Rákattantam a blogra. Egyre nagyobb késztetést érzek, hogy engedjek grafomán hajlamomnak és írjak és írjak és írjak. Pláne, ha ennyi forrongás van az életemben, mint most. Megbolydult méhkas mind a magán, mind a szakmai életem. Csupa izgalom, lehetőség, feladat, öröm és szenvedés. Pont, mint az élet! És végre érzem is hogy élek... noha időm nem mindig jut rá :).
A verseim is háttérbe szorultak. Az ihlet is mindig a leglehetetlenebb pillanatokban tör rám. Akkor intellektualizációs folyamatokkal meggyőzöm magam, hogy "nyugi, majd leírod, amikor lesz időd". De már akkor tudom, hogy becsapom magam, mert az ihlet pillanata nem elnapolható, sőt, még csak órákkal későbbre sem tehető át. Vagy akkor és ott megfogom és élek a talán Isten által adott lehetőséggel vagy még egyszer ugyanazt, ugyanúgy nem fogom tudni leírni. Valamit valamiért... hisz helyette mást csinálok. Azért születnek, születgetnek a versek. A Diáktoll találkozók is sokat adnak, olyankor egy kis új lendületet kapok. A nagy számadások időszaka és a szárnyalások korától hasonlóképpen. Bár az időfaktor sajnos mindig és továbbra is kritikus tényező...
az időfaktor... egyetértek :)
VálaszTörlés