétszer találkoztunk, csak nem álltunk le beszélgetni.) Otthon mindent felégetett maga mögött, tehát se oda vissza, se itt nem megy. Tovább fog állni, talán ez a város nem az övé. Van, aki a Práterben "dolgozik", az úgymond helyi piroslámpás negyedben...

Nehéz ügy interkulturális pszichológiát tanulni. Meg a gyógyped. is hasonló ebben kicsit. Az ember eleve meglévő empátiáját és toleranciáját fokozatosan fejleszti és gyakorlati képzést is kap az elmélete mellé ezt a fejlődését elősegítendő. Egyre jobban és könnyebben megy előítéletmentesen reagálni vagy legalábbis a felbukkanó előítéletet rögvest a helyére tenni. Egyre jobban tudok nem ítélkezni. Ez jó. De közben gondjaim vannak azzal, hogy: akkor mégis hol a határ? Meg kell őriznem a magam kialakított, stabil értékrendjét, amibe kapaszkodhatok, ugyanakkor állandóan el kell engednem ezt a fogódzót, hogy közeledhessem mások értékrendjéhez. Ez akkor érdekes, ha az pontosan szögesen ellentétben áll az enyémmel. Feloldódnak a határaim?

A kulturális különbségeket érthetjük nemzeti, etnikai alapon és egyének közötti kulturális értelemben, hiszen minden ember egy egyéni mikrokörnyezet, mikrouniverzumal a lelkében. Sokszor fojtogat a gondolat, hogy esetleg én és az én kulturális hátterem gondol valamit rosszul és a másik - akár ellentétes értékrendet képviselő - kultúrának van "igaza". Nem akarok rab lenni, nem akarok a neveltetésem korlátaim miatt szemellenzős lenni SEMMIBEN sem. De néha iszonyú nehéz... nem lehet nem etnocentristának lenni. Valahol kell lennie stabil pontoknak, különben csak sodródnék az árral az "így is jó", "ez is elfogadható", "így még jobb", "lehet, hogy én csinálom rosszul" gondolatok vizén.

Hogy oldódjam fel egyszerre és maradjak szilárd? Kell-e ez feltétlenül a teljes elfogadáshoz? Véleményem szerint egy kicsit kell, legalább addig, amíg a másik "bőrébe bújok" és átgondolom az ő szempontjait. Utána visszatérek a saját bőrömbe, a saját álláspontjaimhoz, de nem szabad bemerevednem annyira, hogy elfelejtsem azt, h meg szeretném érteni őt, a MÁSIKAT.

Ilyesmiről ilyen direktben nem írtam még, pedig évek óta foglalkoztatnak az ilyen kérdések. Most Bécs, ez a veszélyesen nagyszerű és totálisan interkulturális nagyváros megnyitott egy új kaput előttem. Időm is és lehetőségem is van most az elmélyedésre. Hálás vagyok, még akkor is, ha ez az egész belső feszültséggel jár. De mi nem jár azzal? :)

Lange nach der Museen (Múzeumok éjszakája)

2012. október 6-án szombaton volt a múzeumok éjszakája itt Bécsben meg még több helyen Ausztriában. Nyilván örültünk, ha a bécsi lehetőségek közül legalább a lehető legtöbbe eljutunk. 17:30-18:00 között gyülekeztünk a "pucér pasasnál" (a napokban fektették ki a Leopold Múzeum elé, mert a meztelenség képei vannak éppen odabent). Bármilyen fáradt is voltam az elmúlt napok miatt, ezt ki nem hagytam volna! Kultúrpatkány... xD.

A Jacobs kávékülönlegességeit promótálta, így ittunk Verával egy-egy kapucsínót, amíg vártunk a többiekre.

Aztán a többiek is szerettek volna inni, így beálltunk a sorba. Mivel már mások voltak a kiszolgálók, ittunk még egy-egy Latte Machiatot is :). De jó lassan készültek el a termékek és volt probléma a gépekkel. Az egyik dolgozó lány mondta, h csak azért, mert ekkora nagyüzemben nem bírják azért ezek a masinák, nem erre vannak tervezve.

A Leopold Múzeumban kezdtünk, de nem igazán győzött meg bennünket. Sőt! Kb. 30-40 perc elteltével indultunk tovább a mumok névre hallgató épületbe. 

Férfi ennyire még sosem tartott fogva :)

A kitárulkozás magas foka

A mumokról is azt kellett mondjuk, hogy nagy szerencse, hogy 11 euróért vettünk egy mindenhova jó belépőt, mert ezért a gyökérségért, amit itt látunk, dehogy adnánk ki máskor 12 eurót (annyi lenne oda a beugró), sőt, nekik kéne fizetniük nekünk... De komolyan, a legnagyobb látványosság a lift volt, üvegliftek nagy magasságból fel-le jöttek és a hajtószerkezet, meg minden látható volt. Maga a kiállítás az a "modern képzőművészet" jegyében zajlott... értsd: pár fadarab, betondarab, képkocka letéve a padlóra vagy felrögzítve a falra és ez a "művészet". Amire jó volt, az a csoportkép elkészítése vaku nélkül, mert nagy fehér falfelület és jó fényviszonyokat garantált.

Még a képet készítő férfi is azt kérdezte, hogy:
"Az objektum is benne legyen?"

Bent voltunk vagy 30 percet, azt is azért, mert egy cseszett labirintus volt az egész és alig találtunk ki.

A következő állomásaink a szépművészeti és a természettudományi múzeumok voltak. Ezek egyikében legalább már mindannyian voltunk, de mégis arra gondoltunk, h nézzünk be, legalább egy-két tárlat erejéig. Megérte, csak ezekre valóban egy fél nap kell... vagy több, h az ember valóban mindent tüzetesen, elmélyedve megnézhessen.

Eredeti Rubensekkel, Brueghelekkel és társaikkal
találkozhattunk - elolvadtam tőlük :)

Az egyik kedvenc festményem

A természettudományiban egy Afrika tárlatot is megtekintettünk

A fenti két múzeum után a Zsidó Múzeumot vettük célba. Nekem (és még többünknek a csapatból) ez tetszett a legjobban.

Nagyon sok kreatív ötletet, szimbolikus megvalósítást láthattunk, amelyek elég tered engedtek a látogatónak, h előzetes ismeretei és intuíciói alapján kibontakoztasson egy történetet. Passzívabb és interaktívabb részei egyaránt voltak a kiállításnak. Ami vicces volt számomra újfent, csakúgy, mint tavaly az otthonin, h egyeseket beengednek nagy táskával, másokkal meg letetetik a ruhatárban. Engem átengedtek, mert kedvesen köszöntem a szemükbe nézve vagy mit tom én miért...

Képek és üzenetek

A hétköznapi emberiséget jelképező képek

Példa a nyitva hagyott kérdésekre
Neked mit üzen?

Innen a Cirkusz- és Bohócmúzeumba vitt az utunk.

Nagyon nem volt nagy durranás. Az előadás, amire be akartunk volna ülni, késett fél órát és nem tudtuk megvárni, ha a Csokoládé Múzeumba is oda akartunk érni időben.

A Csokoládé Múzeum jóóóó messze volt, 60 percet utaztunk csak oda. Előbb átsétáltunk a ciruszosoktól a Prateren keresztül a cél villamosig.

A Prater fényei

Ide még egyszer eljövünk

 Jaaa, a metrón életem egyik legfurább élménye ért a csoki múzeum felé. Láttam már drogos embereket, de ez azért odavágott. Egyszer csak halljuk, h valaki hörög, meg ilyesmi, odanézünk, habzik a szája, forog a szeme. Azt hittem először, h epilepsziás roham, de nem. Gyorsan félrehúzódtunk, mert ki tudja, h mit ránt elő a kabátja alól. Megállt a metró, leugrott, összecsuklott, felpattant, elkezdett rohanni, hörgött... Ami azt illeti, örültünk, h leszállt.

Éjjeli egyre értünk oda. Nagy csalódás volt, h senki nem foglalkozott velünk, még köszönni sem igazán akartak, pedig már csak mi voltunk az előtérben. Már bezárt a tárlat fent és az utolsó vetítés ment bent éppen a mozi részen, pedig 2-ig még vetíthettek volna bőven nekünk is. Kitöltöttünk egy szerencse játékos, tippelős papírt, aztán megettünk egy fél tálca csokit és mentünk.

Finom volt a nápolyis-mogyorós csoki, de oda-vissza majd 120 percet utazni kissé sok volt ezért. És persze engem mindenki felettébb utál, h "jaj ne, már megint fényképezik", de utána meg mindenki kéregeti a képeket, mert csak én viszek masinát :). Ezt már megszoktam... Jó program volt, jó társasággal, annyi bizonyos.